Amerikai író darabjának erdélyi bemutatójára és a Lurkó fesztiválra készül a Csíki Játékszín

Egyéb

Donald Margulies Pillanatfelvétel című darabjának magyar nyelvű erdélyi bemutatójára, valamint a 7. Lurkó Gyermek- és Ifjúsági Színházi Fesztiválra készül a Csíki Játékszín.

A csíkszeredai teátrum egész évados Lurkó-programmal jelentkezik, így szeptemberben a tinédzsereket szólították meg a Lurkó Teens minifesztivállal, november 2. és 5. között pedig a legkisebbeket várják az előadásokra. A Lurko Kids programjában tizenkét előadás szerepel, köztük egy román nyelvű és egy szöveg nélküli előadás.

Orbók Áron, a fesztivál főszervezője elmondta, hogy erdélyi kőszínházak gyerekelőadásait hívták meg. Veress Albert igazgató kiemelte, hogy az előcsarnokban egy gyerekeknek készült rádiójátékot is meg lehet hallgatni, amelyet az M Stúdió készített.

Október 28-án lesz Donald Margulies amerikai drámaíró Pillanatfelvétel című darabjának magyar nyelvű erdélyi bemutatója Vladimir Anton rendezésében. A művész korábban már színpadra állította a Pulitzer-díjas amerikai drámaíró és egyetemi tanár darabját a bukaresti Odeon Színházban, de elmondása szerint a csíkszeredai előadás nem fog hasonlítani ahhoz.

Mint Vladimir Anton rámutatott, egy szükséges és aktuális történetről van szó, hiszen a barátságról és a szerelemről, valamint a túlélésről szól, arról, hogy az ember a nehezen elképzelhető helyzetekben sem hagyja magát legyőzni.

A rendező szerint napjainkban csökken a toleranciánk, így ha a miénktől különböző véleménnyel találkozunk, csökken a kíváncsiságunk, hogy mást is meghallgassunk. A darab pedig éppen azt mutatja meg, hogy noha a szereplők nem ugyanúgy vélekednek dolgokról, mégis szeretik egymást, le tudnak ülni egymás mellé.

A rendező munkáját Dálnoky Csilla rendezőasszisztens segítette, a díszletet és a jelmezeket Romulus Boicu tervezte, a darabot Zöldi Gergely fordította.

Nyitókép: Torzonborz újabb gaztettei. Fotó: Csíki Játékszín