Marilyn Monroe és Coco Chanel nevét a legtöbb ember az elsők között tanulja meg, mikor a popkultúra felé fordul az érdeklődése, Douglas Kirklandet viszont elsősorban a fotográfia szerelmesei ismerik. Holott, ha Kirkland nem lenne, aligha láthattunk volna portrékat a két díváról, aligha tudhatnánk, milyen elképesztő kisugárzással hódították meg az egész világot.
A Mai Manó Ház legújabb kiállítása, a Douglas Kirkland: Coco Chanel & Marilyn Monroe ezt a három művészt segít közelebbről megismerni, a két múzsát szemtől szembe, a fotóst pedig objektívján keresztül.
Nem állíthatjuk, hogy az idén 85. életévét töltő fényképész kizárólag tehetségének köszönheti sikereit. Természetesen azt sem spórolták meg tőle az égiek, de Kirkland jókor volt jó helyen. Egyrészt, mert Torontóban épp a riportfotó virágzásakor kezdte bontogatni szárnyait, másrészt, mert már huszonévesen bekerült egy olyan művészközegbe, ahol a legnagyobb színészek, színésznők és divattervezők üldögéltek mellette a kávézókban.
Mikor a hetvenes éveiben járó Coco Chanellel megismerkedett, a francia múzsa kezdetben még lenézte a kisfiús, éretlennek látszó fotóst, ám három együtt töltött hét meghozta a kölcsönös szimpátiát és bizalmat. Ennek a lenyomatát láthatjuk a Mai Manó Ház tárlatának alsó szintjén, a Coco Chanel – Mítosz és Elegancia képein. A divattervezőt Párizs utcáin, estélyiruhapróbán, Claude Pompidou oldalán, munka közben, a divatbemutató backstage-ében, modelljei körében, a Versailles-i kastélyban is lencsevégre kapta a művész, a fotók mentén haladva pedig nyomon követhető kettejük barátságának mélyülése. Míg a tárlat elején elsősorban munka és séta közben készült, lesifotónak is beillő képek kaptak helyet, a terem másik végében Coco már a kamerába néz, pózol, és több portrét is megenged magáról. A 61 fekete-fehér képből álló sorozatot elnézve egy olyan dívát képzelünk magunk elé, aki a munkájában precíz és maximalista, néha talán túl szigorú is, a mindennapjaiban azonban bohém, asztalra tett lábbal cigarettázik, de csak a hozzá közelállók felé ereszt meg mosolyt.
A második emeleten folytatódó kiállítás az Egy este Marilyn Monroe-val címet kapta Kirkland sorozata után, és egy sokkal kevésbé megszerkesztett, nagyon személyes munkafolyamatot mutat be. A sorozat a Look magazin 1961-es felkérésére készült, és bár a művész ekkor még újonc volt a szakmában, a lap szerkesztői egész estés randevút szerveztek neki kora leggyönyörűbb szexszimbólumával. Kirkland elmondása szerint a sorozat sikere sokkal inkább Monroe, mintsem az ő érdeme: „A munkám legnagyobb részét ő végezte el: megértette az elképzelésem, és jobban elkapta, mit is akarok, mint én képes lettem volna rá. Hálás vagyok neki.”
Talán merész vállalkozásnak tűnik egy sorozaton belül 55, szinte teljesen ugyanolyan fotót bemutatni, ám mindent felülír, ha a modell Marilyn Monroe. A színésznő kész koncepcióval állt Kirkland elé: lefekszik az ágyába, és mindössze egy selyemlepedő takarja a testét. Chanelhez képest ő lágy és buja, ehhez pedig már színes képek dukálnak.
A széria képeit éppen ezért leginkább egyben lehet értelmezni: mintha egy film kockáit néznénk végig, ahogy a múzsa elnyúlik az ágyon, kacérkodik, játékra hív, nevet. A kiállítás egyik legfőbb bája, hogy a képek közül néhány életlen vagy elmosódott, így akaratlanul is látjuk a modell és a fotós közti dinamikát. Kirkland elmondása alapján aznap este vibráló feszültség alakult ki kettőjük között, ami sokkal meghittebb fotókra adott lehetőséget, mintha Monroe csak pózolt volna egy műteremben.
A fenti tárlat ékköve talán az a néhány werkfotó, ami munka közben ábrázolja a fotóst és az ágyban fekvő nőt. A kezdeti professzionális és kissé távolságtartó légkör percek alatt oldódott, és hamarosan már Kirkland is úgy fetrengett Monroe szőnyegén, mintha egy régi barátját vagy a szerelmét látogatná épp.
Bár a Mai Manó Ház tárlata a két dívát állítja fókuszba, érdemes megemlíteni, hogy Kirkland körülbelül 600 hírességgel dolgozott együtt – többek között Angelina Jolie-val, Michael Jacksonnal, Mick Jaggerrel, Sophia Lorennel, Morgan Freemannal, Andy Warhollal és Björkkel is –, és több mint 150 filmet fotózott – például a Titanicot, a 2001: Űrodüsszeiát, a Moulin Rouge-t, A Nagy Gatsby-t és a Távol Afrikátólt.
A művész képei az egész világot beutazták, fotóit olyan állandó gyűjteményeikben őrzik, mint a londoni és a canberrai National Portrait Gallery, a Smithsonian Museum, a George Eastman House, a Brisbane-ben található Gallery of Modern Art, vagy az Academy of Motion Picture Arts and Sciences.
Ezt végiggondolva egy kis hiányérzet marad a látogatóban, amiért a százezres nagyságrendű gyűjteményből „csak” Monroe-t és Chanelt láthatja, óhatatlanul sóvárgunk egy kiegészítő tárlatért. A Mai Manóban bemutatott kiállítás Kirkland munkájának egy igen fontos, ám apró szeglete, ami felkelti az érdeklődést, de nem csillapítja az étvágyat. Bízzunk benne, hogy ezzel még közel sincs vége.
Fotók: Csákvári Zsigmond/Kultúra.hu.
