 |
Az ezerkilencszázharmincas évek német nyelvű drámája - némiképp Bertolt Brecht felől olvasva, és Thomas Bernhard-i utólagos belelátással . tálcán kínálja javát a jelen színházának. Az 1929-es világválság készségesen segítségére siet 2009 világválságának: ami hét-nyolc évtizeddel ezelőtt lecsapódott a frissen reflexív színműirodalomban, ma is sistereg, tüzet fog. A Katona József Színház deszkáin Zsámbéki Gábor korhű beállítással vitte színre a Mesél a bécsi erdőt, de Mészöly Dezső bő emberöltő múltán is kiválónak mutatkozó fordítása minden szavával időszerű. (Ha mégsem, akkor segít a stiláris beavatkozás: ami nyomtatva manipulál volt, az kimondva menedzsel lett.) A rendező nem aktualizál: a mindmáig ismerős, tipikus kispolgári jellemekre, a kedélyesség alól borzongató, takargatottan lidérces miliőre építi eredményes, szuggesztív munkáját.
Khell Csörsz m. v. lépcsőzetes, ferdén emelkedő színpadán átlagosnak tetsző perememberek súrlódnak egymáshoz, Ödön von Horváth írói elgondolása szerint Bécs csendes nyolcadik kerületében és az osztrák vidéken, a kék Duna mellett, a klasszikus könnyűzene Straussainak hangkulisszáitól ámítva. Fakóak ezek a személyek. Lelki szegények, nem a bibliai értelemben. Ruházatukban a szürke, a barna, a drapp, a fehér, a fekete úgy keveredik egy testen, hogy szinte egyetlen seszínnek látszik (Szakács Györgyi m. v. elsőrangú jelmezei a kéktől a liláig kihasználják a színskálát; csíkos, kockás, virágos mintákat mozgósítanak, ütköztetnek az üres dinamika, a diszharmónia érzékeltetésére). A társulat ereje a parányi és a kicsi szerepekben is megnyilatkozik. Lengyel Ferenc (a nyers sertésfejet vagdaló, legkevésbé sem bizalomgerjesztő, faragatlan Havlitschek), Szirtes Ági és Tenki Réka (a darabhoz képest új, homoerotikus színezettel festett Helén és a Bárónő), Tóth Anita és Czakó Klára (a rettenetes gyerek Emma és a rettenetes Nagynéni), Vajdai Vilmos (a borotva veszélyű Hierlinger Ferdinánd), Ujlaki Dénes (Bécs nagyhangú jenki díszvendége, a Mister) az egyre népesebb bolyban, egyre tömöttebb-ziláltabb térben egymáshoz hangolt és külön életet is élnek. Olsavszky Éva (Nagyságos asszony), Pálmai Anna (Emma) és Gera Marina m. v. (Petra) további néprétegek megjelenítői.
A Monarchiából ittmaradt Kapitányt Bán János, a Hitler küllemű egyetemista kisfasisztát Kovács Lehel (Erich) állítja múlt/jövő párosba. Hasonló kettős a gyerekgyilkossághoz jól értő, elpusztíthatatlan boszorkány Nagyanya és a sunyi ellenkezéssel asszisztáló Anya szerepében Lázár Kati m. v. és Bodnár Erika (a két asszony szívből gyűlöli egymást, mégis elüldögélnek összetámaszkodva, együtt eszegetve). Az egyes figurákkal és figuracsoportokkal is jól sakkozó Zsámbéki a zenészeket (Sáry László, Várady Zsuzsa) ugyancsak a tisztán muzikális funkció fölé emeli. Dankó István az a közreműködő, aki teljesen egyedül áll, viszont két alakot játszik. A Konferanszié itt kinagyított szerepében Brecht- és Kabaré-allúziókkal, mészbe fehérült arccal kiált ki lényegtelent és lényegest; Gyóntató atyaként ? Bányai Tamás m. v. világítási (azaz elsötétítő) fényrekesz-mesterművében ? az előadás egyik legintenzívebb képének részese.
