Honnan jött e fázisrajzolós játék ötlete, és milyen céllal vágtál bele?

Úgy érzékeltem, ez az otthonlét nem mindenkinek habkönnyű mulatság, és láttam azt is, hogy egyre több alkotó, színész, szerző jelenik meg az online felületen valamilyen produkcióval. Bennem is mozogni kezdett, hogy illusztrátorként részt vegyek ebben. A kisfiam mellett, egy délutáni altatás alatt találtam ki, hogy a közönségtalálkozókon már bejáratott és nagyon kedvelt, lépésről-lépésre rajzoltatás megvalósítható online is. Az ötlet eredeti gyökere egy meghatározó gyerekkori könyv, amiben egyszerű geometrikus formákból lehetett megtanulni rengeteg állat és ember figura megrajzolását.

Mi adja ezeknél a sikerélményt?

Ugyan 3 percben nem megtaníthatók a helyes rajzi arányok, de egy adott állat legerősebb karakterjegyeit bármilyen formára ráillesztve felismerhető lesz az adott figura. Ettől működik az egész. 

Szerinted milyen pozitív hatása van a rajzolásnak a mindennapokra?

Rengeteg technika van, ami segít ki- vagy átkapcsolni a valóságnak nevezett és hitt fikcióból egy másik, belső világba. A gyerekeknek ez még alapból megy, ők ki-be járkálnak, aztán sajnos ügyesen kinevelik ezt a képességet belőlünk. Felnőttként pedig keményen dolgozunk azon, hogy visszahozzuk ezeket az állapotokat. A világ, ami belül van, jóval tágabb és szabadabb, csak a bejáratot kell megtalálni.

Egy ilyen szörnyű, sci-fi szerű helyzetben, amiben most van a világ, az ember állandó késztetést érez, hogy próbáljon „felébredni”, viszont most úgy tűnik: nincs hova. De választhatjuk azt is, hogy köszönöm szépen, akkor átsétálok a szivárványos pónik közé. Erre az egyik legjobb módszer, ha keresünk néhány ceruzát, és átrajzolódunk.

Bárki képes arra, hogy megtanuljon rajzolni?

Bárki képes megtanulni helyesen rajzolni. Van, akinek kevesebb, van, akinek több időre és szorgalomra van szüksége. Kérdés, hogy mennyire elszánt, hogy mennyire akarja. Mindenkiben rengeteg kreatív energia van, az a kérdés, hogy az mennyire van elfojtva vagy hagyva, hogy áramoljon. Ez szerintem nagyban függ az adottságoktól, a családi mintáktól, a gyerekkori környezettől. Számomra a rajzolás és a festés természetes közeg volt gyerekként, a családomból többen foglalkoztak ezzel: a dédnagymamám szobájában ott állt a festőállvány, a falak festményekkel és könyvespolcokkal voltak tele. Ebbe nőttem bele.

Hivatalos keretek között nem tanultad a rajzolást, bölcsészként végeztél. De aztán mégis a rajzolás felé kanyarodtál (vissza). Nem tudtál menekülni a sorsod elől.

Ha a hivatalos, a szakirányú felsőoktatást jelenti, akkor tényleg nem tanultam, de egy alapfokú művészeti képzésben minden jelentős rajzi alaptudással és technikával megismerkedhettem, majd egyetem után ennek a folytatása volt egy több éves, intenzív műtermi tanulás Szigeti Tamás és Duliskovich Bazil mellett. A kezemben tehát ott volt az eszköz, mégsem akartam használni. Pedig számomra a rajzolás mindig olyan volt, mint egy drog, ami valóban kiránt abból a világból, amit épp nem érzek komfortosnak. 

Ha a kezembe kerül bármi, amivel nyomot lehet hagyni, rögtön elcsábulok. Ez régen is így volt, viszont sosem akartam megmérettetni a saját belső világom, hogy kettest vagy hármast érnek-e a legbelsőbb ügyeim. Ezért is álltam ellen a képzőművészeti irányú továbbtanulásnak. A gimnázium után a nagypapám, Solymos Ede néprajzkutató miatt a néprajz szakot választottam, de közben folyamatosan rajzoltam. Mindig, bármikor, bárhol, bármit. Majd kisebb munkáim lettek ebből, aztán amikor nem tudtam eltartani magam egyetemistaként, akkor találtam egy fizetős munkát: egy tananyaggyártó cég illusztrátora lettem. Sodródtam, és egyszer csak arra eszméltem, hogy ez a munkám. Néhányszor még próbáltam kiugrani, de amikor sokadjára ráeszméltem, hogy már megint nyakig benne vagyok, elkezdtem dolgozni azon, hogy elfogadjam: ez az utam.

A figuráid apró, világra rácsodálkozó, minden apróságon elámuló egyéniségek. Te milyennek látod őket? Hogyan születnek meg ők benned?

Biztosan mindig magamat rajzolom. De minden vonalnak története van. A legtöbb figurám lelkileg egy olyan kisgyerekhez hasonlít, akinél még lehívható a mindentudás, amivel születünk, de már otthonosan mozog a valóságnak vélt világban is. Vannak kételyei, félelmei, ugyanakkor nyitott minden újra. A mindenre rácsodálkozás az alap, én nagy rajongója vagyok ennek a jelenségnek. Hogy születnek meg? Megfogom a ceruzát… snitt… aztán kiderül, hogy most mi jött elő. Persze sokszor van előzmény, egy feladat, egy szöveg, de hogy azután, hogy a ceruza a kezembe kerül, mi fog történni, esküszöm, nem tudom megjósolni..

