Juhász Anna Irodalmi Szalon

A költészet napján derül ki, milyen drámát írtak József Attiláról

A József Attila Színház 2025-ben névadóját és Márai Sándort ünnepli.

Polcz Alaine regényéről és olasz fordítójáról volt szó az idei első Juhász Anna Irodalmi Szalonon

A Hegyvidéki Kulturális Szalonban tartotta idei első estjét a Juhász Anna Irodalmi Szalon, amelyen a kerülethez köthető Mészöly Miklós író és Polcz Alaine (1922–2007) író, pszichológus, tanatológus kapcsolata, élete állt a középpontban. Az esten megemlékeztek az Asszony a fronton című regény napokban elhunyt fordítójáról is.

Új helyszínen a Juhász Anna Irodalmi Szalon

A Bartók Béla útról a Hegyvidékre költözik az első budapesti irodalmi közösség.

Nem akarok – Telt házzal debütált a Nemes Nagy Ágnes-előadás Rómában

Telt házas római premierrel mutatkozott be a közönségnek a Nem akarok – Nemes Nagy Ágnes 100 című előadás a Szent István Házban október 10-én este.

„Bennem folyó, felettem felhő jár” – Balla Gergely és vendégei estje

A Platon Karataev zenészével, Balla Gergellyel és vendégeivel beszélget Juhász Anna az Irodalmi Szalon következő alkalmán, május 25-én a MITZI Kávézóban.

Irodalmi szalon – A szív és a szabály szellemisége

A 2010-ben létrejött Irodalmi szalon a főváros legrégebbi és máig egyik legnépszerűbb havi kulturális találkozási pontja, ahol irodalmi témák, életművek, évfordulók, friss megjelenések és örök klasszikusok adják a beszélgetések és estek témáját. A szalon 137. estjére április 27-én kerül sor a MITZI Kávázóban.

„Mozdíthatatlan függönyök” – Nápolyba érkezett a Nemes Nagy Ágnes olasz turné

A Nemes Nagy Ágnes irodalmi utazás második állomása Nápoly, a magyar irodalom szempontjából kiemelkedő jelentőségű olasz város.

Sétával, koncerttel és római filmmel folytatódik a Pilinszky100 sorozat

A Pilinszky János születése centenáriumának és halálának 40. évfordulójához kapcsolódó, Pilinszky100 nevű sorozat 2021. januárjában indult a Petőfi Irodalmi Múzeum és a Petőfi Kulturális Ügynökség támogatásával.

Megérkezett Rómába a Pilinszky100 centenárium csapata

Hétfő este kulturális beszélgetésekkel és a várossal való ismerkedéssel megkezdődött a Pilinszky100 centenárium római irodalmi útja.

Akik megérezték a határtalan végességet: Fodor és Pilinszky

A Juhász Anna Irodalmi Szalon 121. alkalmán Fodor Ákos és Pilinszky János életének és költészetének közös pontjait kutatta Zalán Tibor író és Fodor özvegye, Podonyi Hedvig író.

Kultúra a fotelből – Juhász Anna ajánlja

„Ugyanaz a lakás, ami eddig nyugalmat, otthont, biztonságot nyújtott, most mást is ad: keretet, határt, bezártságot." Juhász Anna mesél arról, hogyan viseli a kényszerszünetet.