„A zenében éltem” – Hamari Júlia operaénekesnő 80 éves

Budapesten született 1942. november 21-én. Anyja festőművész, apja mérnök volt, aki rendezett és színészkedett is, nővére író lett. Hamari Júlia szinte korábban énekelt, mint beszélt, kétéves volt, mikor kristálytisztára hangjára felfigyeltek. Négyévesen már táncolt, ötévesen kezdett zongorázni – Fischer Annie egyik partnere tanította, így már kisgyermekként Bach-fúgákat, prelúdiumokat játszott. A zene szeretete a kezdetektől meghatározta az életét, s korán úgy döntött, hogy énekesnő lesz. Ezt a tervét annak ellenére megvalósította, hogy miután gyermekkorában asztmás volt, az orvosok nem ajánlották szüleinek, hogy lányuk énekeljen.

„Hihetetlen sötét időkben indult a pályafutásom, és az olyan dolgok sem szóltak mellettem, mint hogy például mindig egy édesapámtól kapott kereszttel a nyakamban énekeltem – ezen sokan mosolyogtak akkor. Viszont szerették az éneklésemet, a művészi nyíltságomat. Akármilyen fiatal is voltam, lényegében a zenében éltem” – mesélte egy korábbi interjúban.

A Veres Pálné Gimnázium kórusában fedezték fel kiváló hangját, 15 évesen állt először koncertpódiumon. Első énektanára, Fatime Martin török énekesnő először csak próbaidőre vette föl, hamarosan azonban rendes tanítványául fogadta. Zenei tanulmányait 1961 és 1966 között végezte a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán. A felvételi vizsgán Purcell operájából Didó búcsúját énekelte, ez az ária végigkísérte énekesi pályáját.

Sipos Jenő tanítványaként még főiskolai évei alatt megnyerte az Erkel–Kodály nemzetközi énekversenyt. Erről így mesélt: „Az énekversenyen harminckét dalt énekeltem tíz nyelven, mindet eredetiben, és állítólag akcentus nélkül – hiszen a fülem jó volt. Utána sokan jöttek hozzám, és mindenféle nyelven próbáltak velem beszélni, én meg álltam, mint Bálám szamara, és néztem. Nekem ugyanis nem elsősorban a szavak fogalmi jelentése, hanem a zenéjük volt a fontos. Így is tanítom: nem németül, franciául, oroszul kell megtanulni, hanem zenéül, s ez tökéletesen tükrözi a nyelvet is.”

1965-ben Ford-ösztöndíjat kapott, de ezt elcserélte egy német ösztöndíjra, így került 1966–67-ben a stuttgarti akadémiára, majd a düsseldorfi Deutsche Oper am Rheinhez szerződött.

Tehetségét az elsők között ismerte fel a legendás osztrák karmester, Herbert von Karajan. A legnevesebb operaházakban és fesztiválokon lépett fel, a legkiválóbb énekesek és karmesterek társaságában, az elsők közt 1966-ban Bécsben Karl Richter dirigálása mellett Johann Sebastian Bach Máté-passiójában. A tengerentúl 1967-ben debütált, ugyanebben az évben a Salzburgi Ünnepi Játékokon is színpadra lépett Bizet Carmen című operájának Mercedeseként, a következő évben Stuttgartban már a címszerepet énekelte. Fellépett a milánói Scalában, a New York-i Metropolitanben, a londoni Covent Gardenben, a Párizsi Operaházban, a bécsi Staatsoperben, a glyndebourne-i fesztiválon. Oratórium- és dalénekesnőként is világhírnevet szerzett, énekelt a többi közt Mozart Requiemjében, Bach Máté-, valamint János-passiójában, Beethoven C-dúr miséjében, Pergolesi Stabat materében.

Főbb operaszerepei: Gluck Orfeuszának címszerepe (ezt Gluck eredetileg kasztrált szopránra írta), Sesto Mozart Titus kegyelméből, Dorabella és Despina a Cosi fan tuttéból, Cherubino a Figaro házasságából, Rosina Rossini A sevillai borbélyából, Didó Purcell operájából, Bizet Carmenjének címszerepe, Octavian Richard Strauss A rózsalovagjából, Magdaléna Wagner A nürnbergi mesterdalnokok, Adrino a Rienzi című operából. 1992-ben a magyar Állami Operaházban egyik legkedvesebb szerepét, Rómeót énekelte Bellini Rómeó és Júlia/Capuletek és Montague-k című operájának koncertszerű előadásán. (Érdekesség, hogy 1837. november 28-án a Nemzeti Színház előadásában Rómeó szerepét Déryné Széppataki Róza alakította.) Számos alkalommal énekelte Bartók és Kodály dalait, valamint barokk mesterek műveit. 1981-ben Polgár Lászlóval Bartók egyetlen operája, A kékszakállú herceg vára főszerepét alakította. Művészetét széles körű stílusismeret és kidolgozott énektechnika jellemzi.

Hangját a nagyközönség Andrej Tarkovszkij Áldozathozatal című filmjéből is ismerheti, amelyben ő énekli Bach Máté-passiójának részletét. A klasszikus zene mellett a könnyedebb műfajban is kipróbálta magát, énekelt operettet, sőt Sipos Péterrel elkészítette a Mozart Rock lemezt.

A kiváló mezzoszoprán az 1990-es évek közepén elbúcsúzott az operaszínpadtól, s a tanítás felé fordult. 1989-ben a Stuttgarti Zeneművészeti Főiskola tanára, 1995-ben vezető professzora lett. Magyarországon kívül Európa több országában – Németországban, Ausztriában, Olaszországban – tartott mesterkurzusokat, számos új tehetséget fedezett fel a zenei világ számára, a többi közt Miklósa Erikát, akit 1992-ben meghívott a brüsszeli Mester és a jövő elnevezésű koncertjére. 1987-ben Kodály Zoltán-díjat kapott, 2002-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje polgári tagozata, 2013-ban a Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést vehette át. Hamari Júlia 1992–94 között az ART 21 Alapítvány elnökeként tevékenykedett, 2003 óta a Halhatatlanok Társulatának tagja.

Nyitókép: Hamari Júlia mezzoszoprán énekművész (1985 körül készült felvétel). Fotó: Leemage via AFP/Marcello Mencarini