Al Di Meola teltházas koncertet adott

Egyéb

Al Di Meola jóval koncertje előtt érkezett a FEZENre, így, miután több, jó hangulatú interjút is adott, megnézte Harcsa Veronika fellépését, amely teljesen elvarázsolta. ?Fantasztikusan tehetséges énekesnő Vera, a zenészei pedig világszínvonalúak, bravo!? ? mondta a gitárvirtuóz. Alra, akinek zenekarában szintén előfordulnak magyarok (ahogy tegnap is), 5-től 90 éves korig mindenki kíváncsi volt, így a zenész teltházzal adott lökést a fesztivál következő három napjának. A fellépés után még körülnézett a fesztiválterületen, majd a szervezőktől kapott, a nevére felcímkézett, helyi borkülönlegességgel távozott.

 
A fesztivál FEZEN Klub Csarnokába sem fért volna be több ember: a Dalriada koncertjére is sokan táncoltak, a kerthelyiségben, a Cabrioban a Strikers és a Kistehén is hatalmas bulit csinált. A Budapest Bár, a Subscribe, a Leander és a többi fellépő annyi látogatót vonzott, hogy a kijelölt sátrohelyeket már tegnap délutánra mind elfoglalták, így az újonnan érkezők a külső kempingben verhetik le a cölöpöket.
 
A legutóbbi, Unto The Locust című korongot a Fehérvári Zenei Napokon mutatja be a Machine Head a magyar közönségnek. A legendás kaliforniai thrash banda fellépését, akárcsak a szintén új albumot bemutató Sabatonét, valamint a szintén új lemezzel érkező Testamentét több ezren várják már türelmetlenül.
 

A 30Y, a Beatrice, a Lord, Péterfy Bori, a Hősök, a Mystery Gang, az Ocho Macho és még rengeteg hazai kedvenc zenél ma a FEZEN színpadain.