A Veszprém vármegyében fekvő Ajka környékén található késő kréta korú (86,3–83,6 millió éves) barnakőszénből ismert az ajkait nevű borostyánkőtípus. E borostyánkő nagy mennyiségben tartalmaz ízeltlábúzárványokat. Olyan pókszabásúak és rovarok maradványait, amelyek egykor a ragacsos gyanta fogságába estek.
Az ajkaitban előforduló zárványokról először Tasnádi Kubacska András geológus és paleontológus tett említést 1957-ben. Azóta az ajkait kétszárnyú rovarokkal, pókokkal, bogarakkal, darazsakkal és álskorpiókkal is megajándékozta már a tudományt. A Magyar Természettudományi Múzeum, a Szlovák Tudományos Akadémia és az Eötvös Loránd Tudományegyetem kutatói most publikálták a második, ajkaitban megőrződött őscsótányra vonatkozó munkájuk eredményeit.
A borostyán titka
„Hajdu Zsófia és Czirják Gábor egykori ELTE-s hallgatóktól örököltem meg az ajkaitzárványok kutatását Ősi Attilán keresztül. Ők kiemelt figyelmet fordítottak a most publikált zárványra, műgyantába ágyazták, részben meg is csiszolták. Amikor először a kezembe vettem ezt a megcsiszolt borostyándarabot, egy rovar homályos testét láttam benne nagy, tüskés lábakkal. Akkor »csótány/szöcske?« névvel cetliztem fel a példányt, majd hosszú időre meg is feledkeztem róla” – mondja Szabó Márton, a Magyar Természettudományi Múzeum Föld- és Őslénytár munkatársa, a kutatás vezetője. A példány alapos vizsgálata során kiderült, hogy a kis darabka ajkai borostyánkőben egy csótány zárványa lapul.
„A csótány maga nagyon kicsi, az egykori állat méretét nagyjából 4,7 mm-re becsüljük. A kő nagyon sötét, és több ponton is repedések szabdalják. Emiatt a megőrződött részekről igencsak nehezen lehetett jó minőségű fotókat készíteni.
– magyarázza Ősi Attila, az ELTE Őslénytani Tanszék kutatója.
Sokéves tapasztalatával járult hozzá a munkához Hemen Sendi is, aki a Szlovák Tudományos Akadémia Zoológiai Intézetének kutatója, a földtörténeti középidő csótányainak elismert szakértője, számtalan e témában íródott tudományos publikáció szerzője.
Mindig kell egy barát...
Az új faj a Perspicuus csincsii nevet kapta. „A mi ajkai csótányunk minden kétséget kizáróan besorolható volt a már ismert, ám napjainkra kihalt Perspicuus csótánygénuszba, ám azon belül egyértelműen új fajt képviselt. Arra gondoltam, hogy egykori ajkai gimnáziumi osztálytársamról, kiváló jóbarátomról, Csincsi Szabolcsról nevezem el. Egyéb érdemei mellett ő évek óta az iharkúti dinoszaurusz-lelőhelyen zajló kutatások lelkes támogatója, az évenként megrendezett nyílt napok informatikai lebonyolítója is” – teszi hozzá Szabó Márton.
Legyőzi az időt és a távolságot
Az új csótányfaj egy egyre érdekesebbé váló kirakós újabb darabja. Az ajkait a földtörténet azon időszakából való, amelyből csak rendkívül kevés borostyán származik világszerte. Az ízeltlábúak könnyen elenyésző teste a borostyánokban sokkal könnyebben és jobb állapotban őrződik meg zárványként, mint bármilyen más fosszilizációs út mentén. A paleontológusoknak így lehetőségük van a késő kréta ezen periódusának élővilágáról egy egészen más szinten információt gyűjteni, mint például gerinces állatok csontmaradványai által.
„Az ajkai kőszénben felfedeztünk már számos, gerinces állatokhoz tartozó ősmaradványt. Előkerültek innen halak, teknősök, krokodilok és dinoszauruszok csontjai, fogai is. Abba azonban, hogy az itteni szárazföldi élővilág alsóbb szerveződési szintjén, kvázi a dinoszauruszok árnyékában miféle élet volt itt, csak az ajkait révén nyerhetünk bepillantást” – mondja Ősi Attila.
Túlmenően az ajkai késő kréta kőszénmocsár ízeltlábú-faunájának megismerésén, a Perspicuus csincsii egy újabb olyan ízeltlábúcsoportot képvisel, amely előkerült a borostyánkutatások kapcsán híres burmitból (azaz a szintén késő kréta, megközelítőleg 99 millió éves mianmari borostyánból) is. A burmit egyike a világ zárványokban leggazdagabb borostyántípusainak, a Perspicuus csótánygénusz két faja is ismert ebből az ősi gyantakincsből.
„Gyakorlatilag minden olyan ízeltlábúcsoport, amelyet eddig beazonosítottunk az ajkaitban, előkerült már burmitból, értendő ez rendszertani család- vagy génuszszinten.
A két borostyántípus entomofaunájának ilyen fokú átfedése a két egykori élőhely bizonyos őskörnyezeti tényezőinek nagyfokú hasonlóságára utal” – zárja Szabó Márton.
