Bëlga: Valamelyikünk ellő egy poént, mindenki felröhög, és onnantól nyugi van

Kukanap, Nemzeti Dal, Ne gyere a seggembe, Túl jó téma – néhány az új lemez dalainak címei közül. Miként állt össze az Egyre gondolunk számainak sokszínű témacsokra?

Még5: Általában a két lemezmegjelenés között minket érő élményekből készítünk dalszövegeket, de az is előfordul, hogy hosszú évekig érlelünk egy számot.

Bauxit: Régen is jöttek már „a seggünkbe” – tehát már korábban is jöttek túl közel hozzánk autóval –, de most annyira közel jöttek, hogy az felbosszantott és dal született belőle.

Mivel nem görcsölünk rá a megfogalmazásra – nem agyalunk rímeken se (nevet) –, a szavak könnyedén kigördülnek belőlünk, és olyanná válik a dalszöveg, mint egy kihangosított belső monológ. Egyszerűnek tűnik ez a folyamat, de nem mindig könnyű. Észre kell tudni venni bizonyos jeleneteket, meg kell tudni ragadni őket és olyan zenével kell társítani, amivel együtt dalként is jól működik. Azért az Egyre gondolunk címet adtuk a lemeznek, mert olyan szituációk jelennek meg a dalokban, amiket hallgatva az az érzése a hallgatónak, hogy…

Még5: …hogy egyre gondolunk.

Hogyan tudtok igazán jelen lenni zen buddhista értelemben?

Még5: Szövegírás közben például az segít megragadni az alkotói jelenlétet, hogy annyira szórakoztat minket a szövegírás, hogy egyszerűen jelen akarunk lenni a pillanatban annak érdekében, hogy teljes mértékben megéljük a benne lévő örömöt.

Bauxit: Igen, maga az alkotás hoz alkotói jelenlétbe, de a spirituális értelemben vett jelenlét más. Buddhista szempontból már elvesztette a jelenlétet az, aki leírja a jelent, hiszen akkor a megfogalmazás folyamata miatt már kizökkent az itt és mostból. Viszont a jelenlét-meditációk általában azzal az instrukcióval kezdődnek, hogy figyeld meg és tudatosítsd a helyzeted, az érzéseidet, a belőled fakadó és téged érő hatásokat – valami ilyesmit csinálunk mi is a hétköznapokban.

Milyen mértékben van jelen ma az életetekben a buddhizmus?

Bauxit: Főként épp a jelenlét gyakorlásában éljük meg azt. Megfigyeljük és analizáljuk a helyzeteket, játszunk a nézetekkel, nézőpontokkal.

Még5: Nem játszik központi szerepet az életünkben, de oldalról simogatjuk. Érintkezünk vele.

Bauxit: Mi elég sokat röhögünk együtt a srácokkal, és bár a humor bizonyos valláshagyományokban kerülendő dolognak számít, a buddhizmusban a jó hozzáállás jeleként értelmezik. A dalai láma nemrég azt nyilatkozta, hogy ugyan a hagyomány szerint nincs több dalai láma, ő mégis újjá fog születni, méghozzá nagy mellű szőke nőként, hogy többen figyeljenek rá. (nevetnek)

Még5: Fontos a humor. Sokszor eszembe jut, hogy nemcsak tragédiák tudnak belénk ivódni, hanem a legnagyobb röhögések is.

Mi jellemzi a közös alkotófolyamataitokat?

Bauxit: Leülünk hárman – Még5, Tokyo és én –, elkezdünk beszélgetni, poénkodni, elkezdjük egymást felhúzni, inspirálni, majd  történik „valami” – nevezzük mágiának –, és megszületik a közös produktum. A Disco! lemezünk Rendőrmunka című dalán évekig dolgoztunk… Annyit tudtunk, hogy szeretnénk egy rendőrös számot, de nem akart összeállni. Végül az album elkészülte előtti héten, amikor épp Még5-tel kávéztunk a teraszon, megszállt minket az ihlet. Olyan szépen összeállt a dal, hogy a rendőrség is megosztotta.

Még5: Ilyenkor talán a zenei alap az, ami segít. Ha megvan a jó alap, kibontakozik a dal.

Mi tart össze titeket immár 27 éve?

Még5: Egyrészt a humor, másrészt az eddigi közös élmények. Ha eddig ilyen jó volt együtt, akkor valószínűleg ezután is jó lesz, mert ahogy eddig meg tudtunk oldani minden problémát, vélhetően ezután is meg tudunk. Minél hosszabb ez a kapcsolat, annál erősebb.

Bauxit: A hétköznapi feszült helyzeteket gyakran humorral oldjuk fel. Valamelyikünk ellő egy poént, mindenki felröhög, és onnantól nyugi van.

Mindig ugyanazokat a színeket viselitek a koncerteken: Bauxit zöld, Még5 sárga, Tokyo pedig kék melegítőszettet visel. Hogyan választottátok ki anno a színeiteket?

