Adventi udvar és karácsonyi vásár Székesfehérváron

Egyéb

A kép illusztráció

(MTI) Spányi Antal megyéspüspök elmondta, hogy advent idejére megnyitják a látogatók előtt a püspökség udvarát, ahol nyugalmat, békességet találnak a betérők. A kézműves- és jótékonysági vásárban nívós ajándékokat kínálnak a kézművesek és a fogyatékkal élők, gyerekműsorok szórakoztatják a látogatókat, a Fehérvári Kézműves Egyesület tagjai pedig mesét mondanak a kicsiknek.

 
A püspökség és a Magyar Katolikus Rádió közös karácsonyi kiadvánnyal lepte meg az ajándékozni akarókat. A Mindenkiért eljött címet viselő verses-zenés CD-n ismert magyar költők karácsonyi versei, Bach és fia, valamint Vivaldi zeneművei hallhatók a rádió, illetve neves színművészek és zenészek előadásában. A zenealbumot nem meghatározott összegű adományért lehet megvásárolni, az abból származó bevétellel pedig a Más Fogyatékos Gyermekekért Alapítványát támogatják.
 

Cser-Palkovics András (Fidesz) székesfehérvári polgármester a püspökséggel összehangolt programokra invitálta a fehérváriakat. A Városház-téri rendezvények részleteiről Beller Róbert, a polgármesteri hivatal közművelődési irodájának vezetője tájékoztatta az újságírókat. Mint elmondta, az idén is megrendezik a hagyományos adventi koszorúkiállítást, a szabadtéri színpadon a város óvodásai, iskolásai adnak naponta műsort, valamint zenekarok, együttesek muzsikáját élvezhetik az ünnepre készülők. A város főterén több mint ötven faházban kínálják az ajándéktárgyakat.