Az új elnök
Francois Maurice Marie Mitterrand, francia szocialista párti politikus, kétszeres köztársasági elnök, 1916. október 26-án született Jarnacban, jómódú katolikus családban. 1934-től Párizsban jogi és társadalomtudományi tanulmányokat folytatott, a diplomáját 1938-ban szerezte meg. Még ugyanebben az évben behívták katonának, harcolt 1940-ben a Franciaországot megtámadó németek ellen, megsebesült és német fogságba esett. 1941 decemberében megszökött a fogságból és bekapcsolódott hazájában az ellenálló mozgalomba. Pétain marsall kormányzatában a hadifoglyok sorsával fogalmazott. 1943-ban kiábrándult a kollaboráns rezsimből, Algírba szökött, ahol találkozott De Gaulle tábornokkal és csatlakozott hozzá. Az ellenállási mozgalomban Morland fedőnéven dolgozott. A második világháború után, 1946 és 1958 között Niévre parlamenti képviselőjeként tevékenykedett.
A IV. köztársaság rövid életű kormányaiban mérsékelt jobboldali politikusként szerepet vállalt, 12 év alatt 11 miniszteri posztot töltött be, 1954-ben belügyminiszter volt. 1958-ban ellenezte a köztársaságról szóló népszavazást, amely végül a IV. Köztársaság bukásához vezetett. Az V. Köztársaság első évtizedeiben Mitterrand ellenzékben politizált, először De Gaulle, majd annak halála után a jobboldal ellen. 1965-ben a köztársasági elnökválasztáson De Gaulle csak a második fordulóban győzte le Mitterrand-t, amihez hozzájárult Mitterand 1964-ben megjelentetett pamfletje, A permanens államcsíny is.
Mitterrand 1971 júniusában belépett az újonnan megalakult Francia Szocialista Pártba, majd megválasztották a párt főtitkárának, sőt 1971 és 1981 között a párt egyik alelnöke is volt. Az 1974-es elnökválasztáson az egész baloldal őt támogatta (a kommunisták is), de alulmaradt. Az 1981-es elnökválasztási jelszava a nyugodt erő volt, s ezzel 52 százalékkal megnyerte a választásokat, és 7 évre az V. Köztársaság első szocialista köztársasági elnöke lett. 1988-ban Jacques Chirackal szemben újra megválasztották. A két elnöki ciklusa egy részében kénytelen volt együttműködni a jobboldallal, mivel a nemzetgyűlési választásokon ők győztek. Mitterand támogatta az európai integrációs folyamatot, a németekkel ? Helmut Kohl kancellárral ? kiváló kapcsolatot épített ki. A francia belpolitikában többek között támogatta a kultúrát és a művészeteket: a Mitterrand-éra legjelentősebb alkotásai az Orsay pályaudvar múzeummá alakítása, a Défense felhőkarcoló negyede, a Louvre átépítése (üvegpiramisok elhelyezése), és az új párizsi közkönyvtár.
1995-ben Jacques Chirac lett a köztársasági elnök, s bár betegségét titkolták, az utolsó éveit Mitterand súlyos betegen dolgozta és élte végig. 1996. január 8-án halt meg, s azóta is úgy emlékeznek rá, mint a francia IV. és V. Köztársaság jelentős politikusára, aki sokat tett Franciaország nemzetközi presztízséért és az EU közösségtudat erősítéséért.
A leköszönő elnök
1974-ben, 48 évesen választották meg Franciaország köztársasági elnökének Valery Giscard d'Estaing-ot, ezzel ő lett az ország harmadik legfiatalabb elnöke Napóleon és Jean Casimir-Perier után. "Változás a folyamatosságban" ? hirdette az elnök, ami alatt a francia társadalom modernizálását értette, ezzel ez lett a hét évig tartó elnöki időszak legfontosabb sarokköve.
Valery Giscard d'Estaing többek között 21-ről 18 évre szállította le a nagykorúság korhatárát, szorgalmazta a TGV gyorsvasút illetve az internet előfutárának is tekinthető Minitel fejlesztését. 1975-ben meghívta az NSZK, Olaszország, Japán, Nagy-Britannia és az Egyesült Államok kormányfőit Rambouillet-be a G6 megalakítására, amelyből aztán a világ nyolc legnagyobb gazdasági hatalmát ? Oroszországgal és Kanadával kiegészülve ? tömörítő G8 alakult ki.
