Az album megjelenése idején megosztotta a rajongókat. Egyfelől ott volt a tanácstalanság, hogy ez akkor most kihez is szól? Az akkor kibontakozó metál színteret akarta megszólítani, vagy éppen azt cikizi? A Rockévkönyv 1981-ből tudható volt, hogy Schuster Lóránt egy hónapot töltött Londonban, közvetlen azután, hogy a zenekar első, Mobilizmo című albuma megjelent, járt többek között Judas Priest-koncerten is. Tehát sejtette, hogy a műfaj hamarosan náluk is átveszi a hard rocktól a vezető szerepet, és csak az a kérdés, hogy erre milyen válaszokat adjon.
Amikor 1980 szeptemberében a P. Mobilt elhagyta Bencsik Sándor, az ország talán legjobb hard rock dalszerző gitárosa és a Hammond-mágus, Cserháti István, a P. Mobilnak fel is volt dobva a labda: mit kezdjen egyedülálló örökségével? Ugyanazt vigye tovább, csak két új belépő zenésszel (Sárvár Vilmos gitárossal és Zeffer András billentyűssel), vagy változtasson a hangzásán, a kiállásán? Azaz igazítsák-e a P. Mobilt a feljövő heavy metal arculati kézikönyvéhez? Nyilvánvaló volt, hogy nem lehet csak úgy a magyar hard rock egyik legimponzásabb repertoárját eldobni, hiszen nincs P. Mobil-koncert Utolsó cigaretta és Kétforintos dal nélkül, így aztán a P. Mobil hangzása kapott egy árnyalatnyi metálos soundot is, de a zenekar karaktere mindvégig hard rock zsánerű maradt.
Érdekes módon a Heavy Medal album hátoldalának fotója – amely az Ifjúsági Magazin posztereként is látható volt – már nemcsak hogy heavy metálos, de kapott némi black metálos karaktert is. Azt, hogy a heavy metál nálunk is a levegőben lett volna, elsősorban nem a szcéna változásai jelezték, hiszen hiába vette le a Stress, a HIT és még számos amatőr zenekar a metál pózokat, a Pokolgép 1985-ös berobbanásáig senki nem szólaltatta meg kellő profizmussal a műfajt. Ekkor már a Pokolgép telt házas koncertet adott a Pecsában. Ezt sajátos módon megelőzte Schuster Lóránt bécsi Deep Purple-koncertről hozott élménybeszámolója. Lóri már itt, a Pecsában, 1985 júniusában érezhette: a Heavy Medal-féle jóslat beteljesült, eljött a metál ideje, fél év múlva pedig hosszú évekre meg is szűnt a P. Mobil. (Csak 1994-ben tértek vissza a Fradi-pályás nagy koncertjükkel.)
De most vissza 1983-ba! A Heavy Medal egyszerre ironizál a műfajon, egyben áramvonalasítja is a P. Mobil hangzását. Ez éppenséggel be is jöhetett volna, de az album felemásra sikerült. Emlékszem a vándortáboros beszélgetésekre 1983 nyaráról, amikor a hetedikes és nyolcadikos gyerekek azt mondták: két igazán jó szám van rajta, a Lámpagyár és a Metálmánia, de jó még a Nem érhet baj is. Hogy csak az A oldalt hallgatják, és nem rossz még erről a térfélről a Szép volt és Az óra körbejárt sem. De hogy a B-oldalt nem szeretik. Nem értik például, hogy miről szól az Aranyásó szakkör és a Pléhkrisztus. Azért viszont hálásak voltak a Mecsek lankáit járó hátizsákos iskolások, hogy a P. Mobil kemény maradt. Nem úgy, mint a Korál, őket legyengítette Balázs Fecó lírai énje (lásd A túlsó part című albumot), de ott volt még az Edda szintén 1983 nyarán megjelent, 3-as, meglehetősen vékonyan megszólaló album is.)
A P. Mobil valójában nem tudta feldolgozni Vikidál, Bencsik és Cserháti távozását, nem véletlen, hogy az archívumot feldolgozó újabb kiadványokon is klasszikus felállásnak nevezik az 1977 és 1979 közötti időszakot, amikor a P. Mobil a Piramis mellett a magyar rockhullám legfontosabb zenekara volt. Vikidál világviszonylatban is kiváló énekes volt, Bencsik pedig a dalszerzés géniusza, akinek a gitárszólói is dalértékű megnyilvánulások voltak. Ugyanakkor a második nagy felállás (Sárvári, Zeffer, Kékesi, Mareczky, Tunyogi, Schuster) emlékezetesebb maradt a klasszikusnál. Egyrészt jobban dokumentáltak a nyolcvanas évek, és nemcsak azért, mert három lemez kötődik hozzájuk (plusz még az Ez az élet, Babolcsai néni! című, már csak rendszerváltás után befejezett album is).
