Hogyan sűrítitek össze az elmúlt harminc, igencsak tartalmas éveteket a 26-i koncerten?
Eredics Salamon: Képtelenség lenne a maga teljességében összefoglalni ezt a harminc évet, ezért inkább az egész esszenciáját jelenítjük meg. Olyan vendégeket hívunk meg – a Vujicsicstól kezdve a ViGaD-on és a Babra-n át a Pokládéig –, akik benne vannak a balkáni, délszláv zene világában. A Söndörgő létezését a Vujicsics Együttes alapozta meg, aminek apánk a bőgőse, nagybátyánk a zenekarvezetője és Áron is tagja. Versendi Kovács József szintén nagy példaképünk, mesterünk – zenéltünk vele, tanultunk tőle, lemezt is készítettünk együtt, így szerettük volna, hogy velünk legyen ezen az ünnepi alkalmon.
Eredics Áron: Azokat az embereket hívtuk meg erre az élvezetes zenekari születésnapi bulira, akiket a saját születésnapunkra is meghívnánk: a mestereinket és azokat az embereket, akiket mi tanítottunk, így idős és fiatal korosztály egyaránt képviselteti magát. Számunkra is érdekes megélésként jelen lesznek a zenekar egykori tagjai is, akikkel a kilépésük óta nem játszottunk egy színpadon. Jön Wertetics Szlobodán harmonikával, aki 2005-ig, a második lemez megalkotásáig volt tagja a Söndörgőnek és jön Buzás Attila is, aki 25 éven át volt a zenekar bőgőse. A koncertet követően pedig hajnalig tartó táncház, dzsemmelés, mulatás veszi kezdetét.
Számos nagy volumenű nemzetközi elismerésben volt részetek, ti vagytok az egyik legelismertebb hazai zenekar világszinten, harminc éve töretlen lelkesedéssel összetartotok, alkottok és muzsikáltok és rendületlenül szeret titeket a közönségetek. Mit gondoltok, mi a sikeretek kulcsa és motorja?
Eredics Salamon: Szeretjük, amit csinálunk és nagyrészt egy család is vagyunk. Öt tagból hárman testvérek vagyunk, Dávid unokatestvér, de a legutóbbi turnén már Dénes Ábel nevét is úgy tüntették fel a szervezők véletlenül, hogy Eredics Ábel, ami jól tükrözi, hogy már ő is családtag. Meg szokta érinteni a közönséget az, amikor látja, hogyan – mekkora szeretettel és lelkesedéssel – zenélünk együtt. Emellett reménykedünk benne, hogy az is a sikerünk egyik kulcsa, hogy van valami különleges a zenénkben, ami hallgatásra érdemessé teszi azt.
Ezt a zenében megjelenő, gyökerekből fakadó őserőt hangsúlyozzuk a játékunkban és arra törekszünk, hogy ezen a zenei nyelven mondjunk újdonságot.
Eredics Áron: Van egy zenész-szleng, ami azt mondja: jók vagytok, maradjatok is együtt! Nálunk nem egy tudatos döntés eredménye az, hogy harminc éve töretlenül működünk együtt, hanem az őszinte szereteté. Gyakran visszahalljuk a közönségünktől, hogy érzik a zenekar kohézióján, hogy őszintén és szívből fakadóan csináljuk ezt az egészet. Persze, emellett a tudatos, önazonos, önmagunkba vetett hitre alapozott építkezést is igyekszünk jól működtetni, valóra váltani a vízióinkat. Jól és kitartóan állunk ki a zenei és szakmai döntéseink mellett. Emellett, azt kell, hogy mondjam, hogy talán azért is tudjuk ilyen hosszú távon jól működtetni a zenekart, mert néha önzők vagyunk.
Nem a közönség igényeit akarjuk kiszolgálni – szeretnénk megmutatni a közönségnek azt, amit mi szeretünk. Hosszú idő eredményeképp sikerült a saját egyedi hangzásunkra formálni a zenei gyökereinket jelentő tradicionális magyarországi délszláv népzenét. Ha egyetlen tagunk alkot is meg egy dalt, gondol arra, hogy ki mit fog benne csinálni, ki hogyan szólaltatja meg a saját, egyedi játékát, így mindannyian sajátunknak tudjuk érezni azt. Mindannyiunk zenei jelenléte átszövi a szerzeményt és ugyancsak átszövi azt egy mindannyiunkat magába foglaló közös szál: az út, amin együtt mentünk végig. Hosszú volt ez az út, és minden lemezünk egy adott korszakunk lenyomata.
Hogyan tudtok egyszerre sokakat megszólító módon univerzális, ugyanakkor világszinten különlegesnek számító, egyedi hangzású zenét létrehozni?
