Gimnáziumi tánc- és énekcsoportunknak mindig volt néhány tagja az 1980-as években, aki virágénekeket énekelt. Ez magától értetődő volt, fel sem tűnt, hogy ez rendhagyó lenne, hiszen az iskolai tananyagban is benne voltak a virágénekek. Felnőtt fejjel azonban rájöttem, hogy amit mi virágénekként ismertünk, nem feltétlenül feleltek meg a műfaji meghatározásoknak. A kérdésben pedig a meglévő hanglemezek sem igazán igazítottak el. Andrejszki Judit ennek érezte hiányát akkor, amikor elkészítette legutóbbi albumát. A Szerelmes daloskönyv című összeállítást meghallgatva azonban újabb műfaji kérdések vetődnek fel.
Mi a virágének?
Két középkori műfajra tudnánk visszavezetni a virágéneket: egyrészt a lovagi lírai költészetre, másrészt a vágánskultúrára. A virágénekeket diákok és lovagok hívták életre Európában, hazai diákjaink és talán vitézeink hozták el hazánkba, ahol aztán a diákok alakították ki hosszú évszázadok alatt belőle azokat a virágénekeket, melyek egy része még a 18. században is a lovagi szerelem hangján szólt a kedveshez, mások vágánsok módjára csúfolták a vénasszonyokat, a könnyűvérű leányokat. Rengeteg hasonlat, allegória öröklődött át egy olyan korból, ahol az emberek, ha igazán szépen akartak szólni egymáshoz, a természetből, a virágok és a madarak világából vették kölcsön a megnevezéseket. Például „Ó, kedves fülemilécske” vagy „Adj egy csókot, rózsám”.
Ha azt nézzük, hogy népdalaink nagy része a szerelemről szól és természeti képeket tartalmaz, akkor megint adódik a kérdés: mitől lesz virágének a virágének, és nem népdal?
Balassi Bálint 16. század végén született költeményei közt már szerepel a „virágh énec” megjelölés. Az első fennmaradt szöveg, melyet annak nevezhetünk, az 1490-ből származó Soproni virágének, mely a szöveg rövidsége ellenére is kiforrott, poétikailag értékes alkotás. Mátyás király udvarából nem kisebb krónikás, mint Galeotto tudósít a hősi énekek mellett elhangzó szerelmes dalok énekléséről. Nem alaptalan azt feltételeznünk, hogy a nevezetesebb szerelmes énekek továbbéltek a folklórban, hogy aztán valamikor jóval később egy főúr, egyházi ember gyűjtse őket össze kéziratokba, ahonnan mi megismerhettük ezeket a gyöngyszemeket.
A virágénekek eléneklésénél az adott korszak általam tanulmányozott éneklésmódját használtam. Azt tapasztaltam, hogy a legtöbb közismert énekre olyan sallangok kerültek az évek során, akár 19. vagy a 20. században, amelyek nem adják vissza a virágénekek egyszerű és bájos mivoltát. A lemezen hallható virágénekek stílusa és hangvétele az én elképzeléseim lenyomata.
Ugyanakkor ha azt nézzük, hogy mégiscsak eltelt közben három-négyszáz év, amióta ezek a virágénekek keletkeztek, az eltelt évszázadok alatt nagyon sokat változott a zenei kultúránk, illetve egy-egy adott ének szövege és dallama is megtalálható több formában is. Mennyire variálódtak ezek az énekek? Mennyire közelítenek a dallamok ahhoz, amit ma népdalként ismerünk? Találtál ilyen jellegű változatokat egy-egy énekhez?
Igazából nem kerestem hozzájuk változatokat, hiszen sok közülük magyar népdalként is ismert. Természetesen különböző kódexekben más-más szövegváltozatokra leltem, és a dallamok sem voltak mindig megegyezők. A lemez összeállításához különböző helyekről ollóztam össze a nekem tetsző szövegeket úgy, hogy beleilleszkedjen a koncepciómba. Egy szerelmi életutat kívántam ezzel a tizenhárom dallal bejárni – úgy válogattam őket csokorba, hogy bemutassák a szív érzéseinek sokféleségét a bimbózó szerelemtől a menyegzőig, s még azon is túl; a reménykedésen és elbizonytalanodáson, a boldog perceken át az elhagyatásig vagy a beteljesülésig.
