Nagy sikerrel zárta fennállásának hatvanadik évét a Várdai István művészeti vezetésével működő Liszt Ferenc Kamarazenekar. A következő évben is világhírű zenészekkel dolgoznak majd határon innen és túl.

Liszt Ferenc Kamarazenekar – Kőhidai Szabolcs felvétele
Liszt Ferenc Kamarazenekar. Fotó: Kőhidai Szabolcs

Az együttes művészeti vezetője, Várdai István sorra vette a zenekar közelgő zeneakadémiai koncertjeit, melyeken olyan kiváló vendégművészeket hallhatunk, mint a spanyol pianista, Javier Perianes, aki a Zeneakadémia hallgatóival kiegészített zenekarral adja elő Beethoven két zongoraversenyét április 17-én, valamint a kiváló német együttes, a Signum Saxophone Quartet május 5-én. A hazai koncertek mellett számos nemzetközi fellépésre is készül a zenekar: a németországi Heidelbergbe magyar–német műsorral látogatnak Pablo Barragán spanyol klarinétművész és a Sárközy Trió közreműködésével, valamint fontos esemény a magyar–török kulturális évad keretén belül létrejövő két koncert a törökországi Izmirben és Isztambulban június elején, illetve június végén egy-egy hangverseny Újvidéken és Belgrádban. Az élet nyáron sem áll meg, hiszen augusztus elején az együttes a norvégiai Bodø városába – 2024-ben Európa Kulturális Fővárosa – utazik egy fesztiválra, amelynek keretében fiatal tehetségeket támogató mentorprogramban is részt vesz. Szeptemberben pedig a kamarazenekar a már említett Signum Saxophone Quartet kíséretében lép fel a németországi Mecklenburgban, majd pár héttel később Kronbergben is muzsikál a zenekar.

A Liszt Ferenc Kamarazenekar nemrégiben két kiadvánnyal is jelentkezett. A zene körülvesz lemezt vinylen is kiadták, reagálva a nemzetközi trendekre, ugyanis továbbra sem lankad az érdeklődés ez iránt a hanghordozó iránt. A zenekar tervezi a lemez tartalmának online értékesítését is, hogy azok is hozzájussanak a Liszt Ferenc Kamarazenekar különleges felvételeihez, akik nem rendelkeznek lemezjátszóval.

Az együttes gyerekprogramjaihoz kapcsolódik a másik kiadvány, a Mimó és Csipek kalandjait elbeszélő egyedi zenés mesekönyv, melyben QR-kódok segítségével hallgathatjuk meg a mese olvasása közben a zenekarnak a történetre rezonáló felvételeit. A könyv a Bábozd Zöldre Környezeti Nevelési Egyesülettel együttműködve jött létre. Az egyesület elnöke, Szűcs Krisztina elmondta: „A zenekarral együtt egy harmonikusabb világért dolgozunk. Úgy gondoljuk, hogy mindannyian felelősséggel tartozunk az otthonunkért, a bolygónkért, amelyen élünk. Ennek jegyében mesét írunk, bábozunk, zenélünk, játszunk a gyerekekkel, a jövő felnőttjeivel.”