A színész, rendező, író, dramaturg Verebessel Voltak című könyvének bemutatóján az Írók Boltjában Kukorelly Endre író beszélgetett, Gáti Oszkár színművész pedig részleteket olvasott fel a könyvből.

„Gobbi Hilda egyszer azt mondta, hogy »a színészet ma van, holnap semmi«. Én viszont egy kicsit pont ez ellen írtam ezt a könyvet. Az élet legfontosabb szükségleteihez nem kell színház. A feleségemmel arról beszélgettem, hogy a magánéletemben csak a jó dolgok maradtak meg. Minden más homályos, még a fordulópontok is. A pályámon azonban minden mondat, helyzet és hangulat élesen megmaradt. Azt mondta: »Azért, mert csak a színházra figyelsz, semmi másra.« Ebben az is benne van, hogy még a magánéletemre sem figyelek annyira oda” – mondta a Jászai Mari-díjas színész-rendező.

Verebes István, Kukorelly Endre és Gáti Oszkár

A kötetben Verebes 62 olyan pályatársáról ír, akikkel valamilyen munkakörben együtt dolgozott. Ebből tizenketten öngyilkosok lettek, jegyezte meg.

Kukorelly Endre számára azért fontos ez a kötet, mert a kollégákról írt portrék attitűdje teljesen más, mintha kritikus írta volna őket. „Ebben a könyvben olyanokról írok, akik a szívemet elkapták” – felelte Verebes.

Kukorelly megjegyezte, hogy Verebes több emberrel kapcsolatban használja a szeretet szót. „Csak most vagy ilyen érzelmes ember, vagy mindig is az voltál?” – kérdezte. „Margitai Ágnes egyszer azt mondta nekem: az a bajom, hogy túlságosan szeretem a színészeket. Ez azért van, mert én is az vagyok, és tudom, milyen macerával jár próbálni, felmenni a színpadra, majd végig koncentráltan, tisztességesen megcsinálni az előadást.”

A színház Verebes számára három dolog miatt fontos. Egyrészt a kifejezés művészete miatt: hogy a gondolatait közölni tudja. A másik a befogadás: a taps, a siker, a díjak és az elismerések. A harmadik, egyben a legfontosabb pedig a kapcsolatteremtés.

„Ez a könyv arról szól, hogy a benne szereplő személyek mennyire fontosak voltak számomra az életem során. Szabados Ambrustól Mensáros Lászlón át Törőcsik Mariig. Áldásos volt velük együtt dolgozni, és nemcsak dolgozni, mert emberileg is sokat kaptam tőlük, ami számomra nagy kincs” – fogalmazott.

Néhány hónapja Jászai Mari életéről olvasott, és rájött, hogy a legendás színészek, mint Jászai, Laborfalvi Róza vagy Egressy Gábor szakmai nyomatéka, fortélyai, magatartási formája, méltósága, a dolgokhoz való hozzáállásuk vagy az egymáshoz való viszonyuk a mai színészekben is benne van. Ezeket nem lehet elfelejteni, mert a színház szellemiségének evolúciójához tartoznak.

Kukorelly Endre elmondta, hogy 2006-ban ő válogatta a Pécsi Országos Színházi Találkozóra meghívott darabokat. Tíz hónap alatt mintegy 240 előadást nézett meg, és mindegyik végén vastaps volt. Ezért meglepődött, amikor az egyik írásban azt olvasta, hogy a világ más színházaiban, például Angliában ez nem gyakori, nem divatos. Verebes tapasztalata szerint a színészek külföldön egyenként nem is szoktak meghajolni, hanem csupán egyszerre kijönnek a végén, aztán hazamennek. Magyarországon viszont minden színházi előadás „vastapsba fullad”.

„A Vidám Színpad dramaturgja voltam, és ügyeletesként beültem az egyik előadás második felvonására. Előttem két hölgy ült, akik tombolva röhögtek; verték a térdüket, úgy kacagtak. Az előadás után öt perccel a Révay utcában éppen ugyanaz a két hölgy sétált előtte, és Verebes meghallotta, amint az egyik azt mondja: »Ilyen szart még életemben nem láttam!«”

A könyv mottójául az alábbi sorokat választotta Ady Endre Köszönet az életért című verséből: „Aki él, az mind, mind örüljön, / Mert az élet mindenkinek / Kivételes, szent örömül jön.”

„Én már megpróbálok így élni” – zárta a beszélgetést Verebes István.

Nyitókép: Verebes István, Kukorelly Endre és Gáti Oszkár. A képek a szerző felvételei.