Keller András augusztus 22-én közleményben erősítette meg, hogy pályázatát a Zeneakadémia – Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektori posztjára határidőre leadta. Ezzel egyidőben a teljes dokumentumot nyilvánossá tette.
Ezekben a napokban hogyan látja magát? Az aspiránsok egyikének, vagy olyasvalakinek, aki a pályázattól mint konkrét kihívástól függetlenül megalkototta vízióját az egyetem, illetve a magyar zenei élet előrehaladásáról?
Nem voltak korábban ilyen ambícióim, de egy ideje nagyon aggódom a magyar zene jövőjéért, mert úgy érzem, a magyar társadalomban a klasszikus kultúra egyre jobban háttérbe szorul. Sokféle kulturális vegyület létezik és működik, és születnek értékes dolgok, de azok a klasszikus értékek, amelyekre széleskörű társadalmi bázist lehetne alapozni, ma részben hiányoznak vagy eltűnőben vannak. Léteznek nagyszerű műhelyek, szép szigetek, de az ország szellemi életében a hagyományos értékek kevéssé vannak jelen. A közoktatásban a művészetoktatás dinamizálása hozhatna nagy fejlődést. A zeneoktatásban hiányzik a szellemi kontinuitás, elhagytuk Kodály tanítását.
A Zeneakadémiával kapcsolatban valóban nagyon sok meghatározó művész kollégám beszélt rá arra, hogy adjam be a pályázatom. Sokan szeretnék azt, hogy az egyetem jövője jobban hasonlítson a múltjához, mint ma. Én egy nagy, elkötelezett csapattal tudom elképzelni magam a Zeneakadémia formálásában.
Mostanában rajtam elég sok ostort elcsattintottak anélkül, hogy bármit is tettem volna. Helytelen a kultúrát politikai síkra helyezni. De tudomásul kell vennünk, hogy valamilyen ponton érintkezni kell a politikával is, hiszen a fenntartó kormányzat adja a forrásokat. Ugyanakkor a művészetnek a politikán felülállónak kell lennie. Amikor zenélek, mindenkinek játszom, nem gondolok rá, hogy a közönség egyik része baloldali gondolkodású, a másik jobboldali. A koncerten mindenki zenerajongó.
Hogyan látja a Zeneakadémia jelenlegi helyzetét?
Tévedés azt mondani, hogy most rosszul teljesít a Zeneakadémia. Szerintem kiválóan működő területek vannak, nagyszerű tanszékek, kiemelkedő tanárok – mégis az egész egy kicsit légüres térben van, nincs meg a kohézió, ezért az intézmény hatása az ország kulturális életére korlátozott. Engem elsősorban az érdekel, meggyőzhetünk-e minél több embert arról, mennyire fontos a zene szerepe a társadalom egészében és a családok életében. A zene rengeteget tud tenni azért, hogy a következő generációk gazdag lélekkel és erős jellemmel indulhassanak az életbe.
Kanyorodjunk vissza a pályázatában megfogalmazottakhoz.
Eddig is arról beszéltem, az indíttatásomról. Egy rektori cselekvési programról viszont még korai lenne beszélni. A pályázat a szemléletemet mutatja be, és azt, hogy milyen irányokat képzelek el.
Mint írta, egy átvilágítás jót tenne az intézménynek.
Fontos lenne egy átvilágítás, látnunk kellene, hogy milyen a „kimenet”, milyen lesz az élete azoknak, akiket ez az intézmény kiképez. Hogyan tudnak elhelyezkedni? A képzésnek tisztában kell lennie a piac igényeivel és lehetőségeivel.
Egy ilyen átvilágítás ugyanakkor nem kevés pénzbe kerül, a Zeneakadémiától pedig az általános spórolás jegyében nemrég elvontak 300 millió forintot.
