Miért hiszik azt sokan, hogy a bábozás csak a gyerekeket szórakoztatja? Hogy kel életre pár szivacskocka és egy PET-palack? Hogy éri el a művész, hogy ne őt, csak a bábjait figyeljék? Trömböczky Napsugárral és Harkel Márton 'Holleval', a Harkels Puppetry megálmodóival a bábszínház világnapja alkalmából beszélgettünk.

Meséljetek kicsit a kezdetekről! Hogy jött az életetekbe a bábozás?

Holle: Előbb ismertük meg a bábozást, mint egymást. Sőt mi több, a bábozás hozott össze bennünket. Napsugarat szerencsére nem vették fel prózai színésznek, így rátalálhatott a báb műfajára és a Keleti István Művészeti Iskolában szerzett gyakorlatos bábszínész végzettséget. Ezek után az SZFE drámainstruktor szakán diplomázott, így most a színházi nevelést és a bábot egyszerre űzi és gyakran ötvözi. Én európai utazásaim során kényszerből, majd szerelemből váltam önképzett bábművésszé, utcai előadóként kezdve pályafutásom.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Harkels Puppetry (@harkels_puppetry) által megosztott bejegyzés

Napsugár, ezek szerint te a
színház több oldalát is ismered már. Miben igényel más rendezői attitűdöt, ha
színészként állsz színpadra, és ha egy bábbal „helyettesíted magad”?

Napsugár: Ahhoz, hogy tartalmasan és árnyaltan állítsuk színpadra a bábokat, absztrahált gondolkodás és erős vizuális fantázia kell szerintem. De ez sok színházi alkotásról elmondható. Drámás foglalkozáson például, civilekkel vagy gyerekekkel

a tárgyak, bábok bevonása segít feloldani azt a zavart, ami az egyén reflektorfénybe kerüléséből adódik.

Talán színészként is ebben segít, egy alázatosabb jelenlétet kínál, hiszen valaki mást is élethez kell segítenem, és akkor csinálom jól, ha nem engem néznek. Erről nincs túl sok tapasztalatom a tanulmányaimon kívül. Főleg, mert a klasszikus értelemben vett színházi próbafolyamatokban ritkán volt részem. Inkább kollektívában, közösségi alkotásban dolgoztam és dolgozom, a nem hierarchikus alkotás érdekel leginkább.

Emlékeztek még az első bábra, amit elkészítettetek? Ha igen, ki volt ő?

Holle: Én először bábokat alakítottam át, majd pár hónappal a kezdeti szerencsétlenkedés után készítettem el első igazi saját munkámat, aki Andersson névre hallgatott. Egy apró, cilinderes öregúr volt, a hegedűjátékával bosszantotta az utca emberét.

Napsugár: Nekem egy átalakulós gésabáb volt az egyik másodéves vizsgánkra. A test egy PET-palackból készült, a fejét pedig papírvágó ollóval faragtam ki egy szivacskockából. Emlékszem, hogy az énekvizsgánk próbáján mindent beterített körülöttem a sok szivacs-cafat. Az volt a trükk, hogy amikor a történetben cseresznyefává változik a lány − fejjel lefelé fordítva −, leomlik a szoknyája, ami alatt a cseresznyefa ágai bújtak meg.

Hogy kell elképzelni a munkátokat a mindennapokban? Hogy születik meg az ötlet, és hogy lesz az ötletből báb?

Holle: Az ihletnek sok útja van. Van úgy, hogy előbb van a funkció és azt találja meg a forma, máskor egy intuitív alkotás eredményének próbálunk tartalmat adni. Például szerettünk volna Napsinak is egy kis alteregót készíteni, elsősorban utcai előadáshoz. Kitaláltuk, hogy ez egy táncos figura legyen, aki a legapróbb csellistával együtt is felléphet, tehát egész pontos tervekből kiindulva építettük meg a bábot. Olyan is előfordult, hogy egy pár agancs „jött velünk szembe”, ami bábbá szeretett volna válni, épült hozzá először egy arc, és az alkotás közben folyamatosan alakultak formái, attribútumai. Jelenleg Napsi bosziságával teremtődik meg világa, hangszert kap, és készül egy tarotpakli is, amellyel sorsot vet majd. Nincs szigorú munkamegosztásunk. Ha az egyikünket érdekli valami művészetileg, elkezdünk beszélni róla, majd mikor eléggé kiforr az ötlet, elkészítjük.

Ezek szerint már mindkettőtöknek van alteregója. És mindkét báb zenész! Mennyiben fiktívek ezek a karakterek, és mennyiben tükrözik a valódi személyiségeteket?

Holle: Én eredetileg csak azért kezdtem zenész bábokat készíteni, mert reméltem, hogy így kevesebb interakcióval állhatok közönség elé. Aztán persze jöttek az interakciók is idővel, de ekkorra már legyőztem a lámpalázamat. Sosem voltam igazán zenész, de a csellót nagyon szerettem, és később magam is próbálkoztam a hangszerrel.

Napsugár: Azt gondolom, hogy mindig azt mutatja egy báb, ami a világból érdekli az alkotóját. De közben a báb is beleszól, látszik, hogy mi illik hozzá, hogy mit kell hozzátenni.

Szerintetek mitől lesz igazán jó egy bábjáték?

