Állambiztonság és művészet - Tárlat a hódmezővásárhelyi Emlékpontban
(MTI) - Mészáros Tamás kurátor elmondta: a vásárhelyi festőiskola tagjainak megfigyelését követhetik figyelemmel az érdeklődők a kiállításon. "Az alföldi realizmus egy, a központitól eltérő stílust képviselt, s az állambiztonsági szervek valamilyen kockázatot láttak ebben a különutasságban, ez okozhatta az állambiztonsági szervek érdeklődését a vásárhelyi festők iránt" - fogalmazott a kurátor.
Hódmezővásárhely művész- és tágabban értelmezett kulturális életéről egyébként lényegesen több 1960-as évekre vonatkozó, értékes állambiztonsági anyag maradt fenn, mint a hasonló méretű városok esetében. A tárlat egyediségét jelzi, hogy Magyarországon most jön létre először egy olyan kiállítás, ami egy vidéki város útkereső értelmiségének és szellemi műhelyeinek tevékenységét mutatja be, méghozzá az állambiztonsági szolgálatok szemüvegén keresztül.
A kiállításon festmények és állambiztonsági iratok is láthatók majd. A tárlat ötlete két évvel ezelőtt vetődött fel, s több éves állambiztonsági kutatás előzte meg - tette hozzá Mészáros Tamás.
A tárlat részeként kialakítanak egy T-lakást, ami a megbízható hálózati személyek beszámoltatási helyszíne volt. Ezeket az ingatlanokat a tulajdonosok hosszabb-rövidebb időre a belügyi szervek rendelkezésére bocsátották, általában különböző juttatások fejében. A lakások gyakran olyan társasházakban voltak, ahol sokan mozogtak, és nem tűnt fel, hogy bizonyos emberek rendszeresen felbukkannak.
Hódmezővásárhelyen egy Tiszavirág és egy Rózsa fedőnevű T-lakásról is vannak adatok. Emellett az ügynökök és az állambiztonsági tisztek találkoztak külterületeken és autókban is, de a megbízható ügynökök kényelmes beszámoltatására a lakásokban volt lehetőség. Az Emlékpont ehhez a titkos belügyi lakáshoz keres korabeli berendezési tárgyakat, például bútorokat, lámpákat, lemezjátszót. A felajánlásokat március végéig várják, a kiállítás április közepén nyílik.