Absztrakció és felismerhetőség
A legkisebb művek létrehozásától az egészen nagyméretű alkotásokig mindenben bizonyított már Pogány Gábor Benő, és élővé tette azt a műfajt, mellyel a Nemzeti Kulturális Alapnál már második éve foglalkoznak, jelenleg pedig a negyedik pályázati időszak előtt állnak ? mondta el L. Simon László kormánybiztos, az országgyűlés kulturális és sajtóbizottságának elnöke, a Nemzet Kulturális Alap alelnöke. A művész képzőművészeti alkotásai izgalmas világlátásról árulkodnak, az itt kiállított tárgyakról is leolvasható: a közös multunk gyökerei foglalkoztatják a művészt és az, hogy miként lehet a direkt, szájba rágós, unalomig elcsépelt témákat egyedivé varázsolni. Az igazi tehetség, ahogy Pogány Gábor Benő is, önálló vizuális világot teremt, az absztrakció igényével lép fel, de a felismerés örömét is nyújtja ? tette hozzá.
A magyar honvédségnek is köszönetet mondott a magyar kultúra ápolásáért L. Simon László. ?A katonai vezetés fontos feladatának tartja a kulturális emlékek ápolását, néhány kapcsolódási ponton túl olyan alkotókat talál meg a magyar hagyományokat szerető és tisztelő katonai vezetőnk, akik a katonasághoz nem kötődnek, vagy alkotói munkájuk során csupán néhány műben öltenek testet a katonai motívumok.? L. Simon László munkássága során számos kortárs képzőművészeti termékkel találkozott már, a kulturális élet területei közül az irodalom és a képzőművészet áll hozzá a legközelebb ? vallotta be. Irodalmárként kezdte ugyanis pályáját, de képzőművészként akart továbbtanulni az érettségi után.
Veszprémben, az egykori mozival szemben találkozott először, akkor még nem tudatosan Pogány Gábor Benő művészetével dr. Orosz Zoltán altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnök-helyettese. Az Ararát című, Noé bárkáját ábrázoló szobor után egy családi barátnál pillantotta meg a Szolnoki Művésztelepen alkotó művész kisplasztikáit, majd földbe gyökerezett a lába, amikor Petőfi Sándort és Szendrey Júliát látta meg háttal, egy padon ülve Koltón. A szintén Pogány Gábor Benő keze nyomát viselő szobrot anélkül ismerte fel, hogy bármilyen kiírást megpillantott volna, a kompozíció és az alakok ugyanis magukért beszéltek. Méltatta továbbá azt a szobrot, mely ugyan nem valósult meg, kisplasztikája helyet kapott a kiállításon: a 13 vértanúnak eddig kopjafái ismertek, a szobor azonban új irányt jelen.
Sajátos mitológiát igyekszik megteremteni Pogány Gábor Benő, akinél nem a megrendelő, hanem a feladat diktál ? mondta el róla a kiállítás megnyitásán Antall István rádiós újságíró. ?Nem a divatnak vagy a politikának hajbókol, hanem a belsőre figyel. Az erdők űzött vadjait a költészetbe inaltatja, képes a környezetét is magához szelidíteni, ezzel megteremtve az idillt. Képes a történelmi emlékképet is élménnyé növelni, a kollektív veszteséget közelebb hozni? ? tette hozzá. Kifejtette: a lelemény hálójában vergődő köztéri szobrászattal szemben képes egyedit alkotni.
(Fotó: Csákvári Zsigmond/Kultúra.hu)