Szerinted melyek azok a motívumok, technikák vagy figurák, amelyekből leginkább felismerhetőek a rajzaid?

Az elnagyoltság, az odavetett vonalak, hogy sosincs semmi igazán befejezve, de használható készként is. Nem titkolt célom, hogy minél kevesebből hozzam létre a figurákat, rajzokat. 

Melyik karaktereid állnak a legközelebb hozzád?

Azt hiszem, Tandori Dezső medvéi a hozzám legközelebb álló lények. Annyira önállóak, hogy azt is el tudnám hinni, hogy semmi közöm hozzájuk, ők csak úgy előbújtak a lapok közül. Benne voltak a versekben, onnan csak átcsúsztak hozzám a ceruzán, ecseten keresztül. És érdekes módon az utóéletük, a kiállítási anyaguk is ilyen volt, önálló életük lett.

Hogyan dolgozol? 

Elolvasom a szöveget. Most már jóval ritkább, de mindig jelzem, ha olyat kapok, ami abszolút nem nekem való: ha túl részletesek benne a leírások vagy jóval idősebb korosztálynak szólnak. Nekem nem megy, ha ezer dolgot kell észben tartanom rajzolás közben. Az megöli a flow-t. Ha nekem való a szöveg, azonnal beindul a gépezet, ötleteket gyártok alvás helyett, velem van mindig a feladat. Skicceket csinálok, először a szereplőkről, de legtöbbször már egy, a szövegben szereplő jelenetbe helyezve, hogy a környezetet is rajzoljam egyben. Általában elküldök egy minta illusztrációt, és ha az csont nélkül átmegy, akkor vállalom a munkát. A legtöbbet a Pagony kiadónak dolgozom, ott pontosan tudják, mire vagyok alkalmas, mire számíthatnak. Ez nekem is hatalmas könnyebbség.

Mitől működik egy illusztráció? Hogyan kell kapcsolódnia egymáshoz a képnek és a szövegnek? 

Szerintem akkor, ha be tud húzni, és elvinni magával. Ha egyszerre érted, és vet fel kérdéseket. A szövegben mindig több van, mint amit le lehet rajzolni, és én azt szeretem, ha az illusztrációban is több van, mint ami a szövegben szerepel.

A Kicsi, nagy című könyvednek a szövegét is te írtad. Várhatunk tőled hasonló kötetet a közeljövőben?

A Kicsi, nagy után volt egy jógás könyv, a Szia, jóga!, de azt hiszem, az célközönséget tévesztett, mert felnőtteknek szántam otthoni gyakorláshoz, de nem tudtam kilépni a gyerekkönyves címke mögül, gyerekeknek meg szerintem nem érthető. Ott csak az ötlet, és az illusztrációk az enyémek, a gyakorlatsorok bevezető, magyarázó szövegeihez felkértem számomra fontos és hiteles jógatanítókat. Aztán lett egy nagyon kicsinek szánt sorozat, a Mesék Barnabásnak, azok valamilyen szinten a Kicsi, nagy című könyv életérzését, gyermeki logikáját viszi tovább.

Több könyvötlet lebeg most is, idénre terveztünk elkezdeni egy nagyon izgalmas, új sorozatot a Pagonnyal, de a kérésemre most az toljuk még. Pedig viszketnek a ceruzáim nagyon, hogy elkezdjem, de közben túl sok lett a munkám.

Te hogy érzed: mennyire van benned egyfajta dramaturgiai érzék? A mostani fázisrajzolós játék szövegei is zseniálisak.

Nagyon szeretek a szavakkal játszani, és ahogy a rajzaimmal, a szövegekkel is szeretem behúzni picit a közönséget. Szánok időt és hangulatot akár a legkisebb szövegek megfogalmazására is. Biztos, hogy hat rám, hogy rengeteget olvasok. Nagyon szeretem az irodalmat, azon belül a mágikus realizmust és a verseket. Szövegek esetén is az nyűgöz le, amikor a kevés üt nagyot. Ilyenek Weöres Sándor vagy Tandori Dezső versei számomra.

Hogyan telnek a mindennapjaid a négy fal között?

A napjaink hasonlóak a karantén előtti mindennapjainkhoz. Az időbeosztásunkat a kisfiunk határozza meg, és az ő napirendjéhez képest osztozunk a párommal a munkaidőnk, háztartási teendők elvégzésén. Szerencsések vagyunk, mert van egy hatalmas kertünk. Kertészkedünk, megszámoljuk, hogy hány új tulipán nyílt ki, nézzük a madarakat az etetőben, csigaházat és pitypangot gyűjtünk. Ma épp pogácsát sütöttünk, és Barnabás úgy vélekedik, hogy elavult a kör alakú pogácsa koncepciója, így ő csillag, és emberke formákat szaggatott. 

Biztos minden életkor más, egy két és féléves mellett könnyű dolgunk van, mert az ő kreativitása hív be minket. Nem kell sokat erőlködnünk, hogy lovat adjunk a szárnyaló képzelete alá. Rengeteget olvasunk, éneklünk, mondókázunk, ahogy eddig is. Neki ez a hirtelen megnőtt mértékű online világ is jobban kimarad, bár most többet beszélünk a családtagokkal, barátainkkal. De ha papír és ceruza van kéznél, akkor az sok időt segít élménydúsan eltölteni. Végtelen világok jöhetnek létre a négy fal közt, és a papíron bármi megtörténhet. 

Képek forrása: Facebook/Agócs Írisz