Fodor Ákos szorosan kötődött Pilinszky János személyéhez és költészetéhez. Egy gyerekzsúron ismerkedtek meg: az akkor még kisfiú Fodor egy különös urat vett észre az egyik sarokban. Odament hozzá, Pilinszky az ölébe vette, beszélgetni kezdtek. Kettejük szoros kapcsolata a későbbiekben is megmaradt: Fodor első versét Pilinszkynek mutatta meg a Brazil nevű presszóban. Pilinszky pedig segített volna neki, hogy az első zsengéit a Vigília leközölje: Fodor ettől elzárkózott, nem akart katolikus lapban megjelenni, így csak két évvel később, 19 évesen jelent meg első verse a Kortársban.
Fodor korszakalkotónak gondolta Pilinszky életművét: Weöres és Mozart mellett őt is etalonnak tartotta, ami a neki írt hommage-aiban is tetten érhető. Nemcsak az útját, hanem a jelenét is Pilinszky művei segítségével próbálta definiálni. Idol és apafigura volt Pilinszky Fodor életében – tette hozzá Zalán Tibor. Különös, de Fodor mindig becézte Pilinszkyt, Jancsinak hívta, hiszen nem is személyként, hanem jelenségként gondolt rá.
Engem a barátság tartott életben. Én barátságra születtem. Nekem nagyon sok barátom volt és van hála istennek, de nem is ez a döntő: én a barátoknál is fontosabbnak tartom a barátságot. Az egy emberi magatartás. Ezzel kell mindenkihez közeledni. A barátság atmoszférájában kell élni. (Pilinszky János)
Fodor Ákosra is érvényes ez a gondolat. Verseiben és a megszólalásaiban is hangsúlyozta, hogy neki választott családja van: a barátok. A felesége elmondta: a családjával nem volt szoros, érzelmileg élénk kapcsolata, viszont a barátai nagyon fontosak voltak számára. „Tárgyakhoz és társadalmi rangokhoz nem ragaszkodott, de az emberi kapcsolataihoz igen”. Fontosnak érezte Pilinszkyvel való barátságát is. A barátságra mégsem valami magasztos jelenségként, szentségként tekintett, ami Barátság verséből is kiderül: „alig látok tovább az orrodnál. / Mégis mindig a lábad elé nézek”. Zalán Tibor hozzátette: volt, hogy egy egész évig nem találkozott Fodorral, mégis, ha újra összejöttek, onnan tudták folytatni, ahol annak idején abbahagyták.
Mindig Bébiről akartam írni, de sose sikerült. Viszont bármit is írtam le, ő „fogta a kezemet”. Hogy kicsoda is Bébi? (...) ő ügyelt rám, ő ápolt és ő sétáltatott, de beszélni már én tanítgattam Bébit. Később – félig tudatosan, félig öntudatlanul – egész ars poétikámat lényegében tőle kölcsönöztem. Azt a súlyos örömöt, amellyel egy-egy újabb tárgyat sikerült fokról fokra megneveznem. Nekem őt nem „megírnom” kell, hanem közösen kell, hogy megszólaljunk. (Pilinszky János: Életfogytig – részlet)
Pilinszky nagyon korán kezdett írni: már 13-14 évesen megszülettek első versei, 25 évesen megjelent első kötete. Fodor ezzel szemben később kezdett publikálni, első kötete 33 évesen jelent meg. Ugyanakkor mindketten a rövid műfajok nagy mesterei voltak. Zalán úgy látja: „Rövidnek lenni az idő kérdése. Nekik sok idejük volt, hogy rövidek legyenek”.
Pilinszky ars poeticájának megszületését Bébihez, az édesanyja nővéréhez kapcsolta. Egész életében azon dolgozott, hogy megtalálja a dolgok megnevezését, ehhez pedig kevés szó szükséges. Fodor is a megnevezéssel foglalkozott, ám ő nem a dolgoknak, hanem az egyetemes jelenségeknek kívánt nevet adni. Pilinszky Isten titkait fürkészte, Fodort a nyelv titkai érdekelték. A felesége hozzátette: egymással is gyakran játszottak szójátékot.
születésemmel / valami összetörött. / Azt ragasztgatom. (Fodor Ákos: Életfogytig – hommage a P. J.)
Semmi sem kezdődött azzal, / hogy az anya kilökött magából. // Semmi sem végződik azzal, / hogy az atya magához ölel majd. // Világ sebe: lüktetek, hegedek. (Fodor Ákos: P. J.)
Mindketten megérezték a határtalan végességet. Azt, hogy a testünk és a világunk börtönében élünk, abból nem tudunk kilépni.
Fodor emblematikus műfaja a haiku, már az első kötetében szerepelnek ilyen versek. De nem minden szövege haiku. A kezdetektől fogva rövid szövegeket írt, de a haikuval csak később találkozott és azután kezdte el tudatosan használni, míg végül otthonos és bejáratott formává vált a költészetében. Fodor tehát fix formára dolgozott, erre szedte össze a gondolatait.
Pilinszky pedig redukálással jutott el a rövid műfajokig: kezdetben inkább esszéket, prózát írt, majd azt kezdte kutatni, hogy miképpen tudja esszenciálisan rögzíteni a benne felhalmozódott gondolatokat rövid versben. A hiátusos költészetben talált rá a megoldásra: szövegeiben a csendhez legközeleb állapotig igyekszik eljutni.
Fedő bűnnel / sikerül eltakarnom azt az igazit, / azt, amit nem, nem, nem lehet / se elviselni, se kimondani. // Bűn az, minek nyomát is / sikerült eltüntetnünk. // Holnaptól ellenállás nélkül, / egyenletesen gurulok. (Pilinszky János: B. I. kisasszony – részlet)
Nincs, amiről ne tehetnék. / Nincs, ami ellen tehetnék. (Fodor Ákos: P. J. Ujjlenyomat)
Mindkét költészet kulcsfogalmai a bűn és a bűnhődés. Pilinszky verseiben az emberiség bűneit veszi magára, érzi: nem vonhatja ki magát a bűnösség alól, attól, hogy nem ő volt az elkövetője. Fodort is foglalkoztatja, hogy miért érez bűntudatot, ha a bűn elkövetője nem ő maga. Podonyi Hedvig hozzátette: Fodorból minden emberi méltatlanság kiváltotta a bűntudatot.
minden hang: visszhang (Fodor Ákos: Egy hipotézis)
Fodor Ákos költészetét erős zeneiség jellemzi, nem véletlen, hiszen eredetileg Zeneakadémiát végzett, kiválóan tudott zongorázni, és a zenehallgatás akkor is mindennapjainak része maradt, amikor már egészen az írásnak élt. Pilinszky élete vége felé fordult a zenéhez: voltak olyan napjai, amikor bezárkózott a szobájába és egész nap zenét hallgatott.
A beszélgetés a Juhász Anna Irodalmi Szalon Facebook oldalán visszanézhető.
Nyitókép: Kocsis Zoltán és Pilinszky János, forrás: mandarchiv.hu
