Ahol a szavak véget érnek – gyökereihez tért vissza az Aranyvackor
A képek nem csupán illusztrálhatnak egy történetet: olyasmit is elmesélhetnek, amire nincsenek szavaink. Ezt bizonyították az idei Aranyvackor gyermekirodalmi és illusztrációs pályázat legjobb alkotásai. A Pagony Kiadó által szervezett verseny díjait október 21-én, a Petőfi Irodalmi Múzeumban adták át. Az első díjat Pifkó Célia és Orosz Annabella Fekete filccel rajzoltam magamra egy pontot című közös munkája nyerte el, a második helyen Győri Bori Képzelni lehet című, Horgas Béla versére épülő alkotása végzett, a harmadik díjat pedig Salamon Fanni Gyökerek című könyvterve kapta.
Vissza a gyökerekhez
Az idén némileg újragondolt, vagy ahogyan a szervezők fogalmaztak, a gyökereihez visszatérő Aranyvackor témája az utazás volt. Ezúttal kizárólag képeskönyv- és csendeskönyvterveket vártak, korosztályi megkötés nélkül. A nevezéshez két teljes oldalpár tervét kellett benyújtani. A kiírás tágan értelmezte az utazás fogalmát: a nagymamához, a Balatonra vagy a tengerhez vezető valóságos utaktól a tér és az idő korlátait átlépő fantáziautazásokon át egészen a belső, lelki utazásokig mindenféle megközelítésnek teret engedett.
A korábbi Aranyvackor-pályázatokhoz képest hangsúlyosabbá vált a képi történetmesélés önállósága.
Vagyis illusztrátorból képeskönyvalkotóvá, a nemzetközi szóhasználattal élve picturebook-makerré szeretnének válni.
Ugyancsak várták a művészeti képzésben, többek között a MOME-n vagy a Corvin Rajziskolában tanuló fiatalok jelentkezését, akár önálló alkotóként, akár író–illusztrátor párosban. A kiírás olyan ismert alkotópárosokat állított példaként a jelentkezők elé, mint Janikovszky Éva és Réber László, Berg Judit és Agócs Írisz, Julia Donaldson és Axel Scheffler, vagy Mac Barnett és Jon Klassen.
Az idei pályaműveket öttagú zsűri értékelte: Rofusz Kinga illusztrátor, Gimesi Dóra író és dramaturg, Paulovkin Boglárka illusztrátor, az Aranyvackor egyik alapítója, Pais Andrea, a Pagony Kiadó művészeti vezetője, valamint Kovács Eszter, a kiadó főszerkesztője és a pályázat társalapítója.
Egy bolognai élményből született a díj
Az Aranyvackor története Paulovkin Boglárka egy meghatározó szakmai élményéhez vezet vissza. Az illusztrátor 2001-ben részt vett az olaszországi Sulle ali delle farfalle képeskönyv versenyen, amelyre – mivel nem ismert olyan olasz meseírót, akivel együtt dolgozhatott volna – maga írta meg az illusztrációihoz tartozó történetet. Ebből született meg később, 2006-ban megjelent A katicabogár elveszett pöttyei című könyve.
A pályázat váratlan lehetőséget is hozott számára. Amikor a Bolognai Gyermekkönyvvásár magyar bemutatkozásához rövid idő alatt kellett összeállítani a kiállítandó képzőművészeti anyagot, Paulovkin Boglárkának már rendelkezésére állt a pályázatra készített illusztrációsorozata. Így munkái a világ egyik legjelentősebb gyermekkönyves seregszemléjén is bemutatkozhattak. Ez az élmény új távlatokat nyitott előtte: megtapasztalhatta, milyen lehetőségeket teremthet egy alkotó számára egy jól szervezett pályázat és a hozzá kapcsolódó nemzetközi bemutatkozás.
Az Aranyvackor 2007-es megalapításával Kovács Eszterrel, a Pagony Kiadó főszerkesztőjével együtt ezt a lehetőséget szerették volna mások számára is megteremteni.
A díj egyik legfontosabb célkitűzése az volt, hogy a gyermekkönyv-illusztrációt magasabb polcra helyezzék, és a képzőművészettel egyenrangú művészeti ágazatként ismertessék el
– fogalmazott Paulovkin Boglárka.