 |
| Bezerédi Zoltán és Fullajtár Andrea |
A lóversenyező, kitartott link Alfréd és a nemszeretem vőlegénye mellől egy időre elcsábuló, majd ifjú anyaként sztriptíztáncosnővé kényszerülő Marianne földszintes drámájának jellemző lényege, hogy végül mindketten visszahullanak korábbi partnerük (a férfiéhes özvegy szépasszony, Valéria, illetve a gyáván érzelgős férjjelölt hentes, Oszkár) mellé. Csak épp közben angyalka lesz a kisgyermekükből. E gyermek ? akiből leginkább egy nagy babakocsi látszik ? a darab szinte jelen sem levő legfontosabb szereplője: nagy, mesterkélt kibékülésben átmenetileg mindenki kimenekíti magát, még ha belátott vagy be nem látott veszteségekkel is, a kelepcéiből, a kisfiú azonban odalesz a kenyér-, érdek- és érzelmi harc kegyetlensége, kegyelemtelensége folytán. A Katonában az első rész pompás tragikomikus színei után a második rész anekdotikus epizódjai szárazabban hatnak, a felpörgő harmadikból nézve viszont mégis mélyebb jelentést nyernek. Zsámbéki kifinomult megoldásai sokszor film- vagy diaképszerűek. Fotózik, tekercsel, s már lép is tovább. Ida színes strandlabdája Erich kezébe perdül, az újbarbár diák egy szempillantás alatt előkapott tőrével kipukkasztja, s megy tovább a verkli, noha a labdacafat ottmarad; nem lehet róla, a legyilkolt játékszerről levenni a tekintetet. A jelenetek szimultaneizmusa mindinkább összetapasztja az eleinte külön kerengő embermolekulákat: távlattalan és torz közösségbe zsúfolódnak az egyedek. Ők borogatták-e fel a most már erre-arra heverő asztalokat, székeket, vagy a történelem emelt és döntött köréjük barikádokat, torlaszokat, leteperve őket is? Is, is. Nem mindegy? Nem mindegy; de mind egy.
A moziból jobbára kemény fickónak ismert Nagy Ervin Alfrédként puhány semmirekellő, akinek legfőbb fegyvere, hogy önostorzón kelleti is a puhányságát. Rezes Judit a kissé egyenetlenül megírt Marianne-szerepet a mulató vetkőzőszám-produkciójában és utána húrozza tragikussá. Nem testi meztelensége az 'aktplasztika', hanem a teljes elárvulás, amely csontig, velőig láttatja a tehetetlenséget, reménytelenséget. Fullajtár Andreának (Valéria) ugyan nem lehet elhinni minimum ötven életévet, ám bármi mást igen. Fölényt, szeszélyt, felparázslást, pislákoló humánumot. Elek Ferenc nem pusztán mértékkel kritizálja az engedékeny, megcsúfolt Oszkárt: van a keménykalaposan kiöltöző mészárosban (mint az egész rendezésben) valami kafkai sújtottság is. Bezerédi Zoltán szokás szerint már alaphőmérsékleten ingerlékeny, vértolulásos Tündérkirálya a betegség, a szívbaj helyett a beteg egészséget, a vak önzést, a nyilvánvaló étcsődöt tárja fel. Marianne apja, a játékboltos az anyakönyvi és a ragadványnevével is, meg a végkiárusítással is sokat ad a darab költői szintjéhez, metaforikájához.
A bécsi erdő, a kék Duna felől - 1931-ben vagyunk - az öröknek hitt romantikus lágyság szelíd hullámai helyett történelmi cunami feltartóztathatatlan özöne fenyeget. Ödön von Horváth a bábuk, játékok mellett rakétákat, ólomkatonákat, halálfejeket - és egy kis csontvázat látott a Tündérkirály apró birodalmának, a babaklinikának a kirakatában. A csecsemőtest nagyságú csontváz ott remeg, forog Zsámbéki színpadán is. Eleinte semmibe vett, felöltöztetett játékszer. A végére mementó.
