AlteRába Fesztivált rendeznek Körmenden

Egyéb

A négynapos zenei programra érkezők július 18-án, szerdán felállíthatják sátraikat a kijelölt területeken, hiszen már a nulladik napon is koncertekkel várják a közönséget: fellép a Hősök zenekar, valamint a Barbárfivérek nevű formáció. A két banda fellépése után Dj. Johnny hajnalig tartó bulija hangolja majd a fesztiválozókat a rendezvény hivatalos kezdetére. 
    

A fesztivál hivatalos honlapján a beígért fellépők között szerepel a Zaporozsec, a Firkin, Deev & Szabó Ferenc, a Barabontó, az Intim Torna Illegál, a Heaven Street Seven, Péterfy Bori és a Love Band, a Road, a Halor, Odett, a Vad Fruttik, a PASO, a Gátnál, a Kocsmazaj, a Major, a Depresszió, a 30Y és a Magashegyi Underground is.
    
A III. AlteRába Fesztivál szervezői ismét jótékony célra költik a bérletekből befolyó összeg egy részét. Az adományok ezúttal az egyik körmendi intézmény fogyatékkal élő lakóihoz jutnak el.
    
Az idén az egyik nagy internet-szolgáltató cég is megjelenik az AlteRába Fesztiválon, így a látogatók díjmentesen használhatják a wifi szolgáltatást a Rába-parton.