Nagybánya után Zilah volt a következő állomás, ahol Ady Endre egykori gimnáziumában, a Silvania Főgimnáziumban gyűltek össze a diákok – közel százötvenen – a rendhagyó irodalomórára. Az Ady számára fontos helyszínen magától értetődő volt, hogy róla is szó essen, Háy János pedig – Juhász Anna kérdésére – elmesélte, hogy bár magát nem tartja Ady-rajongónak, az egykori költő egója mindig is lenyűgözte őt, ebben pedig hasonlított Petőfire, sőt Háy szerint Ady maga is kicsit Petőfi szeretett volna lenni.
Petőfi Sándorról úgy vélekedik, hogy ő az első olyan költő, akit természetesen olvasunk, és akit gyakorlatilag már „nullaévesen” minden magyar ismer.
Ha angolszász területen születik, akkor a János vitézből már számos filmet készítettek volna, hiszen minden benne van, ami fontos az embereknek: kaland, szerelem, és még egy kis metafizika is. Háy Jánosnak az a célja, hogy Petőfit költőnek lássuk: ne kultusz, ne szobor legyen, hanem az a 164 centiméter magas ember, aki azért írta a verseit, hogy olvassuk őket. „Legyen minden dalunk egy-egy vigasztalás” – hangzik a karaván idei mottója Petőfi egy fontos versét idézve, és igen, így lehet csak vigasztalás a költészet, mert a műveken keresztül megismerhetjük magunkat, azonban ez csak akkor lehetséges, ha nem félünk tőle – utalt egyben a mottóra és a szoborszerű Petőfi-kép ledöntésének szükségességére.
Rozs Tamás kiváló társ volt abban, hogy Petőfi népdalokból merítkező költészetét bemutassa, csellójával és énekével még a kamasz diáksereget is sikerült dalolásra bírnia.
Háy János elmondta, hogy rendkívül nehéz a nép hangján megszólalni anélkül, hogy ne legyen művi az eredmény, Petőfinek azonban ez olyannyira sikerült, hogy mai napig hiszik azt verseiről, hogy azok népdalok. Szóba került továbbá, hogy hányféle szerepben láthattuk a kétszáz éve született költőt: iszákos tivornyázónak, színésznek, a nép gyermekének – és valójában egyik sem volt, mégis mindegyik szerepében hitelesen meg tudott szólalni.
Háy szerint fontos tudatosítani az olvasókban, hogy az elbeszélő nem azonos az íróval, és ez a sok szerepváltás abból az alapélményből ered, hogy Petőfi egy szlovák családba született, akik ugyan magyarok szerettek volna lenni, de a környezetükben azért mégis mindenki más szlovák volt. Mesélt még arról a gondolatáról, hogy a fiatalon elhunyt, Petőfihez hasonló alkatú, lázadó művészek, például a „huszonhetesek klubja” – Kurt Cobain, Amy Winehouse, Jim Morrison és mások – tagjainak halálában közös az a motívum, hogy eddigre, huszonhét éves korukra fárad ki bennük az ifjúság, és az öregedésben nem akartak részt venni. Háy János végül azt üzente a diákoknak, hogy szeressük Petőfit úgy, mint azt a 164 cm-es költőt, aki akkor halt meg, amikor nem kellett volna.
Az esti program a zilahi Vigadóban volt,
a közel ötszáz nézőt helyi elöljárók és társszervezőként a Kolozsvári Főkonzulátus első beosztott konzulja, Mile Balázs köszöntötte az előadás előtt. A Ki vagyok én? Petőfi arcai című rendhagyó produkcióban Háy János mesél Petőfi Sándorról, és Rozs Tamással együtt adnak elő versmegzenésítéseket, míg az író citerán, dorongon és már ritmushangszereken működik közre.
Az előadás elején Háy János elmondta annak célját: nem a Petőfi-kultuszt akarja erősíteni, hanem a művek üzenetére szeretné fektetni a hangsúlyt. Az este a délelőtt már felvezetett Petőfi-szerepekre épült, a költő életrajzi eseményeit Háy János személyes történetei színesítették, a megzenésített verseket illetően többek között elhangzott a Szabadság, szerelem, a Borozó, a Befordúltam a konyhába és a Füstbe ment terv. Mind a zenei betétek, mind maga az előadás hatalmas sikert aratott, a két művész holnap Kolozsváron folytatja a sorozatot, ahol már biztos, hogy telt házas közönség várja őket.
