Nem épített tudatos ívet az életművéből, nem volt úgynevezett stílusa, és nagyon is fontos volt számára az első vízió – egyebek mellett ezekkel jellemezték Turányi Gábort építésztársai. Ő maga a Széchenyi Művészeti Akadémián 2012-ben elhangzott székfoglalójában azt mondta, nézetei szerint nincs elveszett szellemi teljesítmény.
Mindezt az elmaradt 1996-os Budapesti világkiállítás magyar pavilonja kapcsán jegyezte meg, amely élete fő műve lehetett volna, ha megvalósul. Hazai világkiállításon a magyar pavilont tervezni: kevés nagyszerűbb feladatot kaphat ennél egy építész. Ez a munkája azonban csak a tervekig, egy mekettig és az éppen ásni kezdett munkagödörig jutott. Maga az épület egy parabolavonalú, kemencére emlékeztető központi kupolából és a környezetében álló hasábtestű tornyokból, valamint az ezeket összefogó lepényépületből állt volna. Az expo lemondása miatt nem épülhetett meg, de a belefektetett szellemi erőfeszítés valóban nem veszett el. Sajátos módon tovább élt formailag Turányi Gábor pár évvel későbbi munkájában, a Herendi Porcelánmanufaktúra égetőkemence formájú főépületében, amelyet egyik legfontosabb munkájának tartott maga is.
Más módon pedig akkor hasznosult, amikor később lehetősége adatott a pavilonépítészetet gyakorolni, mégpedig a tervezett hajdani expoterülettől egy ugrásra, a Lágymányosi-öböl melletti Kopaszi-gáton, ahol fiával, Turányi Bencével közösen tervezett kisebb volumenű, de szintén példaértékű pavilon remekléseket.
Hallottam egyszer, ahogy egy előadásában nyári építészetnek nevezte ezeket a színes, változatos formájú, könnyű anyagú és elegáns épületeket. Annál a fogalomnál pedig, hogy nyári építészet, megint csak meg kell állni, amikor Turányi Gáborról emlékezünk. Ugyanis gyerekkorában – mint arról több alkalommal is mesélt interjúkban – Kadarkútról, szülőfalujából Balatonszéplakra telepítették ki őket, ahol egy kis Bauhaus nyaralót jelöltek ki számukra. Ennek a kis nyári épületnek az élménye, egyszerű tisztasága, praktikuma, hangulata meghatározó volt abban, hogy az építész pályát választotta. Később építőipari középiskolába Pécsre került, ahol szintén Bauhaus házban lakott egy rokonnál. Ezek az ízlésmeghatározó Bauhaus élmények leginkább tervezői józanságában köszöntek vissza. Mindig szem előtt tartotta a praktikumot, bár olykor felismerhető az élmény formailag is: például az említett nyári pavilonoknál vagy még inkább a volt budai Allee bevásárlóközpont tömbjének hátsó sarkára tervezett Simplon Udvarban.
Talán ide tartozik, hogy első önálló munkája, 1984-ben, szintén „nyári építészet”, a badacsonytomaji üdülőkomplexum volt, amelyért Ybl-díjat kapott. De ennek a Bauhaushoz nem sok köze van, legfeljebb ahhoz a modernizmushoz, amelyet akkori mentora, Rimanóczy Gyula képviselt.
Ahogy nyilvánvalóan megvan a szellemi kapcsolat híres visegrádi erdei iskolája és a Budakeszi úti Országos Erdészeti Információs Központ között, a kő és a fa használatban, a tibeti kolostorokra emlékeztető formákban. És hogy mindkét helyen fontos szerepet kap a „rávezetés”, a híd, amelyen át éppen abból az irányból érkezünk, amely az épület számára legelőnyösebb.
Vagy egy másik gondolati íven, a hagyománytisztelet és annak felrúgása tekintetében felfedezhetjük a kapcsolatot a veszprémi Vass László-gyűjteménynek helyet adó ódon épületek modern belső kialakítása és a budai Fő utcai, modern EGI székház tisztelettudó hotellé alakítása (Novotel) között. Talán csak a Bem téri régi laktanyaépület (volt MDF-székház) átépítése esetében nem sikerült megtalálni a helyes arányt hagyománytiszteletben.
Nemcsak mint kvalitásos épületek alkotóját, de mint az építész közélet egyik meghatározó alakját is tisztelhettük Turányi Gábort. Hatalmas bajuszával nem volt nehéz találkozni a szakma eseményein: tervtanácsokon, konferenciákon, díjátadókon. Szigorú alakja annak is feltűnt, aki csak messziről ismerte az építészt, az akadémikust (aki mindkét hazai művészeti akadémiának tagja volt), a szerkesztőt, a tanárt. Fiatal kora óta tanított, a BME, a MÉSZ Mesteriskola, majd a MOME újraindult építészképzésének kiemelkedő tanáregyénisége volt. Aki nemcsak oktatott, de okult is a fiataloktól, elismerve például, hogy nekik köszönhető az építész szerep megváltozása, a részvétel, a szolidaritás, amely megtermékenyíti az építészetet.
Sokak mestere április 22-én lett volna 72 éves.
Nyitókép forrása: építészfórum.hu
