Akik nem ismernék a pécsi kötődésű, de Párizsba emigrált és azóta híressé vált művész, Stein Anna munkásságát, nem az Intim topográfiák nyomán fogják tudni pótolni ezt a hiányosságukat. Kísérőszövegekkel, alkotói biográfiával nem találkozunk, csupán a kiállított képek címével és keletkezési dátumával. Útmutatóval maga Stein Anna szolgál, akinek Életem, avagy hogyan válunk (h)őssé című könyvét a tárlat mellé bárki megveheti. Az életrajz nyolc évtized alkotói pályáját foglalja össze küzdelmeivel, csalódásaival és sikereivel együtt. Bár ezúttal nem tisztünk a páratlan kiadványt ismertetni, érdemes ennek nyomán bemutatni a festőnő munkásságát, különös tekintettel most látható korai alkotói korszakára.

Stein Anna a könyvét dedikálja Komlón 2021 novemberében
Fotó forrása: Komlói Újság

Mielőtt felvették a Képzőművészeti Főiskolára, a Szépművészeti Gimnáziumba járt, ahol csendéleteket, portrékat, majd élő modelleket rajzolt. Visszaemlékezései szerint ebben az időben Vasari-könyvet kapott édesanyjától, amelyben az itáliai reneszánsz mesterekről olvashatott. „Ez lett a breviáriumom, amelyet mindig magamnál hordtam” – írja. Megismerkedett az egyik felsőbb osztályba járó Lakner Lászlóval, aki unokatestvérei barátja és szomszédja volt. Megvette tőle a tankönyveit, amelyekben Lakner sok 19–20. századi alkotó nevét megjelölte. Ez alapján fordult a számára addig ismeretlen modern művészet felé.

A Szépművészeti Múzeum könyvtárában keresgélve mások mellett felfedezte Monet, Manet és Cézanne festményeit. Szülei tanácsától elrugaszkodva – akik jobbnak látták volna, ha az alkotás helyett az oktatás vagy a művészettörténet felé orientálódik –  kitartott amellett, hogy művész lesz. 1954-ben felvették a Magyar Képzőművészeti Főiskolára. Másodéves volt, amikor kitört az 1956-os forradalom, amely végképp lehetetlenné tette az itthon maradását, így öccsével együtt egy novemberi napon elhagyta az országot, és a francia fővárosba emigrált. Döntését nemcsak a forradalom leverése és a megtorlás befolyásolta, hanem a holokausztnak a családját érintő tragikus következményei és az 1945 utáni jogsértő intézkedések is, amelyek a nagypolgári család vagyonvesztésével és ellehetetlenülésével jártak.

Párizsi stúdiumait az École des Beaux-Arts de Paris-n folytatta (1957–1962), festészetet és freskófestészetet tanult. Olyan mesterei voltak, mint Hincz Gyula, Jean Aujame, továbbá Victor Brauner, Rozsda Endre és Kondor Béla, akikkel baráti kapcsolatot is ápolt. A divat fővárosában szinte karnyújtásnyira volt Picasso- és Braque-kiállításoktól, és ha a főiskolára menet benézett a környező galériákba, láthatta a kor legnagyobb absztrakt művészeinek munkáit. Könyvében részletesen elmeséli a művészeti életbe való bekapcsolódását, a kor szellemi, művészeti áramlatairól való tájékozódását és kapcsolatainak kialakulását. Olvashatunk magánéleti és megélhetési gondjairól is (festészetéből csak az 1970-es évek végétől tud megélni, számos kiállítással a háta mögött addigra lesz a neve ismert).

Kapcsolata Magyarországgal nem szakadt meg, 1972 óta rendszeresen hazajárt. Így Pécsre is, ahonnan anyai ágú rokonai származnak. Bár többször meg kellett küzdenie az újrakezdés nehézségeivel, olyan életművet sikerült létrehoznia, amely nemcsak festményekben, hanem monumentális méretű fémszobrokban, üvegfestményekben és ékszerekben is gazdag.

Életművéről Fekete Vali Belső utak című monográfiájában is olvashatunk. A Pécsett élő esztéta és kritikus szerint festészetét különböző hatások formálták. Pályája elején, az 1960-as években sokat kísérletezett, színtannal foglalkozott. Ekkor készültek első, absztrakt, expresszionizmusba hajló képei.

Hatott rá az egzisztencializmus, a feminista művészet, érdekelte a női test és a nemi identitás problematikája is.

„Képei a 60-as években a korabeli nőművészet, az archaikus női princípiumok és formai elemek felhasználásával születnek meg. 1967 és 1977 között folthatásokból építkező, kevés színt használó absztrakt korszaka következik” – írja Szirtes Gábor a könyv előszavában.

Később, ha nem is gyökeresen, de jelentősen megváltozott a festészete. A nagy mesterek, Tintoretto, Tiepolo és Veronese hatására reneszánsz és barokk freskókat alkotott. A nyolcvanas években képei korának transzavantgárd vonulatába illeszkedtek: nyugtalan szerkezetek, színek kavalkádja jellemzi őket.

Az 1990-es években újabb fordulatot vett: a művészetről alkotott gondolatai a leszármazás kérdésének művészi megjelenítésére, zsidó tematikájú képek alkotására sarkallják.

Lucien Hervé magyar származású fotóművész így írt róla: „Festészete, mint minden életmű, a múlt gyökereit, távoli tájak és idők újrafelfedezését hordozza magában. A tudat alatti emlékek harcban állnak az éppen tudatosodókkal (…). Minden képe egy-egy önmagába tekintés. Minden képe harc és ugrás az ismeretlenbe. Minden képe ablak a soha nem látottra, a soha előre nem érzettre, a soha nem érzettre.”

A pécsi kiállításon azokat a képeket láthatjuk, amelyek 1967 és 1972 közötti absztrakt, expresszionista és foltokból építkező geometrikus korszakában készültek.

Gazdag színvilágú elvont tájakat, furcsa virágot (Kiáltó virág, 1969) vagy éppen mellbimbókra emlékeztető formákat (Ikerformák, 1969) látunk, amelyek jól mutatják ennek főbb jellemzőit: a hideg és meleg színek elegyét, a lágy formákat, amelyeken éles vonalak hasítanak át, a kompozíciók furcsa térbeliségét és mélységét.

Az 1960-as évek elején készített úgynevezett Machine sorozatával szemben (akkor szerkezetek és gépek adták a témák fő vonulatát) az Intim topográfiák annak az 1964-es stílusváltásnak a folytatása, amelynek középpontjában a női test és annak elemzése áll. És valóban, a címadó Intim topográfiák (1967) vagy a Beaucei-i környék (1969) intim közelségbe hozza a női testet. A kezdetben élénk színvilágú képeket később jóval sötétebb tónusúak, egyneműbbek követik. Továbbra is a női test tárulkozik fel (Belső viszonyok, 1970), de már szürke és hússzínű amorf formák rajzolódnak ki rajtuk; borongósabb hangulatúak, kompozíciójuk szigorúbb, zártabb (Mandala, 1971).

A sok éven át nem látható, szinte elfeledett művek érdekessége, hogy Stein Anna alkotói pályájának elején készültek, amikor több irányzat, stílus formálta a művészetét, ezért igencsak különböznek a későbbiektől. Az ismertető szövegek hiányát pótolja az alkotó könyve, amely színes életéről, munkásságáról szóló bensőséges vallomás.

Stein Anna Intim topográfiák című tárlata január 30-ig tekinthető meg.

Fotók: Janus Pannonius Múzeum/Füzi István. A nyitókép forrása: annastein.fr

Takáts Fábián