Bort iszom, mint fűzfa gyökere tiszta vizet.
Allah nagy. Ő mindent tud. És én ebben hiszek.
Mikor megteremtett, már tudta, hogy inni fogok.
Hát iszom. A Mindentudót megcáfolni ? minek?
Omar Khajjám (Képes Géza fordítása)
Modell, bankár, menedzser, prostituált, fesztiváligazgató, építőipari alkalmazott. A sors különös játéka folytán a belőlük összeverődött társaság jelenik meg a Részegekben. Istenről, szeretetről, szabadságról, önmaguk kereséséről beszélnek akadozó nyelvvel. Leginkább azt próbálják megfogalmazni, hogy kiüresedett, józannak tűnő világunkban van-e még helye az őszinteségnek, lehet-e valódi szeretetet találni ? olvasható a darab ismertetőjében.
Radnai Annamária dramaturg, műfordító elmesélte a közönségnek, hogy Ivan Viripajev ? a darab írója ? művének három fordítása is készült Magyarországon: a Nemzeti Színházbelin kívül ő is lefordította az alkotást, illetve Morcsányi Géza is, akinek munkája alapján készült előadást jelenleg a budapesti Katona József Színházban játsszák.
?Viripajev azt mondja, hogy ez globális darab ? melyet eredetileg Düsseldorfban mutattak be egyébként ?, a nevek is olyanok, hogy a viselőik bárhol élhetnének a világban? ? fogalmazott a dramaturg. Az igazság hiánya sajnos mindenhol jelen van, így a nyugati társadalmat is megszólítja, nem csupán az oroszt.
Radnai Annamária azonban felhívta a figyelmet arra, hogy a magyar színházi gyakorlatban nem a didaktikus dolgokat (azt, ha valakit szeretünk, vagy azt, hogy mi az igazság) nem nagyon mondjuk ki. Nem úgy, mint ebben a darabban, ahol nemhogy mindez elhangzik, de sokszor ismétlődik is, ami sok nézőnek nem tetszik. ?Ez mantra? ? mondta Radnai Annamária, hozzátéve, hogy ez az ismétlődés nagyon is indokolt, hiszen a részeg ember is többször mondja el ugyanazt.
Kozma András, a Nemzeti Színház dramaturgja, a darab fordítója szerint: a mantra már-már mágikus hatást kelt.
Balogh Róbert író, meghívott szakembernek viszont saját elmondása szerint sokszor volt az az érzése, hogy ember úgy nem beszél, ahogyan a darabban a szereplők, és kiemelte, hogy a színészi játékhoz, valamint a szcenikai tudáshoz soványnak érezte a szöveget.
Kozma András elmesélte: az előadás rendezője, Viktor Rizsakov azt kérte a színészektől, hogy próbáljanak olyan nyitottak lenni a világra, mint a gyerekek, csodálkozzanak rá a szövegre, és igyekezzenek újra felfedezni azt maguknak. Ivan Viripajevről pedig megjegyezte, hogy a kortárs orosz irodalom újhangú gondolkodója ? a darabja pedig rávilágít arra: van a létnek egy metafizikai perspektívája, amelyet felismerve jobb emberré lehet válni.
A darab szereplői olyan emberek, akik rendezett, normális életet élnek, nem alkoholisták, sőt: alig isznak, most azonban nagyon csúnyán berúgtak ? mondta Radnai Annamária. A dramaturg arra reagálva, hogy több néző felállt kvázi az első felvonás után ? merthogy igazi szünetet nem tartották, színpadrendezéssel érzékeltették a váltást ?, azt mondta: ?aki elment az első felvonás után, az voltaképpen nem látta a darabot?. Kifejtette, hogy az első négy jelenet nagyon groteszk, míg a második négyben a szereplők súlyos felfedezésekre jutnak és konklúziókat vonnak le ? ezt erősíti az is, hogy besötétedik a színpad.
Trill Zsolt színművész, aki a rákbeteg fesztiváligazgatót, Markot formálja meg kiemelte, hogy ezek az emberek nem részegesek, vagyis nem alkoholisták, a hosszú idő alatt bennük felgyülemlett feszültséget, hazugságot, mardosó gondolatokat adják ki magukból ezen az éjszakán.
A darab hatperces zenei kompozícióval kezdődik, melyet a színészek adnak elő, és amely első hallásra pusztán zajkeltésnek tűnik ? a hangszerek sem igaziak: tükröt, üveget, nejlonzacskót használnak a szereplők. ?Sokan néző úgy érzi, hat percet elvettünk az életéből, és izegnek-mozognak? ? mondta Szűcs Nelli színművésznő, aki a darabban Lorát, a hűtlen feleséget alakítja. Hozzátette: ?a zene a mi alkoholunk, melyet együtt iszunk meg, az helyez bele az előadásba?.
?A zenével másik valóságot teremtünk meg, ugyanakkor provokáljuk is a nézőt? ? mondta ifj. Vidnyánszky Attila, aki Max, az épp legénybúcsúját tartó vőlegény szerepébe bújik. A két ?felvonás? közötti színpadrendezésről pedig kiemelte, hogy nemcsak a környezet változik (eltűnnek a bútorok, fekete lesz a játéktér, mindent beborít a víz), hanem bennük, szereplőkben is történik valami. A fiatal színész azt is elárulta, hogy a legénybúcsús epizódjuk első jelenetét a mai napig improvizálják, ami a rendező utasítása volt.
Szabó Sebestyén László színművésze, aki Matthiast, a vőlegény barátját játssza elmondta, hogy rövid próbafolyamaton vannak túl, mely alatt az egyik legfontosabb az volt, hogy csapattá váljanak. Sokat beszélgettek a darabról egymással és a rendezővel is, aki nagy szabadságot adott nekik. A szövegről pedig megjegyezte, hogy az szinte ?felszakad a lélekből, és átfolyik az emberen, mint egy csatornán?.
?Viripajev ezzel a művel megkongatja a harangot, hogy most még nem késő megbocsátani, hinni, szeretni, de holnap lehet, már az lesz? ? emelte ki a darab talán legfontosabb mondanivalóját Szűcs Nelli.
Szíjjártó Anita
Fotó: Papp Eszter