Ebben az 1980–1985 közötti időszakban lényegesen több televíziós felvétel, poszter, újságcikk, rádióműsor készült a P. Mobillal, mint a korábbi években. Lehet azt mondani, hogy az örökmozgókat nem szerette az állami média, ugyanakkor kevés zenekar mondhat magának annyi posztert az Ifjúsági Magazinban, mint a P. Mobil, sőt, 1981 őszén a még címlapon is voltak, és a lap történetében ezt sem sok zenekar mondhatta el magáról. A Tánczenei koktélban Csiba Lajos rendszeresen berotálta a zenekart, sőt még a Gyöngy üdítőital reklámfilmjében is hallhattuk a P. Mobilt, amiért cserébe, ha jól emlékszünk, a zenekarnak plakátokat nyomtattak. Sőt, a P. Mobil búcsúztathatta az Elektromos temetés című koncertjén az Ifjúsági Parkot is, ami óriási megtiszteltetés volt. Persze a mellőzésről is össze lehetne állítani egy listát, arról nem beszélve, hogy ha 1979-ben tényleg megjelent volna a Láng művházas koncert, akkor bizonyára sok minden alakul másképp a magyar rock történetben 1979 és 1980 körül.
De az örökmozgó így is legenda lett, a slágereiket a kisvárosok bálozós, mindent játszó zenekarai mai napig műsoron tartják. A Heavy Medalt dicséret illeti a remek artworkért is. Schuster odafigyelt arra, hogy ugyanaz a körmotívum érvényesüljön a borítón, mint a Mobilizmón. A zenekarnak egyébként is minden arculati eleme, az összes kiadványa, szórólapja, plakátja hozzájárult ahhoz, hogy megépüljön egyfajta P. Mobil ellenvilág, szlogenekkel, logókkal, demonstratív színpadképpel, fickós kiállással. Az, hogy voltak, akik csak a Heavy Medal A-oldalát hallgatták, nem sokat számított, mert a P. Mobil-élmény úgyis a koncerteken mutatkozott meg igazán. A Lámpagyár és a Metálmánia úgy szólalt meg a mezőkovácsházi művházban 1985. április 30-án, hogy többen azt mondták a Mecsek lankáit járó egykori vándortáborozók közül, hogy nem is mennek haza, a kultúr közelében található temetőben alszanak, ahol a helyi legendák szerint Rákosi Mátyás anyját is eltemették.
Az album jobban szól, mint a Mobilizmo, igaz, az új felállás csak fél éve zenélt együtt, és az akkor összerakott Omega stúdió sem volt még bejáratva. A Heavy Medal idején már két és fél éve együtt lévő új P. Mobil nagyobb magabiztossággal játszott. De a legszimpatikusabb az volt az egészben, hogy a fiúkat nem érdekelte a biztonsági játék, nem vették elő a klasszikus repertoárt, új dalokkal akarták bizonyítani, hogy az új felállás is méltó régi nagy hírére. Kivéve a Szép volt című felvételt, amely a Bíborlepke átirata, de legalább nem Bencsik-szerzemény, hanem Kékesi László munkája. És csak a refrént tartották meg, a verzét és a zenekari részeket újraírták.
Az album iróniája és lazasága nem jellemző a műfajra, a P. Mobil ettől is egyedülálló. A Metálmánia parodisztikus szövege becsületére vált volna a Neoprimitívnek vagy akár Gúnya együttesnek is. Ugyanakkor sokaknak csak akkor vált világossá, hogy az Aranyásó szakkör a pénz hajszolásáról, a fusizásról szól (és mondjuk nem Jack London regényeiről), amikor maga a Főnök nyilatkozott a keletkezéséről. És azt sem tudta senki, hogy az igazi Lámpagyárban fegyvereket gyártottak, erre nem utalt a szöveg, a Pléhkrisztus pedig azokat is kihívások elé állította, akik kiváló absztraháló képességekkel rendelkeztek. Ugyanakkor szinte mindent elmondott a korról a Lámpagyár híres sora: Rettenetes sötét, sötét van.
Mégis: a lemez kompakt, jól hangszerelt munka, és van rajta négy olyan dal, amelyek elviszik az albumot. Akiknek pedig az 1980 és 1985 közötti P. Mobil az etalon, nos, ők képzeletben már milliószor kitüntették a zenekar tagjait, azaz nyakukba akasztották azt a bizonyos Heavy Medal plecsnit.
P. Mobil, Heavy Medal, Hungaroton / Start, 9 szám, 37 perc
Decemberben jelenik meg a Magyar rocktörténet című képregénysorozat első része, amely a ’60-as, ’70-es éveket, a magyar rock hőskorát mutatja be. Írta: Kántor Mihály. Rajzok: Szabó Csaba és Fritz Zoltán. Művészeti vezető: Futaki Attila. Előszó: Jávorszky Béla Szilárd. A kiadvány fő támogatója a Petőfi Kulturális Ügynökség.
A nyitóképen a P. Mobil együttes tagjai, Tunyogi Péter, Schuster Lóránt, Zeffer András, Sárvári Vilmos, Kékesi László és Marecky István (balról-jobbra) a Nyugati (Marx) téri aluljáróban 1981-ben. Fotó: Fortepan / Urbán Tamás
