A szentendrei ÚjMűhely Galériában december 7-én sokszínű rendezvénysorozattal várják az érdeklődőket.

Advent második hétvégéjének szombatján minden korosztály megtalálhatja a számára ideális programot az ÚjMűhely Galériában, ahol előadások, kiállítások és kézműves lehetőségek között is válogathatunk.

Az esemény befogadóterét A művészet ajándék! című, vásárral egybekötött kiállítás adja. A tárlat kuriózuma, hogy minden bemutatott műtárgy megvásárolható, melyek garantáltan egyedi és személyre szabott ajándékot jelenthetnek a karácsonyfa alatt. De kiváló alkalmat kínál ez a kivételes kiállítás arra is, hogy egy meglévő kollekciót olyan műtárgyakkal gyarapíthassunk, mely a magyar művészet egyik legfontosabb központjához, Szentendréhez kapcsolódnak.

A válogatás különlegessége továbbá, hogy a Szentendrei Grafikai Műhely legendás alkotóinak szitanyomataiból, a Szentendrei Régi és a Hódmezővásárhelyi Művésztelep művészeinek kiemelkedő munkáiból is érdekességeket fedezhessünk fel. Grafikák és festmények mellett pedig kortárs ékszertervezők kollekcióit is megcsodálhatjuk, de akár fel is próbálhatjuk őket, vagy kedveskedhetünk velük szeretteinknek. Az esemény kiváló lehetőséget nyújt arra, hogy a képzőművészeti élmények egyben ajándékká is váljanak.

Elsősorban gyermekek számára lehet izgalmas az egész napos műgyűjtő játék, ahol a műalkotások megismerése közben értékes ajándékokra is szert tehetnek a résztvevők. További részletek ezen a linken olvashatók.

A délutáni blokkban, 12 -16 óra között természetes alapanyagokból lehet karácsonyi ajándékokat készíteni egy kézműves foglalkozáson. Ezt követően pedig, 16 órakor az ÚjMűhely Galéria menedzserei, Récsey Manyi és Sinka Zoltán Gábor tartanak tárlatvezetést, mely során érdekes történeteket hallhatunk a kiállító művészekről és alkotásaikról. Ezekkel az információkkal még inkább gazdagíthatjuk a művészeti ajándékok jelentőségét.

Az este közeledtével pedig a programsorozat fénypontjaként az idei év legnagyobb művészeti témájú sikerfilmjét, a Senki többet című alkotást láthatjuk 17 órától. Akiket érdekel a kortárs képzőművészet és a műkereskedelem szövevényes világa, azok számára kihagyhatatlan lehetőség ez a vetítés. A dokumentumfilmben megismerhetjük a legnevesebb, öntörvényű műgyűjtőket, hírhedt műkereskedőket, galeristákat, tapasztalt árverésvezetőket is, valamint azokat a világhírű kortárs képzőművészeket, kiknek alkotásai folyamatos izgalomban tartják ezt az értékorientált miliőt. A filmről részletesebb leírás itt olvasható.

19 órától  a magyar műkereskedelem meghatározó szereplői tartanak kerekasztal-beszélgetést, művészeti vásárokról, kortárs galériák működtetéséről, valamint a magyar műgyűjtés aktualitásairól is. A beszélgetést Tardy-Molnár Anna, a MANK ügyvezetője vezeti, vendégei pedig Ledényi Attila műgyűjtő, az Art Market Budapest alapító-igazgatója, Vass László műgyűjtő és Fenyvesi Áron, az acb Galéria főkurátora.

A program regisztrációköteles, melyre a kozonseg@alkotomuveszet.hu címen lehet jelentkezni.

Akik pedig kikapcsolódásképpen további kiállításokra is szívesen ellátogatnának, azok számára ajánljuk a MANK Bogdányi úti kiállítóterét, ahol még ezen a hétvégén lesz látogatható az Áttetsző, átlátszó, áttört című kiállítás. Ezen a helyszínen Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének Iparművészeti Tagozata tagjainak műalkotásait lehet megtekinteni. Bővebb információ ezen a linken olvasható.