Még5: Én korábban sosem hordtam sárga ruhákat, egy logikai döntés miatt mégis egyből a napsárgára csaptam le. Szerettem volna, ha szín tekintetében én vagyok a legfeltűnőbb a színpadon – ez jól ellensúlyozza azt, hogy mozgás szempontjából egyértelműen nem én vagyok az, hiszen én mozgok a legkevesebbet.

Bauxit: Én a kék színt szeretem a legjobban, de egy éles csavarral inkább a zöldet választottam. Gondoltam, kipróbálom.

Miért döntöttetek úgy, hogy mindig egyenruhában lesztek?

Még5: Még nem láttunk példát arra, hogy adott előadók mindig ugyanabban az egyszínű ruhában lépjenek fel, így megragadtuk a lehetőséget.

Bauxit: A színpadok olyan koszosak, szürkék, feketék…

Még5: Elhatároztuk, hogy mi jó színesek leszünk rajta. Sokat szoktunk gondolkozni azon, hogy hogyan nézzen ki a színpad és mi hogyan nézzünk ki rajta, komoly megbeszéléseket tartunk a koncertjeinket megelőző hónapokban. Mindig szeretnénk, hogy a színpadkép úgy tükrözze az adott koncertünk üzenetét, hogy közben jól érezzük magunkat benne – mint például a legutóbbi, Tényleg Park című Budapest Park-koncertünkön, ahol élő szobor, olvasva lazuló ember és jógázó nők egyaránt fent voltak velünk a színpadon.

Bauxit: Jó lenne, ha minden koncertünk ilyen látványos lehetne, de ennek anyagi korlátai vannak, ehhez kicsi a piac.

Még5: Hát ja, nem az USA-ba születtünk. Viszont annyi előnye van annak, hogy minden látványos koncertet egyszer csinálunk meg, hogy nem ismételjük magunkat, így nem ununk rá arra, mit csinálunk.

Közel harminc éve rengeteg koncertet adtok országszerte, mindenféle díszlet nélkül is töretlen kíváncsisággal és örömmel követ titeket a közönség. Szerintetek mi az oka ennek?

Még5: Úgy fest, hogy erre vonatkozó konkrét szándék nélkül is sikerült olyan dalokat írnunk, amiket szeretnek az emberek – és ha szeretik a dalokat, az már díszlettől függetlenül is félsiker.

Bauxit: A Ne gyere a seggembe című számunk valószínűleg nem tetszene jobban a közönségnek akkor, ha egy Rammstein-es tűzparádé menne közben és mindenkinek leégne a haja. (nevet)

Még5: Szoktuk nézni a fesztiválokon az előttünk-utánunk lévő zenekarok eszköztárát… A múltkor is láttuk, amikor az utánunk következő fellépőnek vitték fel a színpadra a tüzeit, és röhögtünk egy jót, amikor odakiabáltam a srácoknak, hogy: ez eddig nekünk miért nem jutott eszünkbe?! (nevetnek)

Azt látom, hogy ma is szívből jövő lelkesedéssel adjátok elő a minden koncerten felcsendülő slágereiteket – ezek a dalok nem „megunt ruhák” számotokra, tele vannak élettel. Hogyan tudtok ennyire időtlen és megunhatatlan dalokat létrehozni?

Még5: A dalok alkotása közben mi magunk se tudjuk, hogy épp egy ilyen szerzemény születik. Számunkra is meglepetés, hogy melyik szám lesz megunhatatlan kedvenc.

Bauxit: Volt olyan periódus, amikor nagyon meguntunk egy-két ilyen számot, a Nemzeti hip-hopot vissza is vonultattuk egy évre. Aztán átbillentünk ezen a fázison, és belénk ivódtak ezek a dalok. Olyan előadni őket, mint enni: nem kell figyelni a késre és a villára, magától megy az egész – ami azért jó, mert így még jobban tudjuk élvezni a folyamatot. A testünk mondja a szöveget, oda se kell figyelni arra, hogy mit csinálunk. Éneklés közben simán rácsodálkozhatunk a minket körülvevő történésekre, vagy elgondolkozhatunk azon, hogy együnk-e egy hot dogot hazafelé a benzinkúton, és mindez nem megy a produkció rovására. Bekapcsol a Nemzeti hip-hop gomb, és az előadás magától megy, mint a bringázás.

Ennyi koncerttel a hátatok mögött még megérint titeket az, ha a hatásotokra eksztázisba kerül a közönségetek? 

Még5: Persze, ez nagyon jó érzés, nem lehet hozzászokni. Amikor megjelenik az eksztázis, bejön ez az Egyre gondolunk-érzés.

Bauxit: Ilyenkor átérezzük az eksztatikus energiát, de szerencsére nem tud elszállni az agyunk, mert a fülesmonitor miatt kevesebbet hallunk a közönségből, mint a közönség tagjai egymásból. Amikor azt érzem, hogy nagyon elszabadult a tömeg, néha kiveszem a fülest, hogy közvetlenül hallhassam, mi történik. Öröm konstatálni, hogy épp feltöltődnek az emberek.

Fotó: Hegyi Júlia Lily / Kultúra.hu