Amerikába megy Kasztner Rezső

Kultpol


kasztnermeggyilkolasa_byport.jpg
Kasztner meggyilkolása

(MTI) - Egykor náci kollaboránsként bélyegezték meg, ma megmentőként ünneplik - ezzel a címmel írt az újság a mintegy 1680 magyar zsidót megmentő férfiről, jelezve, hogy eddigi megítélése nem volt egységes.

 
A Kasztner meggyilkolása (Killing Kasztner) című dokumentumfilmből - amelynek tavaszi budapesti bemutatójakor a Titanic filmfesztiválon lánya, az Izraelben élő 63 éves Zsuzsi azt mondta, végre igazságot szolgáltatnak apjának, nem árulóként, hanem hősként tekintenek rá - kiderül: a Rudolf vagy Israel Kastner néven is ismert Kasztner Rezső 1944-ben, a náci népirtás legsötétebb napjaiban általa szervezett mentővonaton több ember életét mentette meg, mint Oskar Schindler.
   
A zsidó férfi a holokauszt egyik legellentmondásosabb figurája; korábban sokan a nácikkal lepaktáló árulónak állították be, ugyanis náci vezetőket vesztegetett meg, mások mellett tárgyalt a "végső megoldás" irányítójával, Adolf Eichmann-nal, ezer dollárt fizetett fejenként a megmentett zsidókért. Kasztnert 1957-ben Tel-Avivban, 51 éves korában jobboldali merénylők lelőtték.
   
A szerda esti vetítésen több olyan túlélő is megjelent, aki Kasztnernek köszönheti életét, aki annak idején a vonaton utazott.
   
A kelet-európai zsidóság történetét kutató Yivo Institute for Jewish Research intézetben tartott vetítésen - amelyet a pénteki amerikai premier előtt rendeztek - egy túlélő, egy Brooklynban élő nő elmondta, hogy terhes asszonyként menekült, így Kasztner nemcsak őt, hanem 2 gyerekét, 13 unokáját és 27 dédunokáját is megmentette.
   
A bronxi Irene Grossman, aki 3 éves volt, amikor a vonattal megmenekült, sok mással együtt hálálkodva köszönte meg Kasztner lánya mellett két megjelent unokájának azt, amit nagyapjuk tett.
   
A szintén a Kasztner-vonaton utazó Manny Mandel, a marylandi Silver Springben élő 73 éves pszichológus azt mondta: ha személyesen ismerte volna, talán nem kedvelte volna az önteltnek és rámenősnek mondott férfit, de ha nem lett volna olyan arrogáns, nem tudott volna tárgyalni Eichmann-nal, lehet, hogy azonnal lelőtték volna.
   
Az ugyancsak a vonaton megmenekülő 76 éves Ladislaus Löb, a Sussexi Egyetem nyugalmazott német professzora - aki Angliából érkezett a vetítésre, - úgy fogalmazott, Kasztner "a körülmények hőse" volt. Löb professzor, aki tavaly írt könyvet egykori élményeiről és Kasztner "vakmerő akciójáról", azt mondta: "valakinek tenni kellett valamit, jobb életeket menteni, mint nem menteni".