Sokan kritizálták, amikor igen kockázatos külpolitikai játszmába bonyolódott távol a francia határoktól, Mauritániában. Az Opération Lamantin keretében vadászgépeket küldött a jelenleg is aktív Polisario-gerillák ellen, miután azok katonailag megszállták a Nyugat-Szaharát. Azonban még a titkos katonai tervek sem tudták megmenteni a Párizs által favorizált mauritániai vezetőt, Mokhtar Ould Daddahot, akinek hatalmát saját hadserege döntötte meg.
Tekintélyét még ennél is jobban kikezdte, amikor napvilágra került, hogy szoros kapcsolatot ápolt a Közép-afrikai Köztársaság élén álló Bokassa-rezsimmel, ami azért volt politikailag kényes ügy, mivel Jean-Bédel Bokassa diktátor illegális gyémántcsempészetet folytatott. Valery Giscard d'Estaing katonailag és pénzügyileg is támogatta az afrikai diktátort, akitől csak kormánya népszerűségcsökkenése után távolodott el. A Canard Enchaîné értesülése szerint Giscard d'Estaing is kapott ajándékba gyémántot Bokassától, aki később Franciaországba menekítette ki vagyonát ? és saját magát.
Az elnök belpolitikai tevékenységével sem szerzett túl sok támogatót a konzervatív választók és a gaulleista párt tagjai körében. Rivalizálása saját miniszterelnökével, Jacques Chirackal oda fajult, hogy utóbbi 1976-ban lemondott, helyére a "Franciaország legjobb közgazdászának" tartott Raymond Barre került. Az 1978-as törvényhozási választásokat váratlanul a jobboldali koalíció nyerte, de Giscard d'Estaing lába alól kezdett kicsúszni a talaj. Az elnök az 1981-es elnökválasztáson végül alulmaradt baloldani kihívója, az üstökösként feltörő François Mitterrand ellen.
A halálbüntetés vége, elindul a TGV, Borg nyeri a Garrost
Mozgalmas év volt 1981 Franciaországban. Az országot ugyan az elnökválasztás tartotta lázban, de ez év júniusában törvényhozási választásokra is sor került. A választásokat a Pierre Mauroy vezette szocialisták nyerték (a PS az első fordulóban a szavazatok 37, a másodikban 49 százalékát söpörte be), második helyen a Jacques Chirac által gründolt RPR végzett, míg a harmadik helyre Jean-Claude Gaudin UDF-je futott be.
Szintén ebben az évben mondták ki a halálbüntetés eltörlését. Habár Giscard d'Estaing "mély averziót" érzett a legsúlyosabb büntetési ítélettel szemben, s az 1974-es elnöki kampányában is támadta a gyakorlatot, az elnöki periódusára eső három, kivégzésre ítélt személy közül egyik esetben sem gyakorolt kegyelmet. Ezzel Franciaország lett az utolsó olyan ország az Európai Unióban, ahol még életben volt a halálbüntetés. Elnöki kampányában Mitterand bejelentette: ha hatalomra kerül, eltörli, amire ? miután megkövette az utolsó, Franciaországban kivégzett személyt, Philippe Mauricet ? 1981 szeptemberében került sor.
Ebben az évben indult meg a TGV Párizs és Lyon között. A TGV megépítésének ötlete az 1960-as években merült fel, miután Japán nekilátott saját nagysebességű vonatának, a Sinkanszen kifejlesztéséhez. 1976-ban a francia kormány pénzügyi támogatásával megkezdték az első nagysebességű vonal, az LGV Sud-Est építését Párizs és Lyon között. Az első legyártott szerelvény 1980. április 25-én állt forgalomba. A hivatalos TGV szolgáltatás 1981. szeptember 27-én indult be Párizs és Lyon között. Ez kezdetben a két francia nagyváros között ingázó üzletemberek körét célozta meg, és mivel lényegesebben gyorsabb volt úgy a közúti, mint légi közlekedésnél, már az első évben óriási sikert könyvelhetett el.
Nem várt bravúrt hozhatott volna a Roland Garros, a párizsi salakpályás Grand Slam-teniszbajnokság. A csehszlovák színekben induló, a világranglistán ötödik helyezett Ivan Lendl a két amerikai nagyágyút, Jimmy Connorst és John McEnroet is két vállra fektette, a döntőben azonban már nem bírt a sokkal esélyesebb, a negyeddöntőben Taróczy Balázst legyőző Björn Borggal, aki végül öt szettben hódította el a kupát.
