Állj meg, vándor!
| Várszegi Asztrik |
A nagy sajtóérdeklődéstől övezve megnyílt Viator Apátsági Étterem és Borbár az esetleges várakozásokkal szemben korántsem próbál archaizálni, hiszen ? ahogy azt Várszegi Asztrik püspök, főapát is világossá tette ? nem lett volna értelme sem ?kis apátságot?, sem pedig parasztstílusú kiskocsmát építeni. A főapátság uniós támogatással megvalósuló turisztikai fejlesztési programjának részeként megnyitott étterem, borbár és konferenciaterem ugyanis sokkal inkább a jövőbe, a modernizáció felé tekint: az exkluzív, letisztult, egyszerű formákkal operáló helyszín hatalmas üvegablakai lélegzetelállító panorámával ajándékozzák meg a betérőt.
Várszegi Asztrik úgy gondolja, a monostor ezzel "nagyságrendeket lépett előre a vendégfogadásban, nyitásban?, ezzel együtt elfoglalta a helyét az olyan nyugat-európai bencés monostorok láncolatában, mint például a svájci, bajor, vagy az osztrák monostorok. Elmondása szerint egy kicsit mindig ezek mintáját tartotta szem előtt munkája során. Az egyszerre turistafogadó, étterem, borbár és konferenciaterem mellé hamarosan csatlakozik a Szent Jakab vendégház, emellett az arborétum és a Hospodár-kert is megújul.
Az étteremtől a monostor felé közeledve egy bencés diáktól, Dánieltől megtudom: a Viator létrejöttét tanulókként annyiban érzik, hogy Radványi Roland, az étterem szaktanácsadója az ő étrendjüket is átalakította némileg (a zacskós jellegű levesek helyett például már jóval finomabbak kerülnek az asztalukra.) Bár meglehetősen szigorúan fogják őket ? ahhoz is külön engedély kell, hogy a faluba lemehessenek ?, azért a zene szabadsága sokat könnyít rajtuk: nemrég rockmajálist rendeztek, ahol az iskolában működő zenekarok csaptak a húrok közé. A későromán-koragótikus bazilikát körülvevő monostor kivételesen gyönyörű környezetében sétálgatva az ablakban lógó diákokra leszek figyelmes - eszembe jut: túl sok inger nem érheti őket ebben a festői, a külvilágtól bizonyos értelemben mégis elzárt épületegyüttesben. Beszélgetőtársam viszont felvilágosít: 9. osztályig 30 ágyas (!) szobákban laknak ? ami azért minden, csak nem ingerszegény környezet.