20240719_FotoFelvegiAndrea_100 R.jpg

Adventi hangversenyre várja a közönséget a Fesztivál Akadémia Budapest

Tizedik jubileuma alkalmából adventi hangversenyre várja a közönséget a Fesztivál Akadémia Budapest (FAB) december 11-én Budapesten, a Zeneakadémián.

A koncerten Schubert, Bach, Mozart és Vivaldi egy-egy műve csendül fel az Erkel Ferenc Kamarazenekar közreműködésével, az est házigazdája Batta András zenetörténész, a Zeneakadémia egykori rektora lesz. A hangversenyen Kokas Dóra előadásában, Aranyos János cselló átiratában Schubert Ave Mariája hangzik el, majd Kelemen Barnabás és Kokas Katalin szólójával először Bach d-moll hegedű-kettősversenye, majd Mozart Esz-dúr Sinfonia Concertante című műve csendül fel.

A szünet után Vivaldi A négy évszak című szerzeménye lesz hallható Kelemen Gáspár hegedűszólójával, a rendhagyó előadásban a partitúra-szövegkönyv részletei Kelemen Hanna előadásában hangzanak el.

A Fesztivál Akadémia Budapestet tíz éve hívta életre Kokas Katalin és Kelemen Barnabás hegedűművész-házaspár Batta András felkérésére, Kocsis Zoltán szárnyai alatt. Kocsis Zoltán az első fesztiválon mint kamarapartner és mint mentor is fellépett, előadást tartott, hogy elindítsa pályáján ezt a nemzetközi rangú eseménysorozatot, amelyet azóta is a világ legjelentősebb zenei eseményei között jegyez a szakma.

A FAB a nyári fesztivál mellett már téli és tavaszi fesztivált és évente számos kiemelt eseményt rendez, több száz mesterkurzust tart, valamint kialakította a korosztályos nemzetközi FAB-versenyek professzionális rendszerét három tudásszinten. A FAB a kezdetektől az oktatást és a színpadot egységben kezeli, az Alma Materben, a Zeneakadémián a nyári fesztivál 10 napja alatt minden évben 150 egyetemistát és 60 művészt fogad Budapesten 65 országból. A nagyszabású fesztiválon irodalomi programok és kiállítások is szerepelnek.

A 10. jubileumi nyári fesztiválon júliusban 10 napon át a művészek és a közönség is Kocsis Zoltán emlékének adóznak majd.

Ez is érdekelheti

Újra színpadon az Aerosmith

Az Aerosmith visszatér a színpadra, igaz, csak két éjszakára a legendás Hollywood Bowlban.

A pénz, a nők és a hírnév miatt csapott fel zenésznek a Live Aid szervezője – Bob Geldof 75

Október 5-én ünnepli hetvenötödik születésnapját Bob Geldof, aki nem zenei teljesítménye, hanem a Live Aid-segélykoncert megszervezése, emberbaráti tevékenysége révén lett világhírű, és azon kevés rockzenész egyike, aki (tiszteletbeli) lovagi címet kapott a brit uralkodótól.

A Dinoszauruszok éjszakájától a sci-fi konferenciáig – Programajánló

Dinoszauruszok éjszakája a Barba Negrában, Botos Péter üvegszobrai a Reök-palotában, Bernarda Ballada a Hagyományok Házában, sci-fi konferencia a Petőfi Irodalmi Múzeumban, borkóstoló a Bélyegmúzeumban, pillantás az Irie Maffia kulisszatitkaiba – további részletek és egyéb izgalmas tippek heti programajánlónkban.

Észt hét, Siófoki Halfesztivál, a sorkatonaság emlékezete és a Zsolnay lányok titkai – Programajánló

Állatok világnapja a Természettudományi Múzeumban, Észt hét a Toldi moziban, kerekasztal-beszélgetés Hollywood magyar sztárjairól a Nemzeti Múzeumban, kiállítás a sorkatonaságról a Néprajzi Múzeumban, halfesztivál Siófokon – további részletek és egyéb izgalmas tippek heti programajánlónkban.