Állami védelem alá kerül a munkácsi vár

(MTI) - A honatyák jelentős többsége által jóváhagyott döntés szerint a kormánynak intézkednie kell a nemzeti kulturális örökség részének számító vár védett állami történelmi-építészeti létesítménnyé való átminősítéséről, valamint a művelődési és idegenforgalmi minisztérium hatáskörébe utalásáról.

 
A határozat szerint az ukrán legfőbb ügyészségnek meg kell vizsgálnia a munkácsi városi tanács (közgyűlés) 1993-as döntését, amellyel a város tulajdonába adta át a várat.
 
A vár középső udvarának bérbe adására legutóbb március elején hirdetett meg pályázatot a munkácsi polgármesteri hivatal, de a kiírást jelentkezők híján érvénytelenítette. Röviddel ezt megelőzően a várrészt bérbe vevő Viktor Balogának, az államelnöki titkárság vezetőjének érdekeltségébe tartozó helyi cég politikai támadások miatt lemondott a bérleti jogáról.
 
A parlamenti határozat elfogadását követően a háromszintes, 14 ezer négyzetméter alapterületű munkácsi vár fenntartásáról az ukrán államnak kell gondoskodnia.