„A világ legboldogabb népénél az emberek serege egy akácfa alatt intézi az államügyeket”

Színpad

A Trafó Kortárs Művészetek Háza produkciója, a Magyar akác post-fact dokumentumszínházi előadás, Kelemen Kristóf színházi alkotó és Pálinkás Bence György képzőművész közös munkája 2020 őszén New Yorkban debütál.

Tavaly ősszel egy európai turné során Frankfurtban, Münchenben, Prágában és Kolozsváron vendégszerepelt az előadás, február 22-én pedig egy új budapesti játszóhelyen, a Radnóti Tesla Laborban lesz látható.

A 2019/2020-as színházi évadot a frankfurti Mousonturmon, az Unfuck my future. How to live together in Europe fesztiválon kezdte a Magyar akác szeptemberben, ahol olyan munkákat vonultattak fel a szervezők, amelyek új perspektívából tekintenek Európa aktuális társadalmi problémáira. Októberben a kísérletező alkotók, társulatok, és színházak egyik legrangosabb nemzetközi fesztiválján, a müncheni SPIELARTon két alkalommal, majd a prágai Palm Off Festen láthatta a közönség az előadást. Novemberben a kolozsvári kortárs művészeti központ, az Ecsetgyár 10. jubileumi évadában vendégszerepelt Romániában a Magyar akác.

Az alkotók csatlakoztak a Művészek a klímatudatosságért összművészeti kezdeményezéshez, amelyet Áfra János és Závada Péter indított útjára, hogy magyar művészek közreműködésével minél szélesebb körben hívják fel a figyelmet az egyéni és közösségi felelősségvállalás fontosságára. A Magyar akác stábja 2019 őszén valamennyi európai nagyvárosba vonattal utazott repülő helyett, hogy turnéjuk a lehető legkisebb környezeti terheléssel járjon.

Kelemen Kristóf és Pálinkás Bence György 2019 októberében a New York-i Rehearsal For Truth Festival közönségével ismertethette meg a Magyar akác koncepcióját és munkafolyamatát, ezzel vezetve fel a 2020 szeptemberi vendégszereplést.

Az előadás bemutatja, hogyan vált az Amerikából betelepített akácfa egyszerre magyar nemzeti szimbólummá és politikai kérdéssé. Az alkotók életre hívtak egy mozgalmat, amely akácfa-ültetésekkel kívánja elérni, hogy politikai eszméik gyökeret verjenek a magyar földben. A játékteret egy kertinstalláció teszi kellőképpen autentikussá: bányaföld, avar és egy csoport magyar akác költözik február 22-én a Radnóti Színház új játszóhelyére, a Radnóti Tesla Laborba, ahol a hazai közönség két alkalommal láthatja az előadást a Trafó és a Radnóti együttműködésében, angol felirattal.

Az újonnan megnyílt Radnóti Tesla Labor egy olyan nyitott szellemiségű helyszín, amely teret ad a kísérletező tendenciáknak és a független színházi csapatoknak, hogy akár új bemutatókat hozzanak létre, akár már sikeresen futó előadásaikat továbbjátszhassák.

Nyitókép forrása: Radnóti Színház