Amerika legrégibb csontvázai

Kultpol

Nemrég a Múlt-koron is beszámoltunk arról a szokatlan elméletről, mely szerint Amerika őslakosai nem Eurázsiából, hanem Délkelet-Ázsiából, a mai Ausztrália vidékéről érkezhettek. A kutatók most újabb lelettel, Amerika feltehetőleg legrégibb csontvázával kívánják bizonyítani feltevésüket.

Eddigi tudásunk szerint Amerika őslakosai az ún. Clovis-kultúra tagjai voltak, és egy kb. 13500 évvel ezelőtt elmerült,  Ázsia és Alaszka közötti földsávon érkeztek száraz lábbal a kontinensre. Bizonyos kutatók azonban - főként Dél-Amerikában előkerült leletek alapján - azt állítják, hogy nem az eurázsiaiak voltak az elsők.

Arturo Gonzalez és csapata három csontvázat talált a Yucatán-félsziget barlangjaiban, 2001-ben és 2002-ben. A régész szerint a csontvázak abból az időből származnak, mielőtt a jégkorszaki jéghegyek megolvadtak, és megemelték volna a világtengerek szintjét - ez kb. 8-9000 évvel ezelőttre tehető. Ekkor kerültek víz alá ezek a barlangok is.

Az egyik - történetesen női - csontváz radiokarbon-vizsgálata alapján megállapították, hogy a leletek kb. 13 000 évesek. Ha ezt az adatot másképp is sikerül igazolni, ez lehet Amerika eddig ismert legrégebbi emberi maradványa - állítja Stuart Fiedel archeológus, aki szerint egyébként a leletek még mindig beleillenek a Clovis-elméletbe.

Eközben a Kaliforniai Egyetem (Santa Barbara) kutatója, John Johnston egy 1959-ben, a kaliforniai Csatorna-szigeteken talált női combcsontot újra megvizsgált, és rájött, hogy a lelet korát annak idején rosszul határozták meg: valójában 13 200-13 500 éves, vagyis ezer évvel idősebb, mint azt korábban hitték.

Az új eredmény és Gonzalez leletei is arra utalnak, hogy az 1996-ban talált kennewick-i ember mégsem Amerika legrégibb emberi maradványa.

A liverpooli John Moore Egyetem kutatója, Silvia Gonzalez szerint a tudósok eddig huszonöt, 8000 évesnél idősebb emberi maradványt (csontvázat vagy koponyát) találtak. A régész egy konferencián bejelentette: nemsokára megjelenő tanulmányában bizonyítékokkal szolgál arra, hogy a Mexikóvárostól keletre fekvő Puebla mellett már 21-28 000 évvel ezelőtt emberi település létezett.