Napsugár: Sokféle bábelőadást tudok élvezni, de amik legjobban berántanak és inspirálnak, azok a kortárs színház sokszor interdiszciplinális bábkísérletei. Minimalista forma − tárgyak, anyagok, monokróm színpadképek − és virtuóz koncepció, megvalósítás. Ilyen például a Blick Théatre-től a [hullu] vagy a Théatre Sans Toit-tól a Cubix.

Holle: Szerintem nagyon fontos, hogy saját mondanivalója legyen egy előadásnak, és próbálja kerülni az elcsépelt témákat. Emellett jó az is, ha teret ad a közönség interakcióinak, jelenlétének, nem kezeli azt le.

Van örök kedvencetek?

Napsugár: Philippe Genty látványvilága és történetmesélése.

Sokan azt hiszik, a báb csak gyerekeknek való műfaj. Mi a véleményetek erről?

Holle: A báb mindenkié. Az én közönségemben mindig ugyanannyi volt a gyerek, mint a huszonéves, vagy a nagyszülő korú. Napsi bábmeséi se csak gyerekeknek szólnak, és ezt nagyon sok felnőtt értékeli. A szülők úgyis elkísérik a gyerekeket a bábelőadásra, tehát a közönség felét felnőttek teszik ki. A Disney-mesékhez hasonlóan választhatunk elsősorban gyerekeknek készült előadásokat is, de biztos lesz bennük olyan, ami hozzánk szól. Éppen ezért − bár a műfajban készülnek kifejezetten felnőtt közönség számára érdekes előadások − , azt sem szeretnénk lekicsinyelni, ami gyerekeknek szól. Minden igényes előadásban nagy művészi, dramaturgi és színészi teljesítmény van.

Holle, említetted, hogy sokat utaztál a csellista bábbal. Milyen tapasztalatokat gyűjtöttél az európai színtéren?

Holle: Leginkább utcaszínházi tapasztalatokat szereztem, és azok sokat mondanak az emberek bábhoz való viszonyáról. Elképesztő, hogy manapság mennyire nincs benne a köztudatban a báb, mint olyan, és az is nagyon érdekes, hogy ennek ellenére mennyien vonzódnak hozzá egy kedves előadás láttán.

Valószínűleg rengeteg művészeti formával van ez: ha pop-up-szerűen, spontán szembesítjük vele az utca emberét, a legmeglepőbb, legszívmelengetőbb reakciókat kapjuk.

Mindenki éhezik a szépre és a művészetre, valójában sokkal többen, mint ahányan plázákat töltenek meg szabadidejükben.

Mi lehet az oka annak, hogy ennyire kívül esik a látókörünkön a bábművészet?

Holle: Alulreprezentáció és stigma. A popkultúrában a báb nagyon sokszor mint bizarr dolog jelenik meg, a bábművész, bábkészítő pedig olyan karakterként, akivel nehezen kapcsolódik a néző. A színházi és tévés bábvilág se közelít egymáshoz, a tévében megszokott módszereket nem tágítják, nem kísérleteznek eleget a báb potenciáljának kihasználásával.

Napsugár: Jelenlegi formájában nem tudom, hogy várhatunk-e nagyobb népszerűséget az intézményesített bábszínházban. A vírus alatt fokozottan megtapasztaljuk, hogy a színház egy alulfinanszírozott és kényelmi szolgáltatás, amit a társadalom egy kis része engedhet csak meg magának. A báb pedig ennek egy pici szelete, nem gondolom például, hogy kevésbé lenne ismert, mint a kortárstánc.

Sosem merült fel bennetek, hogy szerződjetek egy bábszínházhoz?

Holle: Rengeteg kísérleti dologgal foglalkozunk, és szeretnénk is foglalkozni, de ezeket nem mindig fogja kizárni egy színházi lehetőség.

Napsugár: A KIMI elvégzése után gondolkoztam rajta, de a legjobb helyekre inkább a Színművészetin végzett, nagyobb tudású bábosokat veszik fel, érthető módon. Most nehezen is képzelem el magam egy intézményen belül. Nem látom, hogy el tudnék köteleződni több évre egy társulat mellett. A szabadabb alkotói csoportosulások közelebb állnak a vágyaimhoz, jobban ki tudok teljesedni bennük.

Pláne, hogy igazi vándoréletre készültök, nemrég vettetek egy lakóautót, és azzal járjátok majd a világot.

Holle: Már ősszel tettünk egy kisebb próbautat vele. Budapest, Pécs, Székesfehérvár utcái zengtek a bábelőadásainktól. Valami hasonlót tervezünk, távolabbra, hosszabb időben. Kis hazánktól Portugáliáig minden jöhet. Az úton majd szeretnénk megismerni a helyi, társadalmilag elkötelezett, közösségi színházakat. Addig is a közösségi média felületeken és YouTube-on vagyunk jelen, és szeretnénk eljuttatni nagyobb közönséghez is a báb szeretetét, értését. Ezeket pedig később is futtatjuk majd, tágítva a (báb)színházról kialakult elképzelést.

Mit gondoltok a bábszínház jövőjéről?

Napsugár: A színház és a bábszínház mindenkié kéne, hogy legyen. Ehhez az kell, hogy az intézmények újragondolják, miként tudnak kapcsolódni a társadalom különböző rétegeihez. Ehhez persze elengedhetetlen, hogy támogatások lehetővé tegyenek egy nagyobb szabadságot, hogy a művészethez való hozzáférés alapjog legyen, ne pedig luxus. Arról nem is beszélve, hogy felbukkannak a "programozott bábok", ellepik a színpadot a robotok!

Kiemelt kép: Papp Máté