A Népművészet Ifjú Mestere-díjas Krajcsó Bence népzenész a YouTube-on indított „Énekeljünk együtt!” sorozatában különleges magyar népdalokkal ismerteti meg a nézőket. Erről, a citera jelenlegi helyzetéről és az ének-zene oktatásról is kérdeztük őt.

Mit tűzött ki célul a március 16-án elindított „Énekeljünk együtt!” sorozat?

Főállásban napközis tanárként dolgozom az Újbudai Bocskai István Általános Iskolában – ahol eddig is mindig tanítottam népdalokat a gyerekeknek –, s emellett zenészként is tevékenykedem. A kettőt ötvözve arra gondoltam, hogy egyrészt a laikus zenekedvelő közönség számára létrehozok egy sorozatot, másrészt a zenére fogékony közönséget új, kevésbé ismert népdalokkal ismertetem meg.

Követsz
valamilyen koncepciót?

Az általam előadott dallamok az általános iskolai ének-zene tankönyvekben nem szerepelnek. Ez volt az elsődleges koncepcióm, ugyanis az a tapasztalatom, hogy akik nem a folklór kultúrkörében élik mindennapjaikat, elég kevés népdalt ismernek. Ezért is választottam olyan, számomra is kedves dalokat, melyek nem annyira elterjedtek, de ügyeltem arra, hogy ezek szakmai szempontból is értékes, főként autentikus népdalok legyenek.

Eddig
milyen visszajelzések érkeztek?

Az
eddig tapasztalt észrevételek egytől-egyig pozitívak. Sok tanárkolléga jelezte,
hogy népszerű a diákjai közt. Ez a pozitív fogadtatás a sorozat folytatására
ösztönöz.

Melyik
volt a legnépszerűbb adás?

Időközben az egyre növekedő megkeresések miatt indítottam egy másik, „Citerád zengjen!” című, főképp citerásoknak szóló sorozatot is. Mindkét sorozatnál eddig az a tapasztalat, hogy a szériák első darabjai a legnépszerűbbek, de nagy örömömre az összes epizód ezres nézőszámnak örvend.

A
citera mennyire ismert hangszer Magyarországon?

Annyira sajnos nem népszerű, mint a gitár vagy a zongora. Inkább az fogékony rá, akinek a szülei még kapcsolatba kerültek a népi kultúrával, nevezetesen a táncház-mozgalommal. A sorozat nem titkolt szándéka, hogy bemutassam a hangszert és több rajongót szerezzek a citerának. Nagy bánatomra még zenei berkekben is sokszor egy alábecsülik ezt az instrumentumot, pedig ebben is ugyanannyi potenciál rejlik, mint bármelyikben. Csak ki kell hozni belőle. Én ezt próbálom.

Hogy látod, miért nélkülözhetetlen az iskolai énekóra?

Azt gondolom, egy jó ének-zene tanár rengeteget tud adni a gyerekeknek, és kevésbé divatos zenei műfajokat is megszerettethet a diákokkal. Sajnos a környezetemben szerzett tapasztalat azt mutatja, hogy az énekórák jelentőségét sokan megkérdőjelezik.

Ha valaki kételkedne benne, mit mondanál, miért fontos, milyen készségeket fejleszt a zeneismeret?

Komplexebb, rendszerben való gondolkodást fejleszt ki, ami elengedhetetlen az élet számos területén. Tehát bármilyen formában is találkozunk a zenével, az hasznunkra válhat.

A
továbbiakban milyen tervek foglalkoztatnak?

Szeretném, ha a sorozat megmaradna, ugyan változó sűrűséggel, de továbbra is töltök fel új és új adásokat, a zene és a közönség szolgálatának érdekében.