Állami nyilvántartásba vették a huszti várat Ukrajnában

 

(MTI) - Mint az Ungváron szerkesztett Reporter internetes hírújság csütörtöki száma írja, a napokban fejeződött be Kárpátalja egyik legrégibb és leghíresebb vármaradványának régészeti-építészeti felmérése, amelynek jegyzőkönyvét Mihajlo Dzsanda, Huszt polgármestere már alá is írta, s ezzel a történelmi létesítmény állami nyilvántartásba került.

Az ukrán parlament hamarosan tárgyalja az ország építészeti emlékeinek egységes nyilvántartási rendszeréről szóló törvénymódosítást. A jogszabály elfogadása esetén a nyilvántartásban szereplő építészeti emlékek fenntartását, megóvását és helyreállítását a központi költségvetésből biztosítják. A huszti várrom megóvásával kapcsolatos munkálatokat várhatóan a nyugat-ukrajnai épületrestaurációs vállalat végzi majd.

A husztin kívül még nyolc kárpátaljai vár, illetve várrom került be a nemzeti jelentőséggel bíró építészeti emlékek állami nyilvántartásába.