Azt mondtad, szeretnéd ezeket a dalokat visszahozni a köztudatba, megmutatni, hogyan énekelték. Viszont ha azt nézzük, hogy a régizene mégiscsak rétegzenének számít, miként érzed: sikerül a virágénekeket szélesebb közönséghez eljuttatni? Tudják értékelni?
Azáltal, hogy magyarul énekelek, sokkal közelebb tudok kerülni az emberekhez. Ha nem magyar nyelven adok elő, akkor is törekszem arra, hogy az énekelt sorok fordítását elmondjam vagy pedig kézbe adjam. Ez nagyon fontos, és a további gondolat, amely mindig is vezérelt, hogy az érzelmek az évszázadok folyamán nem változtak. Az emberi érzelmek, a keserűség, az öröm, a bánat, a vidámság, a szerelemért való búslakodás vagy éppen a boldogság kifejeződése mindig jelen volt és jelen van. Azoknak is, akik kevésbé járnak régizenei koncertekre. Egyébként nem is nagyon szeretem az ilyen meghatározásokat, a komolyzene kifejezést sem, mert nagyon behatároló.
Egyszer azt nyilatkoztad, hogy inkább vidám zenei koncertnek nevezed, mint komolyzeneinek.
Ezt szoktam mondani. Már volt koncertbemutatója a lemeznek, és nagyon szerették az emberek. A saját testvérem is azt mondta, nem is tudta, hogy ilyen jó zenék voltak a 17–18. században. Nem szeretnék egész életemben virágénekeket énekelni, de amikor nekifogtam, úgy éreztem, ez az a könnyed hangvételű műsor, amelyet mindenki be tud fogadni, de közben mégis régizenét hallgatnak.
Nemrég a lengyel–magyar barátság jegyében jelent meg a Báthory–Balassi–Bem–Balatonboglár című lemez, amelyen nem virágénekek szerepelnek ugyan, de bizonyos dalai mégiscsak azokba az évszázadokba visznek vissza, amelyekben a virágénekek is keletkeztek. Mi irányította a figyelmedet erre azon túl, hogy unos-untalan ismételjük a mondást: „Lengyel–magyar két jó barát”?
Ez éppen az az időszak – a 17. század –, amikor a zenei élet virágzott Európában. Nagyon sok dallam körbejárta a kontinenst, a lemezen játszunk egy Chorea Polonicát a Lőcsei tabulatúrás könyvből, és magyar táncok is elhangzanak egy lengyel kora barokk szerző művébe ágyazva. Lengyelországban nagyon jó iskolák vannak, ahol kiváló régizene-oktatás folyik. Amikor ott tanultam nagyon sok évvel ezelőtt, már akkor kiderült számomra, micsoda fantasztikus zeneirodalmuk maradt fenn a 16–18. századból, tehát van hová visszanyúlniuk. Olyan műveket örököltek, amelyek megmutatták a korabeli díszítési módszereket, így lehet következtetni, milyen technikával énekelhették vagy játszhatták őket.
Természetesen Olaszországban és több helyen is maradtak fenn ilyen kották és traktátusok, de ha Közép-Európát összességében nézzük, akkor a lengyelek élen járnak a régizene oktatásában. Nagyon jó együtteseik vannak. Sokat dolgoztam velük korábban, viszont ma már kizárólag a magyar régizenével foglalkozom, és ezek nyomán nagyon sok párhuzamot tudtunk felsorakoztatni a lemezen.
Krizbai Gyöngyvér
Fotók: Kurucz Árpád
A teljes interjú a Magyar Kultúra magazin 2022/2. számában olvasható.
