Gazdag, konzervatív, katolikus családból származott, s egy darabig úgy tűnt, ő is tisztes polgári pályára lép majd. Szülővárosa jezsuita kollégiumában tanult, ahol már ekkor írással kezdett foglalkozni, majd 1885-ben jogi diplomát szerzett a Genti Egyetemen. Rövid ideig ügyvédi gyakorlatot is folytatott, tagja lett Gent ügyvédi kamarájának, majd Párizsba utazott.
A francia fővárosban elsősorban irodalmi körökkel, a szimbolista mozgalom tagjaival került kapcsolatba, s fél évig a szimbolista Pléiade című folyóirat szerkesztésében is részt vett. 1886-ban jelentette meg első verseskötetét Üvegházak címmel, majd 1889-ben a Maleine hercegnő című színművét. A mindössze harminc példányban megjelent dráma nagy sikert aratott: a neves költő, Émile Verhaeren lelkesen üdvözölte, Octave Mirbeau pedig a Le Figaro című lapban írt kritikájában Shakespeare fölé emelte a szerzőt. Ezek után Maeterlinck a jogi pálya helyett teljes egészében az irodalom mellett kötelezte el magát.
Sokat és sokfélét írt, verset, drámákat, bábjátékokat és prózát is, emellett fordított is, például Shakespeare-t, Novalist, John Fordot.
1892-ben jelent meg első igazán jelentős színműve, a Pelléas és Mélisande, amelyet az avantgárd Théatre de l’Oeuvre-ben Lugné-Poé igazgató állított színpadra. A reménytelenség melankolikus hangulatát sugárzó műből 1902-ben Claude Debussy komponált operát, s ez ihlette Arnold Schönberg azonos című szimfonikus költeményét is.
1896-ban kiadták a Tizenkét dal című verseskötetét, melynek darabjai már a későbbi szürrealista törekvéseket előlegezik meg. Bár a kritikusok dicsérték költői munkáit is, jelentősebbnek tartották színpadi műveit.
1890-ben jelent meg az abszurd dráma előfutárának tartott A vakok, amelyet sokan Beckett Godot-jának őseként emlegetnek.
1902-ben mutatta be a Théatre de l’Oeuvre a történelmi tárgyú Monna Vannát, amelynek címszerepét a szerző élettársa, Georgette Leblanc játszotta. 1907-ben vitték színre a Maeterlinck darabja nyomán készült Ariane és a Kékszakállú című operát, amelynek zenéjét Paul Dukas szerezte. Egy évvel később került közönség elé a ma is világszerte népszerű darab, A kék madár. A boldogság kereséséről szóló, gyermekeknek szánt allegorikus művet először a Moszkvai Művész Színház mutatta be Sztanyiszlavszkij rendezésében, méltán hatalmas sikerrel.
A darabot Magyarországon is számos alkalommal színre vitték, legutóbb 2018-ban a Budapesti Operettszínházban Szenteczki Zita rendezésében, Darvas Benedek és Ádám Rita zenéjével, Závada Péter dalszövegeivel. Több filmfeldolgozása is készült: 1940-ben Walter Lang álmodta vászonra Shirley Temple főszereplésével, majd 1976-ban George Cukor rendezett belőle orosz–amerikai koprodukciót, Elizabeth Taylorral és Jane Fondával.
Maeterlinck 1911-ben megkapta a Nobel-díjat, az indoklás szerint sokoldalú irodalmi tevékenységéért, különösen drámai munkásságáért, melyet gazdag képzelőerő jellemez; költői képzeletéért, mely erősen hat az olvasó érzelmeire.
Az első világháború kitörése után többször is felemelte szavát a háború pusztítása ellen.
1918-ban szakított Georgette Leblanc-nal, és egy év múlva feleségül vette a szintén színésznő Renée Dahont, akivel Nizza közelében telepedett le, az Orlamonde nevet viselő villában. Ebben az időszakban elsősorban prózai művein dolgozott, amelyek a miszticizmus, az okkultizmus és a természet iránti valódi érdeklődés sajátos elegyét nyújtják. Írásaiban, például A szegények kincsében és A bölcsesség és a végzetben a lélek halhatatlanságának, a halál mibenlétének, a bölcsesség elnyerésének kérdései foglalkoztatták.
1932-ben a belga király grófi címet adományozott neki.
1939-ben, a második világháború kitörésekor jobbnak látta elhagyni Európát, s az Egyesült Államokba költözött.
Itt élt 1947-ig, majd visszatért Franciaországba, s nem sokkal ezután a Nemzetközi PEN Club elnökévé választották. Mindössze két évig lehetett a rangos testület elnöke, 1949. május 6-án halt meg nizzai villájában.
Nyitókép: Maurice Maeterlinck. Fotó: Leemage via AFP/Selva