A díj történetében már a kezdetektől fontos szerepet kapott az illusztráció önálló műalkotásként való bemutatása. Az első, 2007-es díjátadót a KOGART-tal együttműködésben rendezték meg, és az eseményhez különleges kiállítás is kapcsolódott. A kezdeményezés keretében illusztrációkat is lehetett kölcsönözni, hogy a közönség ne csupán könyvlapokon találkozzon ezekkel az alkotásokkal, hanem azt is elképzelhesse, milyen érzés volna, ha egy gyermekkönyv-illusztráció a saját otthonában, a falon kapna helyet.
Az Aranyvackor rangját a kezdetektől a zsűribe meghívott neves alkotók is emelték. Az első pályázat zsűrijének tiszteletbeli elnöke Rofusz Ferenc Oscar-díjas animációsfilm-rendező volt, a későbbi években pedig olyan jelentős animációs alkotók is részt vettek a zsűri munkájában, mint M. Tóth Géza és Richly Zsolt. Jelenlétük a pályázat különböző médiumokat összekapcsoló, crossmedia szemléletét is erősítette: az illusztrációt nem elszigetelt műfajként, hanem a vizuális történetmesélés tágabb összefüggésében kezelték. Az Aranyvackor nemzetközi nyitottságát jelzi, hogy az olasz illusztrátor, AnnaLaura Cantone személyében külföldi zsűrielnöke is volt a pályázatnak.
Amikor a kép nem illusztrál, hanem mesél
Az idei pályázati kiírás tehát bizonyos értelemben visszatér a közel húsz évvel ezelőtti alapokhoz: ismét a szerzők és illusztrátorok egymásra találását, a közös alkotómunkát és a szöveg, valamint a kép közötti párbeszédet helyezi előtérbe. Ez a kommunikáció azonban nem pusztán a két alkotó együttműködését jelenti, hanem mindenekelőtt a képi kifejezés önálló lehetőségeit. Az idei pályázaton olyan műveket kerestek, amelyekben a vizualitás nem egyszerűen leképezi a szövegben elmondottakat, hanem saját eszközeivel jól követhetően képes közvetíteni a történetet.
A pályázat egyik fontos vállalása a Magyarországon még mindig kevésbé elterjedt képeskönyv műfajának népszerűsítése. A nemzetközi szakirodalomban picturebook, a francia nyelvterületen album néven ismert könyvtípus sajátossága, hogy a szöveg és a kép együtt hozza létre a történetet. Az illusztráció nem pusztán megjeleníti a leírtakat, hanem önálló jelentéseket hordoz, olykor éppen azt meséli el, amit a szöveg elhallgat.
A képeskönyv hagyományosan rövid, többnyire 24–40 oldalas műfaj, amely elsősorban a kisgyermekekhez szól, de egyre több alkotás célozza meg a kamaszokat vagy akár a felnőtt olvasókat is. Hazai példái között Marék Veronika Laci és az oroszlán című könyvétől Dániel András kuflitörténetein át Szegedi Katalin Lenkájáig számos különböző képi világú alkotást találunk. A kortárs képeskönyv azonban ennél jóval tágabb lehetőségeket kínál: akár összetett társadalmi, lélektani kérdések feldolgozására is alkalmas.
Még radikálisabban épít a vizuális történetmesélésre a csendeskönyv, amelyből a szavak szinte teljesen hiányoznak. Itt a történet kibontása az olvasó és a képek közös munkájává válik. A befogadó maga teremti meg a képek közötti kapcsolatokat, értelmezi az eseményeket, sőt olykor a történet lehetséges folytatásait is. Ez egyszerre kíván nagyobb aktivitást és kínál nagyobb szabadságot. A műfaj nemzetközileg ismert példája Shaun Tan The Arrival című alkotása, itthon pedig többek között Bányai István Zoom című könyve és Rofusz Kinga Otthon című munkája mutatja meg, milyen gazdag elbeszélői lehetőségek rejlenek a szavak nélküli történetmesélésben.
A zsűri szempontrendszerében az egyediség és az alkotói hitelesség egyaránt meghatározó szerepet kapott. Fontos volt, hogy a történet érvényes üzenetet hordozzon, önazonos és őszinte legyen, saját, felismerhető világot teremtsen, és dramaturgiailag is megálljon a lábán.
