Az advent a latin adventus (eljövetel) szóból származik. Adventus domininek, az Úr eljövetelére való előkészületnek mondták, a várakozás bensőséges ünnep előtti időszaka sok művészt megihletett. A Magyar Nemzeti Galéria idén rendhagyó tárlatvezetésekkel készült rá, és az ünnephez kötődő műalkotásokat válogatott ki hozzájuk gazdag gyűjteményéből.
Bár a festmények karácsonyi kötődése, ábrázolásmódja, témaválasztása egészen eltérő, az ünnep meghitt hangulata összekapcsolja őket.
A szepeshelyi, Szent Márton tiszteletére szentelt prépostsági templom Szűz Mária-oltárának aranyozott, kizárólag ünnepnapokon feltáruló táblaképoldalain Jézus gyermekségének közismert jeleneteit ábrázolták. Az egyszerűbb kivitelű, a hétköznapokon a hívek felé forduló képeken a Szentírást latinra fordító Szent Jeromos és az egyháztanító hippói Szent Ágoston látható. A négy táblaképen az Angyali üdvözletet, Jézus születését, a Királyok imádását és Jézus bemutatását a templomban láthatjuk.
1139.Budapest, Máglya köz 2.
Tel: 20-9284819
A 21. századi szemlélő számára már nehezen értelmezhető, hogy a középkori embereknek milyen sokat jelentettek az oltárképek. A többségük nem tudott olvasni, az ismereteik szűkösek voltak, a bibliai történeteket azonban ismerték. A templomok gyönyörű műtárgyai, festményei megnyugvást, vigaszt és reményt adtak nekik. Az, hogy ezeket a képeket csak ünnepi időszakokban láthatták, segítette őket a karácsonyra való felkészülésben, a ráhangolódásban.
A szepeshelyi festmények a késő gótika kiemelkedő alkotásai, 1480 és 1490 között születtek. A gyönyörű kompozíciók, a hiteles emberábrázolások, az élénk színek, a dús aranyozás igazi mesterművé teszi ezt az ünnepi táblaképsorozatot, amely azért is érdekes, mert a képek nem a megszokott balról jobbra sorrendben követik egymást, hanem felülről lefele „olvasandók”. A művek születési idejének meghatározásában néhány apróság segít, amelyek különösen jellemzők erre a korszakra. Az ég aranyozása, amely a mennyország jelképe, Mária bordó ruhájához hasonlóan a gótikára volt jellemző. Kék ruhában csak később kezdték ábrázolni Máriát. Az ultramarinkék a korszak legdrágább festéke volt, drágább, mint az arany, így kék ruhája a többi ember fölé emelte Jézus anyját.
Az erős németalföldi hatást mutató szepeshelyi táblaképek szépségükkel kiemelkedtek a környék műalkotásai közül, és hatással voltak a régió művészetére, alkotóira.
A szepeshelyi táblaképek keletkezése után bő négyszáz évvel egy egészen eltérő tematikájú festmény is az advent szépségét ragadja meg, ráadásul minden közvetlenül a karácsonyra utaló motívum nélkül. Réti István 1893-ban fiatal festőtanoncként társaival együtt, Münchenben ünnepelte a karácsonyt. Ezt az eseményt, az este bensőséges hangulatát festette meg, oly kiválóan, hogy munkája a Műcsarnok 1893-as tárlatán elismerésben részesült, és a Képzőművészeti Társulat megvásárolta a Magyar Nemzeti Múzeumnak.
A Nagybányán született Réti Hollósy Simon a Müncheni Képzőművészeti Akadémia oktatója kedvéért költözött Münchenbe, ahol két évig tanult. Bohémeknek hívja magukat, a festőnek tanuló cimborákat. A müncheni iskolára jellemzően barna festékkel alapozta le a vásznat, és arra festette rá a témát. A sötét, de meleg színvilág kitűnően visszaadja a békés, téli este hangulatát. A művön szereplő három alak a karácsonyfára utalva háromszöget alkot, a karácsonyt juttatja eszünkbe. A mű egyértelmű főszereplője azonban a középpontban elhelyezett lámpa és az általa sugározott fény. A kép olyan érzést kelt, mintha fény áradna belőle. Jézus megszületett, és elhozta az emberek közé a fényt, a melegséget, a szeretetet, a hitet, sugallja.
Fényes Adolf
1910-ben készült alkotásán szintén nem látunk közvetlenül a karácsonyra utaló
részletet, mégis egyértelmű az ünnepi kötődése. Ez az egyszerű csendélet
azonban Réti István művéhez képest kimondottan negatív érzéseket kelt. A szépen
megterített asztalnál nem ül senki, az üresen álló szék a magányt, a
kézzelfogható hiányt testesíti meg. A negatív érzetet erősíti a világoskék
háttér és a világos abrosz. Az ünnepi hangulatról a karácsonyi ünnepkörhöz
kapcsolódó mákos kalács, a falon látható kis festmény golgotaábrázolása és az
ünnepi alkalomra feltett fehér terítő árulkodik. Festői bravúr Fényestől, ahogy
az abrosz hajtásvonalait is megjeleníti. Az ünnepi terítőt csak ritkán
használják, ezért vasaltan, hosszú hónapokon át várta a szekrényben, hogy az
asztal dísze legyen, és a festői téma ünnepi hangulatát erősítse.
Csók István nem titkolja a karácsonyi örömét: kedvenc modelljét, szeretett kislányát örökíti meg a karácsonyfa előtt ülve. A festmény téma- és színválasztása is a meghitt, boldog pillanat ábrázolását szolgálja. A bájos gyerek boldogan merül bele a játékába, mögötte ott csillog a karácsonyfa. A kompozíció hátterében a festő műtermében korábban felépített díszletet látjuk: két oszlop fog közre egy tükröt, amelyben a fenyő visszatükröződik, felette piros baldachin. Oldalról, a kis ablakon besüt a nap: a fényjátéknak köszönhetően ragyog a festmény, az ünnep öröme sugárzik róla. A képről hiányzik a karácsonyfa csúcsa és csúcsdísze, amely a betlehemi csillagot jelképezi, de nem véletlen a kompozíció: itt már nincs szükség a csillag útmutatására, a boldog gyermek Jézusra utal.
Akkor megnyílik magától az ég,
S egy pici csillag sétál szembe véled,
S olyan közel jön, szépen mosolyogva,
Hogy azt hiszed: a tenyeredbe hull.
Akkor – magától – szűnik a vihar,
Akkor – magától – minden elcsitul,
Akkor – magától – éled a remény.
Álomfáidnak minden aranyágán
Csak úgy magától – friss gyümölcs terem.
Ez a magától: ez a
Kegyelem.
A Magyar Nemzeti Galéria adventi tárlatvezetését Balla
Enikő művészettörténész vezette.
Az idézet Reményik Sándor Kegyelem című verséből való.
Nyitókép: Angyali üdvözlet és Királyok imádása, oltárszárny ünnepi oldalának részletei Szepeshelyről (1480–90). Forrás: Magyar Nemzeti Galéria
Megosztás a Facebookon
Küldés messengeren
link
másolása