A pályázatom programját akkor tudom megvalósítani, ha az ehhez szükséges forrásokat biztosítják és azokat hosszú távon is rendelkezésre bocsátják. Ezek segítségével a Zeneakadémia a múltjához és hagyományaihoz méltó nemzetközi pozícióba kerülhet. Ezért is írtam levelet a miniszternek és a Nemzeti Kulturális Tanács elnökének, amiben kértem, hogy a Zeneakadémiát vegyék fel a kultúrstratégiai intézmények sorába. Az Operaház, a Müpa, az Operettszínház vagy a Honvéd Együttes munkája is nagymértékben függ a Liszt Ferenc Zenemvészeti Egyetem működésétől. A Zeneakadémia valójában 147 éve „de facto” kultúrstratégiai intézmény, legyen végre „de jure” is az, és kapja meg a kulturális életben betöltött szerepéhez méltó támogatást.
Olyan szervezeti átalakítást kezdeményezek, amelynek a fundamentumát az egyetemi karok jelentik, ahogy a nagy tudományegyetemeken. A Zeneakadémia, bár nem nagy létszámú egyetem, de a területe átfogó: a zene világa óriási univerzum, és ezt az univerzumot úgy kell működtetnünk, hogy a legtöbb jót nyerhessük ki belőle. Számomra ez súlyponti kérdés, mert hiányolom az együttműködéseket. Fontos, hogy a karokon belül a tanszékek között teremtő szinergiák szülessenek. A fejlesztésnek mindenképpen szellemi alapon kell nyugodnia, ehhez megfelelő szervezeti háttérre van szükség. Egy komoly autonómiájú, dinamikusan működő egyetemi kar képes lehet megújítani oktatási területeket, hatékonyan tudja képviselni szakmai érdekeit, és az inspiráló együttműködések révén új dolgok fognak születni.
Az ön jövőképe 11 pontból áll. Ez a rektori program váza?
Ez a 11 pont egy célrendszer, a rektori pályázat azt fejti ki, hogyan juthatunk el ezek megvalósításáig. A leglényegesebb számomra az, amit a célok második sorában fogalmaztam meg:
„az egyetem élő, inspiratív, nemzetközi közeggé válik, ahol jó tanulni és tanítani.”
Mondok erre egy példát: a világ egyik legjobb zenei mesteriskolája az IMS Prussia Cove Angliában. Végh Sándor alapította ötven évvel ezelőtt. Cornwall egy csodálatos helyén van az iskola, ahol a vad természet és a fiatalság együtt él, lélegzik a muzsikával évente kétszer három hétig, ahol a tiszta művészet szeretete tölt be mindent, életre szóló barátságok születnek az ifjú művészek között, életre szóló tanítások és élmények mellett. Itt az elmúlt évtizedekben és most is jelen vannak a magyar zeneoktatás nagy hagyományai Kurtág, Rados, Takács-Nagy Gábor, Schiff András, Várjon Dénes, Wagner Rita révén, és ezt a Végh-hagyományt képviseli Steven Isserlis (a művészeti vezető), Thomas Adѐs, Ralph Kirshbaum, Kim Kashkashian, Lars Anders Tomter, Gerhard Schulz, Thomas Riebl és további fantasztikus professzorok. Én 18 éve tanítok ott. A világ legjobb növendékei jönnek évről évre a legjobb egyetemekről – New Yorkból, Bostonból, Londonból, Berlinből –, akik egymásnak adják a hírt, hogy ide muszáj jönni. Szájhagyomány útján terjed a híre a fiatalok között. Ehhez nem szükséges hivatalos rangsor. Én ezt a szellemet kívánom a Zeneakadémiának.
