Add tovább bérlet, krimi, operett és dráma is vár jövőre Pécsen

Egyéb

Hat nagyszínházi és kilenc kamaraszínházi bemutatót tervez az új évadban a Pécsi Nemzeti Színház, amelynek igazgatója, Rázga Miklós elmondta: az első előadás a Mágnás Miska című nagyoperett lesz, amelyet Méhes László állít majd színpadra. Szophoklész Antigonéját Faragó Béla átdolgozásában mutatják be: a direktor félig tragédiaként, félig operaként határozta meg a készülő darab műfaját, amelyet ő fog rendezni. Balettelőadást is láthat a közönség Pécsen: a Diótörőt ezúttal Vincze Balázs és Zachát Lóránt koreográfiájával adja elő a társulat.

Georges Feydeau Bolha a fülbe című vígjátékát ugyancsak Méhes László, Donizetti Szerelmi bájital című vígoperáját Nagy Viktor, Jókai Mór-Böhm György-Korcsmáros György A kőszívű ember fiai című romantikus színművét pedig Böhm György rendezi majd.

Az N. Szabó Sándor teremben Székely Csaba Bányavakság című tragikomédiáját a kaposvári Csiky Gergely Színház és a Pécsi Nemzeti Színház együttműködéseként láthatja a közönség Bérczes László rendezésében, José Sanchis Sinisterra Jaj, Carmela című művét Carlos Rodero viszi színre.

A kamaraszínházban látható majd a Frank L. Baum ? Bognár Róbert ? Várady Szabolcs Óz, a nagy varázsló című zenés mesejátéka Schlanger András rendezésében, valamint Rideg Sándor és Tímár Péter Indul a bakterház című falusi bohózata is, amelyet Böhm György rendez és a Pécsi Nyári Színházzal közösen mutatnak be. Alfred Hitchcock filmje alapján készül a 39 lépcsőfok című krimi-vígjáték Horgas Ádám rendezésében, a Csukás István?Darvas Ferenc Ágacska című zenés mesejátékát Naszlady Éva, Donizetti A csengő című operáját Ottlik Ádám viszi színre.  A Pécsi Balett a H-arcok című táncműsorral jelentkezik, a koreográfus Zachár Lóránd és Cameron McMillan lesz, Egressy Zoltán Három koporsó című romantikus abszurdját pedig rendezőként Dömötör Tamás jegyzi.

Rázga Miklós hétfőn este, a színház Picasso kalandjai című előadásán Add tovább! bérlettel ajándékozta meg a százezredik nézőt. A bérletet az első produkció megtekintését követően át kell adni, így minden előadást más nézhet meg ingyen.  Az igazgató szólt arról is, hogy a teátrum a május 29. és június 2. között sorra kerülő I. Pécsi Családi Színházi Fesztivállal, vendéglátóként pedig a június 6. és 15. közötti XIII. Pécsi Országos Színházi Találkozóval búcsúzik az idei, azaz a 2012/2013-as évadtól.