„Németországban politikailag nem korrekt megjelölni az ember származását, ezért erre nagyon ügyelnek. Ha valaki Németországban él vagy német állampolgár – legyen sötétbőrű vagy ázsiai –, az német. A magánéletben rá szoktak kérdezni. A kelet-európaiakkal szemben nincsenek gátlásaik. Romániára még mindig kicsit összerezzennek, aztán megpróbálnak jó képet vágni hozzá. Magyarország egy fokkal jobb reakciót vált ki, az aktuális politikai helyzet ellenére” – fogalmazott Kincses Réka.
A rendező beszélt arról is, hogy az elvágyódásnak számos oka lehet. „Nem egy esetben a gyökerek – társadalmi, politikai, történelmi vagy családi okok miatt – komolyan sérültek. Másokat csak a kíváncsiság, a fiatalos lendület hajt, ha ez elmúlt, hazamennek, és békében élnek otthon. Azt is látom, hogy egyre több ember érez késztetést, hogy elhagyja a saját kultúráját. Számunkra, akik a diktatúra zárt világában nőttünk fel, az utazás, a világ megismerése jelentette a vágy titokzatos tárgyát.”
Kincses Réka elmondta: benne gyermekkorától élt az elvágyódás érzése, mindig is kíváncsi volt arra, mi van az általa ismert világon túl. Berlinben – mivel épphogy lecsúszott a színházi rendező szak jelentkezési határidejéről – filmes képzésen tanult. Gyermekkorától tanult németül, így a nyelv nem jelentett számára akadályt, mostanában viszont néha meggyűlik a baja az anyanyelvével.
„Amikor magyarul beszélek, néha keresem a szavakat, vagy olyan kifejezéseket használok, amelyeket németből fordítottam le, és nem veszem észre. Németül tanultam meg a szakmát, a személyiségfejlődésem egy részén is német nyelvű közegben mentem keresztül.”
Bár rendszeresen dolgozik Erdélyben és Magyarországon, mégis kicsit kívülálló lett. „Ha kiélezett, vitás kérdésekhez szólok hozzá, megjegyzik, hogy nem tudod, mert nem vagy benne, kívülről nézed. Pedig ez nagyon érdekes perspektíva, érdemes odafigyelni, hogy mi látszik kívülről.”
Édesapjáról, Kincses Elődről készített portréfilmje, a Balkán bajnok 2007-ben elnyerte a Magyar Filmszemle legjobb dokumentumfilmjének járó díját. Az interjúban arról is mesélt, hogy mi ösztönözte a film elkészítésére. „A megértés szándéka. Nem akartam senkit se tisztára mosni, se befeketíteni. Egyszerűen addig kérdezősködtem, mígnem úgy éreztem, hogy most már értek valamit.”
Nemrég a marosvásárhelyi Yorick Stúdió felkérésére megírta Borderline című darabját, melynek próbái – a járvány miatt – félbemaradtak. A történet az elvándorlás, migráció témájával foglalkozik, egy család perspektívájából mutatja meg, milyen indulatokat vált ki ez a téma még olyan családokban is, akiknek gyermekei bevándorlóként élnek Nyugat-Európában.
A rendező beszélt az erdélyi magyarok helyzetéről is. „Ahol nincs nacionalizmus, ott nem lehet uszítani. Ez a kollektív tudattalanban létező reális probléma, amit a politika – pillanatnyi érdekei szerint – meglovagol. Nem hiszek az áldozati retorikában, amely szerint gonosz politikusok az orruknál fogva vezetnek ártatlan embereket. Szerintem a politikai elit nemcsak oka, hanem következménye is a társadalom állapotának, híven tükrözi, hogy az emberek nagy része hol áll.
Ebbe a tükörbe kellene belenézni időnként. A kelet-európai tükör pedig azt mutatja, hogy bizonyos emancipációs és tudatosodási folyamatokon nem mentünk keresztül ezekben a társadalmakban. Rengeteg leragadás van, kommunizmus, 50-es évek, világháború, holokauszt, Trianon és így tovább, vissza egészen Mohácsig, vagy ki tudja, meddig… Csupa félig megértett, nem igazán vállalt, fel nem dolgozott történet. Ez idővel változhat, ezért jó lenne megértéssel, nagyobb tudatossággal fordulni egymás felé, és megoldásokat keresni.
Ehhez képest Magyarországon, és az erdélyi magyarság körében is, az emberek többsége egymással szembehelyezkedik, eléggé egyoldalú álláspontot képvisel, és ha valaki bemerészkedik középre, azt mindkét oldalról megtámadják. Kívülről legalábbis így tűnik.”
Kincses Réka megjegyezte: benne is felülkerekedett időről időre a honvágy, így néhány éve egyre több munkát vállal Erdélyben és Magyarországon.
„Bizonyos szempontból állandó hazaköltözésben vagyok.”
A teljes interjú itt olvasható.
Fotók: Kilyén Zsolt
