1935-ben született Budapesten. A Budai Szent Imre Gimnáziumban érettségizett, majd 1953 és 1956 között a Magyar Képzőművészeti Főiskola hallgatója volt képgrafikus szakon mint Kádár György és Koffán Károly növendéke, de szeretett tanára volt Barcsay Jenő is. Aktív részese az 1956-os forradalomnak, melynek alapján tragikus hangvételű litográfiákat készített. 1956-ban Angliában talált otthonra. 1957-től tanulmányokat folytatott a londoni Royal College of Arton. 1958-ban és 1959-ben Royal Scholar-díjban – királyi ösztöndíjban – részesült. Londontól délre, Farnhamban telepedett le, ahol egy művészeti iskolában tanított is.

Meghatározóan könyvillusztrációval foglalkozott.
Varázslók könyve (könyvborító)
Forrás: Time Team

Sokat dolgozott az oxfordi University Pressnek, klasszikusokat és mesekönyveket illusztrált. Mintegy háromszáz kötet jelent meg műveivel, a legváltozatosabb témákban. Az illusztrációk mellett rézkarcokat és litográfiákat, egyedi rajzokat is készített. Műveit bravúros, aprólékos rajztudás, míves kidolgozottság, technikai gazdagság jellemzi, melyek központjában elmélyült figuraábrázolása áll. Rendszeresen szerepelt a bolognai és frankfurti könyvkiállításokon, a zágrábi, illetve pozsonyi illusztrációs biennálékon. 1957-ben és 1975-ben megkapta az év legjobb illusztrációjáért járó díjat, 1965-ben és 1975-ben elnyerte a Kate Greenaway-aranyérmet.

Műveit angliai és egyesült államokbeli közgyűjtemények is őrzik.
Visszatérés a faluba a Glastonbury tavon 
Forrás: Time Team

A hatvanas évektől folyamatosan rendezett egyéni kiállításokat és vett részt munkáival angliai és más külföldi kiállításokon. 

Itthon 1955-ös bemutatkozását követően először 1982-ben állított ki Ambrus Victor G. néven a Tisztelet a Szülőföldnek című nagyszabású kiállításon, bravúros Shakespeare-illusztrációit bemutatva, melyek tempera- és tustechnikával készültek. 

Első önálló kiállítása a fővárosban 2010-ben volt a Budai Klub-Galériában, majd 2011-ben az Újbuda Galéria mutatta be rajzait. 2017-ben a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnáziumban, az 1956-os forradalomra emlékezve állított ki, s 2018-ban részt vett a Műcsarnokban megrendezett Emigráns magyar művészek az 1956-os forradalomról című kiállításon.

Nyitókép: Wikimedia