Már-már közhely, hogy bár rettentően vágyunk a közösségi élményekre, az emberi interakciókra, az őszinte kommunikációra, mégis mind távolabbra sodródunk embertársainktól. Egyre több az egyszemélyes háztartás – hazánkban már minden harmadik ember egyedül él –, baráti kapcsolataink észrevétlenül elkopnak, korábban összejáró társaságaink lassan felbomlanak, hiába a végtelen mennyiségű online platform, amelyek elvileg pont a kapcsolódásunkat segítenék elő.
Valahol egy vadregényes, észtországi erdőben van viszont egy fából készült szaunakunyhó, ahol a nők időről időre összegyűlnek, hogy a forró, füstös levegőben kiizzadják magukból nemcsak a testi, de a lelki méreganyagokat is. A Smoke Sauna Sisterhood című észt dokumentumfilm az ő beszélgetéseikbe enged betekintés. És bár az északi népekről megvan az a jól bejáratott sztereotípiánk, hogy tartózkodóak és távolságtartóak, ebben a szaunában a különböző életkorú nők olyan szabadon osztják meg egymással női létük legintimebb, legérzékenyebb területeit is, ami Magyarországról nézve elképzelhetetlennek tűnik.
Az észt füstszaunáknak nyolcszáz éves múltja van – régebben még a szüléseket is ezekben vezették le, gyógyítottak is bennük –, nem véletlenül kerültek fel az UNESCO kiemelt kulturális örökségeket rögzítő listájára. Ma nagyjából négyszáz ilyen szauna van az országban, amelyekben egész családok, szomszédok, barátok járnak össze, hogy közösen izzadjanak, szocializálódjanak. De más, praktikus dolgogra is használják őket: időnként a meztelen testek és a megtisztulási rituálék helyét a füstölni való sonkák, húsok foglalják el.
A Smoke Sauna Sisterhood viszont egyértelműen a nőkre koncentrál: már a kezdő képsorok is egy szoptatós anyával indulnak, és később is csak női szereplők tűnnek fel, időnként ruhában, de leginkább pőrén. Az igényes operatőri munka miatt azonban ez egyáltalán nem érződik provokatívnak vagy feszélyezőnek, már csak azért sem, mert a legtöbb szereplő arcát nem is látjuk, csak a hangjukat halljuk. A félhomályban, gőzben felvett jelenetekben a kamera gyakran nem is a beszélő felé fordul, hanem az őt hallgatóra, így téve közössé az egyéni tapasztalásokat, történeteket.
A film egyetlen gyengéjének éppen ezeknek a történeteknek a didaktikusságát érzem. Mintha lett volna egy traumalista, amit ki kell pipálni: testszégyenítés, bántalmazó apa, elhanyagoló család, leszbikus öntudatra ébredés, perinatális veszteség, nemi erőszak. Meglepő módon az anyaságról viszonylag kevés szó esik a filmben, a munka világáról meg gyakorlatilag semmi, holott Észtország rendkívül dinamikusan fejlődő ország, a startup cégek egyik központja. Talán a rusztikus környezet és a hagyományos rituálék miatt a rendező azt gondolta, hogy nem illik a túlóráról, kiégésről, munkahelyi viszályokról beszéltetni a szereplőket? Pedig nagyon is a mában járunk: egy ponton szóba kerül a Tinderezés és a kéretlen farokfotók is. Pozitív megélésekből viszont kevés fért be a játékidőbe, így kissé aszimmetrikus marad a történet.
A hiányosságok ellenére a film képes beszippantani és vágyat ébreszteni egy ilyen női közösség iránt. A szaunakunyhóban nem szétfilterezett Insta-lányokat, hanem hús-vér nőket látunk fodrozódó hurkákkal, bőrhibákkal, lógó mellekkel. De mindez nem számít, mert itt mindez természetes: a nők ítélkezésmentesen fogadják el nemcsak a másik testét, de az elmesélt történeteket is. Nincsenek kéretlen jótanácsok, közhelyek, csak odafigyelő hallgatás, amely segíti a beszélőt abban, hogy könnyítsen lelki terhein. Legtöbbször nekünk is csak ennyire lenne szükségünk: együtt töltött időre, távol a telefonoktól és a sürgető teendőktől, együttérző figyelemre és kritika nélküli elfogadásra.
A lelki dimenziókon túl megismerjük a füstszaunázáshoz kapcsolódó szokásokat is: hogyan gyújtják a tüzet, miként vágják ki a léket a merülőtóban, miket kántálnak, miért dörzsölik be a testüket sóval és csapkodják egymás testét összekötözött nyírfaágakkal. Egyes pontoknál azért felszisszentem: azt hiszem, nekem túl sok lenne csupasz fenékkel, törölköző nélkül ráülni az agyonhasznált priccsekre, de a közös, fák tövében meztelenül pisilést is kihagynám. Ugyanakkor szívesen kipróbálnám, milyen lehet egy ilyen nyugodt, békés erdei környezetben megbúvó izzasztókamrában vörösre párolódni, majd anélkül elmerülni a jeges tóban, hogy tolakodó pillantások vennének körül.
Ahogy szívesen megtapasztalnám azt a megtartó erőt is, ami a Smoke Sauna Sisterhood szereplőinek természetes, modern mindennapjainkból viszont kihalófélben van. Azt a típusú női testvériséget, amelyben a tagok nem egymás ellen, hanem egymásra figyelve, támogatva, törődve, megértéssel élnek. Nem véletlen, hogy a film egyre-másra gyűjti be a nemzetközi díjakat, hiszen üzenetére – hogy mennyire szükségünk lenne ilyen közösségekre – sokunk lelke rezonálhat. Nőként, de akár férfiként is.
A Smoke Sauna Sisterhood 2024. február 1-től látható a mozikban.