A zsűri az illusztrációk művészi eredetisége mellett a kivitelezés igényességét is értékelte. A művészeti szempontok mellett természetesen a könyvkiadás gyakorlati szempontjai is érvényesültek. A pályázathoz csatlakozó kiadók különdíjai egy-egy későbbi könyvmegjelenés lehetőségét is magukban hordozzák: a pályázatra benyújtott tervekből így valódi könyvek születhetnek.
Paulovkin Boglárka dicsérő oklevelét Káposztás Judit Látok valamit, ami… című alkotása kapta. A zsűritag külön is kiemelte a csendeskönyvet, amely a műfaj különösen izgalmas lehetőségeit mutatja meg. A méltatás szerint a könyv „egyetlen kék ecsetvonallal képes megteremteni a felfedezés és a közös játék végtelen terét”. A történet nem zárt, előre meghatározott útvonalon halad: a befogadó képzeletétől függően újabb és újabb irányokba ágazhat. A könyv játékosítható is, amihez maga az alkotó kínál ötleteket, megmutatva, hogyan válhat a képek nézegetése közös történetalkotássá.
A zsűri az alkotást a vizuális nevelés szempontjából hiánypótlónak nevezte, amely „kész válaszok helyett kapcsolódásra, közös képzelődésre és megfigyelésre hívja a legkisebbeket”. A letisztult vizualitás itt nem az egyszerűség kedvéért mond le a részletekről, hanem éppen a gyermeki képzelet számára nyit teret. Az alkotás egyik legnagyobb erénye, hogy nem kész történetet kínál, hanem lehetőséget a történet közös megteremtésére.
A fekete pont, amelyből madár lesz
Az idei Aranyvackor-pályázat első helyezettje Pifkó Célia író és Orosz Annabella illusztrátor közös munkája, a Fekete filccel rajzoltam magamra egy pontot című könyvterv lett, amely a Lampion Könyvek különdíját is elnyerte. A mű a vizualitás nyelvén beszél olyasmiről, amihez még nincsenek szavaink, vagy amit túlságosan nehéz volna szavakba önteni.
A bántalmazás témáját feldolgozó alkotás mind témaválasztásában, mind vizuális megoldásaiban bátor vállalkozás. A zsűri döntése egyúttal iránymutatás is: a young adult korosztálynak szóló mű első helyre emelésével azt jelzi, hogy a képeskönyv a legsúlyosabb emberi tapasztalatok megszólaltatására is alkalmas médium.
Azt a belső lelki, gondolati utazást próbáljuk benne megmutatni, ahogyan egy bántalmazott megpróbálja feldolgozni, illetve együtt élni, a félelemmel, a szégyennel, a testidegenséggel és azzal, amire nincsenek szavai
– írta a díjazás kapcsán Pifkó Célia a közösségi oldalán.
A minimalista, négyzetes formátumú könyv borítóján egy fekete filcet tartó kéz éppen egy sötét pontot rajzol önmagára. Ez a motívum vonul végig a történeten, amelynek különleges könyvtervezői megoldása, hogy a fekete pont helyén a lapokon fizikailag is áthaladó lyuk található. A hiány így nem csupán ábrázolt, hanem a könyv anyagában is jelen lévő tapasztalattá válik. A zsűri laudációja szerint a lyuk „egyszerre jelképezi a hiányt, a sebet, az elhallgatást és azt a belső törést, amely a szereplő minden emlékén áthatol”.
A fekete-fehér kontrasztokra épülő, zaklatott kompozíciók a szorongás és az elszigeteltség állapotát érzékeltetik. A zsúfolt buszon kapucnija mögé rejtőző, arc nélküli alak, a sűrű fekete vonalak és az ismétlődő mondatok együtt teremtik meg a történet nyomasztó, mégis személyes világát. Ahogyan a laudáció fogalmaz, Orosz Annabella rajzain a vonalak „tényleg olyanok, mintha egy tű hegyével karcolnák rá a fájdalmat a papírra”.