Az első pontot is meggyőződéssel vállalom: „a Zeneakadémia öt éven belül jelentősen javít pozícióján az egyetemi rangsorokban”. A nemzetköziség nagyon fontos. Jelenleg nincsenek nagy nemzetközi tanáregyéniségek a Zeneakadémián, legalábbis aktívan. Nyilván részben pénzügyi okok miatt. Ezen változtatni kell. Megjegyzem, én nem fetisizálom a Quacquarelli Symonds (QS) listát. Tudom, hogy a rangsor sokat jelent, de ennél sokkal fontosabb, hogy a Liszt Akadémián micsoda szív és lélek van, milyen nagyszerű művészek és milyen jó emberek jönnek onnan, akiktől az egész világ gazdagabbá válik. Mi más cél lehet? Olyan nyelvet beszélünk, amit a világon mindenki ért. A Zeneakadémia nem pusztán oktatási intézmény, szerintem annál sokkal sokkal több. Vagyis annak kell lennie.
Ha a rektori posztot elnyeri, mi lesz a Concerto Budapesttel?
A Concertóban korábban mindent egyedül csináltam, most van egy kiváló új igazgatónk, Devich Gábor, aki nagyszerű muzsikus, és érti egy zenekar működtetését. Nem kell olyan dolgokkal foglalkoznom, amik fölösleges energiákat visznek el. Engem a zenei tevékenységem tesz hitelessé. A zenekar az életművem része, és mivel egy rendkívül támogató közösség vesz körül, most lehetőségem van csak a zenére koncentrálva tovább építeni a Concertót.
Van a dolgozószobámban egy poszter: „Impossible is nothing!” (A lehetetlen nem létezik! – David Beckham). Elég sok lehetetlennek látszó feladatot megoldottam az életemben. Nagy a munkabírásom, és ha a Jóisten megsegít, hogy egészséges lehetek, akkor ebben is hatékony tudok lenni, mert nagy elkötelezettség van bennem az ügy iránt.
A magyar zenei élet több, mint a Zeneakadémia, több, mint a három állami fenntartású zenekar. Hogyan látja az egészet?
Ha a magyar zenei élet egészére gondolunk, annak az alapjait országosan kell újrastrukturálni. Mintegy 12 éve mondom, hogy a jelenlegi előadóművészeti törvény tönkreteszi a zenét. Én egy külön zenei törvényért lobbizom. A Zeneakadémia működési rendje is egy tudományegyetem sémájára van ráhúzva, miközben teljesen másként működik, más a tanítási mód, és mások a művészeti felsőoktatás sajátosságai.
Elsősorban az alapokat kell megerősíteni, ebben is Kodály adja nekünk az iránytűt. Az előadóművészeti törvény legnagyobb hibája, hogy kizárt bizonyos területeket a támogatható formákból, és évtizedek alatt azok elsorvadtak. A legfontosabb zenei műfajt, a kamarazenét nem támogatta, mert merev volt a szerkezete, pedig kamarazenei élet nélkül nem létezhet színvonalas szimfonikus zene sem. Évtizedekig jártam a világot, és megtapasztalhattam, hogy azokban az országokban, ahol széles a kultúra társadalmi bázisa, ott élénk az amatőr kamarazenélés. A támogatásoknak teljesítményfüggőnek, és nem szervezet- vagy mennyiségfüggőnek kell lenniük.
Elengedhetetlennek tartom, hogy olyan törvényi háttere legyen Magyarországon a zenélésnek, ami alfától az omegáig mindent átölel: az oktatás legalsó szintjétől a legtetejéig a szakma teljes spektrumát átfogóan támogatja. Szeretnék a klasszikus zenéből divatot csinálni. Ez reménytelennek tűnő feladat, de ha meg sem próbáljuk, akkor az is marad. Minél érzéketlenebbé válik a minket körülvevő világ, annál fontosabbá fog válni a zene. Ma úgy tűnik, egy gombnyomásra megszerezhető bármi, de a tárgyak elporladnak, elromlanak. A muzsikához időt és igényt kell teremtenünk, viszont az a miénk lesz örökre. A Zeneakadémiának a zene szeretetére kell nevelnie az országot. Ezért érdemes küzdeni.
Fotók: Hartyanyi Norbert / Kultúra.hu
