Meleg tenger az Északi-sarkon. Elsőre bizarr ötletnek tetszhet, de sok olyan kalandorról tudni, akik az életüket tették fel ? szó szerint ? arra, hogy melegvízű tengert keressenek az Északi-sarknál uralkodóik kegyeit keresve, a gyors meggazdagodás reményében. A felfedezők már az 1500-as években hiú ábrándokat kergettek a nyílt sarki tenger felfedezésével kapcsolatban, de a terv számos tengerész életét követelte.
Az angol Robert Thorne 1527-ben két hajót is útnak indított, hogy azok egy lehetséges északnyugati átjárón keresztül haladva ? rövidített útvonalon ? Indiába érjenek. Thorne ötletével VIII. Henriket is felkereste, aki előtt azzal érvelt, hogy az Északi-sarkon át történő hajózással tízezer kilométert lehetne megspórolni Ázsia felé, amivel nagy előnyre tehetnének szert a rivális portugál és spanyol hajókkal szemben.
A 16. században tovább folytatódott a nyílt sarki tenger utáni hajsza. 1580-ban William Bourne földrajztudós azt sugallta, hogy a hosszú nyári napokon elég energia termelődik ahhoz, hogy a hatalmas jégtömbök megolvadjanak, s egy úgynevezett 'sarkvidéki óceán' keletkezzen.
A 16. században élt angol felfedező, John Davis úgy gondolta, hogy a nagyobb jégdarabok az édesvízi tengerekben képződnek. S mivel az Északi-sark több ezer kilométerre van a legközelebbi édesvízi forrástól, sokkal nagyobb az esélye annak, hogy olyan jéggel találkoznak, amely sósvízből képződött. De volt olyan elmélet is, amely azt állította, hogy az időjárás az Északi-sarkhoz közelítve hirtelen megváltozik, s olyan meleg lesz, mint az egyenlítő körül.
Thorne 1527-es expedíciója balul sült el: az egyik hajó elsüllyedt, míg a másik súlyosan megsérült. Nyolc további hajó indult az Északi-sark felé az elkövetkező évtizedekben, de mindegyik áthatolhatatlan jégtömbbel találta szembe magát. A nyílt sarki tenger felkutatásával kapcsolatos expedíciók lendületüket vesztették, s csak a 18. században éledtek újjá. Ekkor Elisha Kent Kane indult útjára, de ő sem járt sikerrel.
Az utolsó nagyobb vállalkozás George Washington de Long korvettkapitány nevéhez fűződik, aki 1879-ben vezette 19 fős legénységét a biztos halálba. Az egység San Franciscóból hajózott ki, s 14 hónapon át volt a jég fogságába zárva a Bering-szorosnál, mielőtt mindannyian odavesztek.