A könyvterv azonban nem áll meg a trauma ábrázolásánál. A történet hőse nem megpróbálja eltüntetni a fekete pontot, hanem továbbrajzolja: újabb pontokat kapcsol hozzá, míg végül egy madár körvonalai, szárnyai bontakoznak ki belőlük. A madár nem repülhet el a bőrről, mégis a szárnyalás, a belső felszabadulás lehetőségét hordozza. A nyom megmarad, de jelentése átalakul. A történet így nem a trauma nyomtalan eltörléséről, hanem a hozzá fűződő viszony megváltoztatásáról beszél.
Különösen fontos alkotói döntés, hogy a mű nem nevezi meg a bántalmazás konkrét formáját. Ezáltal különböző tapasztalatokkal élő fiatalok is magukra ismerhetnek benne. A laudáció „tabudöntő és hiánypótló” vállalkozásként méltatta a könyvtervet, amely hozzáférhető vizuális nyelvet kínál a 14–18 éves korosztálynak olyan élmények feldolgozásához, amelyekről sokszor még beszélni is nehéz.
Paulovkin Boglárka ezzel kapcsolatban Shaun Tan nemzetközileg elismert illusztrátor és képzőművész alkotói szemléletét idézte fel. A képek olyan érzések és tapasztalatok hordozóivá válhatnak, amelyeknek nincs pontos nyelvi megfelelőjük, vagy amelyek túlságosan összetettek, fájdalmasak ahhoz, hogy közvetlenül beszélni lehessen róluk.
A Fekete filccel rajzoltam magamra egy pontot különleges ereje éppen ebben rejlik: a szöveg, a kép és a könyv fizikai megformálása együtt hozza létre a jelentést. A vizualitás itt nem egyszerűen kiegészíti a szavakat, hanem ott is képes megszólalni, ahol a nyelv lehetőségei véget érnek.
Az Aranyvackor-pályázat legjobb alkotásaiból rendezett kiállítás október 21. és november 6. között látogatható. A tárlat arra is lehetőséget ad, hogy a közönség ne csupán leendő könyvek terveiként, hanem önálló képzőművészeti alkotásokként találkozzon az illusztrációkkal – éppen úgy, ahogyan azt a díj alapítói közel húsz évvel ezelőtt megálmodták.
Az Aranyvackor 2026 díjazottai
Fődíjak
1. Pifkó Célia–Orosz Annabella: Fekete filccel rajzoltam magamra egy pontot
2. Győri Bori: Képzelni lehet (Horgas Béla verse)
3. Salamon Fanni: Gyökerek
A zsűritagok dicsérő oklevelei
Pais Andrea
• Pálkovács-Utassy Dóra: Kézről kézre
Paulovkin Boglárka
• Káposztás Judit: Látok valamit, ami…
Gimesi Dóra
• Győri Bori: Morc bácsi és egy kicsibusznyi gyerek
• Lázár Flóra: Emlékszem
• Szitnyai Krisztina: Kicsit elszabadulok
Kovács Eszter
• Tamás Zsuzsa–Radnóti Blanka: Meghívó
Rofusz Kinga
• Schnell Fruzsina: A nagy Mikulás-biznisz
• Dormán Adrienn: Aki velem volt
A BILLU különdíjai
Jaskó Emőke: Amikor a fű is dalolni kezdett
Márialigeti Anna: Tökéletes ajándék
Kiadói különdíjak
Cerkabella Kiadó
• Keszeg Ágnes: RALI
• Szepesi-Szűcs Barbara: Perec és a legmelegebb kuckó
Csimota Kiadó
• Kovács Bernadett: Valami
Csirimojó Kiadó
• Kuti Kamilla Luca: Az elejtett csomag
Lampion Könyvek
• Pifkó Célia–Orosz Annabella: Fekete filccel rajzoltam magamra egy pontot
• Schmöltz Margit–Iván Zsuzsanna: Piros csend
Manó Könyvek
• Dávid Ádám–Korbuly Ágnes: Gyerek vagyok, nem turista
• Gertheis Veronika–Gyovai Katalin: Galambposta – Verseny az idővel
Móra Kiadó
• Pálkovács-Utassy Dóra: Kézről kézre
• Takács Viktória: Szikra
Pagony Kiadó
• Horváth András Dezső–Bárdossy Krisztina: Brúnó és a kismadár
• Radnóti Blanka: Ablakunkig jött