- A darabot Sartre 1944-ben írta. Mitől aktuális még mindig?
- Mivel nincs igazán történet, hanem a dráma arról szól, hogy három ember a pokolban összetalálkozik, ezért a darab mindig aktuális és semmikor sem az. Nincs időben korlátozva az érvényessége, azt gondolom, mert arról szól, hogy mi magunk vagyunk egymás hóhérai. A darabban el is hangzik, hogy "a pokol a többiek", mert mi tudjuk megkeseríteni vagy megkönnyíteni a másik életét. Sartre-nál az előbbi esetről van szó: túl az életen már az örökkévalóságig a küzdésre vannak ítélve ezek a figurák. Mindegyik szereplőnek az életében elkövetett hibái, az azokért való bűnhődés áll a darab középpontjában.
- Az abszurd világa mennyire áll közel önhöz?
- Bevallom, nem nagyon, de ebben az a jó, hogy a darabot mégis realistán kell játszani, hiszen csak a helyszín, a pokol abszurd, a helyzet, a játékmód nem. A valóságban is összekerülhet két nő és egy férfi, ráadásul a szituáció meg van "bolondítva" azzal, hogy az én karakterem egy leszbikus nő, így a képlet úgy alakul, hogy kvázi két férfi küzd egy nőért.
- Rozgonyi Ádám először dolgozott Szolnokon. Milyen volt vele a munka?
- Régről ismerjük egymást, még a Kisváros című sorozatból, ahol ő író és dramaturg volt, én pedig főszerepet játszottam, de dolgoztunk együtt a Budapesti Kamaraszínházban egy Szabó Illés- és egy Görgey-darabon, forgattam vele több tévéfilmsorozatot, és abban a filmben is dolgoztunk együtt, ami Kaszás Attila utolsó filmje volt, s én játszottam benne a női, Attila pedig a férfi főszerepet. Jól tudtunk itt is együttműködni, mert Ádám igazán színészcentrikus, azon kevesek közé tartozik, akik nem "önmegvalósító" rendezők. Az a célja, hogy a színésznek jól álljon a szerep, és maximálisan figyelembe veszi az egyéniséget és az ötleteket. Nyitott, nem erőlteti rá senkire a koncepcionális vagy személyes akaratát, ezért a próbák is felszabadult hangulatban folytak.
- Április vége van, lassan az évad is véget ér. Milyen volt ez a szezon, és milyen most, az új igazgató, Balázs Péter vezette szolnoki színház?
- A hangulat nagyon jó, ilyen szempontból nincs különbség, a színészek összetétele nem nagyon változott, inkább csak kiegészült a társulat egy-egy előadásra. Az évad programja talán egy picit nézőcentrikusabb lett, egy árnyalattal könnyedebb, mint a közelmúltban szokásos volt. Szerencsére számomra nem jelentett annyi munkát ez az évad, mint az előzőek, két nagyszínházi és ez a szobaszínházi bemutatóm volt. Budapesten élek, és őszintén megvallom, mégiscsak kényelmesebb, hogy nem kell ingázni. És már nem is vagyok annyira fiatal, hogy mindent el akarjak játszani.