Eredics Áron: Ez mindig természetes folyamat útján történt, sosem kellett agyalnunk rajta. Miközben a kulturális gyökereinkből táplálkozva létrehozunk egy zenét, „keresztül folyatjuk” magunkon, így megjelennek rajta a mi egyedi jegyeink, saját érzéseink és gondolataink, amik az univerzális, gyökerekből – mestereinktől – fakadó alaperőn felül gazdagítják a dal hangzását. Ez a természetes folyamat mára tudatossággal párosul. Megvan az utunk, tudjuk, hogy mit szeretnénk beépíteni a zenénkbe és milyen hatásokat szeretnénk kibontakoztatni benne.
Például?
Eredics Áron: Olyan elemekre és hatásokra gondolok, amik rávezetik a hallgatóinkat arra, hogy önmagáért a zenéért hallgassák a dalainkat.
Eredics Salamon: Bennem van egy olyan szándék is, hogy minden számmal előidézzünk egy élményt, amiben minket és a hallgatóinkat egyaránt meg tud érinteni az említett őserő. Minden számnak akkor látom értelmét, ha eljuthatunk általa ehhez a katartikus, eksztatikus tudatállapothoz – e nélkül üres.
Eredics Áron: Valójában magunkat szeretnénk eljuttatni ehhez a katarzishoz és vágyunk arra, hogy a hallgatóink is velünk tartsanak a megélésében.
Eredics Salamon: Persze, ez nem sikerülhet mindig. Nagyképű dolog lenne azt mondani, hogy minden dalunk képes előidézni ezt az élményt, de minden dalunkba igyekszünk beleszőni ennek a lehetőségét.
Miként érleli a zenekart ez az őserő?
Eredics Áron: Iszonyú nehéz válaszolni erre. Az első albumunk dalai még sokkal autentikusabb zeneiséget képviselnek, de már azokon is hallani, hogy keressük ezt az őserőt.
Ma már jobban bízunk magunkban, mint korábban. Hiszünk a zenénkben. Engedjük, hogy szabadon feltörjön belőlünk az, ami akar, így tisztán tükröznek minket a dalaink és bízunk benne, hogy a hallgatók megértik, amit közölni akarunk. Jó visszajelzés minden nemzetközi elismerés, mert ezek igazolják, hogy működik az elmélet, ami szerint zenélünk, értő fülekre találnak a dalaink.
Érezhető alázattal vagytok a hivatásotok iránt, a Grammy-jelölés ellenére sem ültök magas lovon. Hogyan fogadjátok a nemzetközi elismeréseket?
Eredics Salamon: Jól esnek ezek a visszajelzések, főleg annak fényében, hogy úgy látjuk, egyáltalán nem divatos az, amit csinálunk. Nincs benne elektronika, nincs benne pop zenéből átvett ez-az-amaz. Ha marhára nem divatos zeneként is elismernek minket a divatot szem előtt tartó szervezetek és platformok, akkor valószínűleg érzik a zenénkben az eredendő, trendektől független erőt. Tehát, örülünk az elismeréseknek, viszont, nem tulajdonítunk nekik a kelleténél több jelentőséget, nem akadunk le rajtuk.
Eredics Áron: Nagy dolgok a szakmai visszajelzések, de azért nem szállunk el tőlük, mert felhasználjuk azt az energiát, ami elszálláshoz vezethetne. Abba fektetjük, hogy még nagyobb hittel zenéljünk és menjünk tovább az utunkon.
Mit tartotok az eddigi pályátok fénypontjának?
Eredics Áron: Azt, hogy a Söndörgő: van. Úgy érzem, ez a zenekar minden hullámvölgyével együtt maga az életünk, és ez a harminc éves jubileum is ezt bizonyítja. Óriási öröm, hogy harminc éve ezt művelhetjük és hatalmas ajándék az élettől, hogy továbbra is ezt csinálhatjuk és létrehozhatunk olyan eseményeket, mint a 26-i koncert. Ez talán patetikusan hangzik, de végtelen hálát érzek a közös ünneplés lehetőségéért a mai világban, amiben épp borul fel az eddigi életünket meghatározó rendszer.
Eredics Salamon: Amondó vagyok, hogy: pakolja tele minden ember fénypontokkal – fényes, pontszerű élményekkel – az életét! Eddigi pályánk fénypontja például az, amikor egy szóló vége felé magasan befúj Dávid egy hangot a hangszerén, vagy amikor Áron az egyik számunkban egyedül marad egy pillanatra egy tamburahanggal, vagy Benji trombitával bevezetőt fúj vagy Ábel bokszolóval felérő energiaszinttel játszik végig egy számot. Egy pillanat az egész, mégis, ezek fénypontok.
Eredics Áron: …vagy amikor Sali közli velem egy Zeneakadémiai tanításunk közti kávézás során, hogy van egy új számötlete és megmutatja azt egy fütyülős hangjegyzeten. Valóban, ezek igazi fénypontok.
Fotó: The Orbital Strangers Project
