Észtország
Akit tíz nyelven sem lehet zavarba hozni
Patat Bence műfordítóra már gyerekként ragadtak a nyelvek, s bár azóta megtanult németül, angolul, olaszul, franciául, neve leginkább a norvég, svéd, dán, izlandi, finn és észt nyelvekkel forrt össze. 2000 óta műfordít, s több mint száz északi művet ültetett már át magyarra, s naptára 2025-ig már most betelt.
Világszínvonalon fújt a fiatal szegedi trombitás
Első magyar indulóként harmadik helyen végzett a Trumpet Talents Tallinn nevű rangos nemzetközi versenyen Behán Áron András, a Széchenyi István Egyetem Művészeti Karának másodéves trombita-előadóművészet szakos hallgatója.
Észtország kulturális-innovációs keltetőjében idén még nagyobb fokozatra kapcsolnak
A kis balti ország nemcsak a Skype, az e-állampolgárság és a füstszaunák miatt izgalmas hely, de természeti, történelmi és kulturális öröksége miatt is. Idén a második legnagyobb észt város, Tartu Európa Kulturális Fővárosa is, amelyet a változatos programkínálat mellett állandó látványosságaiért is érdemes útba ejteni.
Bezár a magyarországi Észt Intézet
Február végén befejezi tevékenységét Magyarországon az Észt Kulturális Intézet, bezárásáról strukturális változások miatt az intézet tallinni anyaintézménye döntött – közölte az intézmény kedden az MTI-vel.
Ahol az izzadással a lelki méreganyagok is távoznak
Traumák, amelyek feloldódnak a gőzben. Fájdalmak, amelyek füstté válnak. Egy erős, összetartó és megtartó női közösség, amely a csendes egymásra figyeléssel képes gyógyítani. A Smoke Sauna Sisterhood című dokumentumfilm olyan őszinte emberi kapcsolódást mutat be, amely mára erősen hiánycikk lett.
Száz éve elsüllyedt német tehergőzös roncsára bukkantak Észtország partjainál
Feltehetőleg egy csaknem pontosan száz éve elsüllyedt német tehergőzös roncsát fedezték fel Észtország partjai előtt tengerkutatók nagyjából 7,5 kilométerre nyugatra Saaremaa szigetétől, 20 méteres mélységben.
Nyelvrokonok a Ludwig Múzeumban
A Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum Nyelvrokonok című, szeptember 28-ától látható kiállítása nyolc észt művész alkotásain keresztül mutatja be a függetlenségét száz éve elnyert Észtország kortárs képzőművészeti szcénáját, párhuzamba állítva azt magyar alkotók munkáival. A tárlat nemcsak a régmúltat, hanem a közelmúlt történelmét is vizsgálja.