?A Bohemian Betyars 2009-ben, Miskolcon alakult. Azóta sorra kerül nagyobb és nagyobb színpadokra, emellett pedig a 2016-os Nagy-Szín-Pad! című tehetségmutató versenyt is megnyerte. Nem véletlenül?? ? írtam a tavalyi Sziget-beszámolómban, amelyben oda-vissza dicsértem a zenekar koncertjét. Még azt is kijelentettem, hogy kijár nekik hazánk egyik legnépszerűbb fesztiváljának nagyszínpada. Azt hiszem, ezzel a kijelentésemmel igen sokan egyetértenek ? azok a rajongók biztosan, akik a Szigeten úgy cifráztak végig minden egyes számot, hogy azt hittem, a föld is megmozdul alattunk. Szűcs Levente, a zenekar énekese erre azt mondja: ?úgy odarakják a bulit, hogy csak na?. Nem kevésbé a ? ahogyan ők mondják ? speed-folk-freak-punkot játszó Bohemian Betyars tagjai, akik gimnazistaként különleges jövőt álmodtak maguknak. Erről meséltek nekem. Meg sok minden másról is.
A Bohemian Betyars énekesével, Szűcs Leventével, valamint Mihályfi Máté gitárossal beszélgettem.
A zenekar 2009-ben jött létre. Valóban egy gimnáziumi kulturális napra álltatok össze először?
Szűcs Levente: Igen, de nem az volt a cél, hogy a kulturális napra csináljunk egy zenekart, hanem hogy csináljunk egy zenekart. Akkor 17 évesek voltunk, és végre lehetőségünk adódott arra, hogy megvalósítsuk az álmunkat. Négyen alapítottuk a zenekart ? Máté (Mihályfi Máté), a Kakas (Palágyi Máté), Gábor (Fehér Gábor), meg én ? és bár először tényleg csak egy kulturális napon léptünk fel, idővel fejlődött a zenekar és egyre csak nőtt minden: az elvárásaink és a vágyaink is. Lépésről lépésre haladtunk: ahogy elértünk egy álmot, rögtön jött a következő.
A kulturális nap után megfogalmazódott bennünk, milyen jó lenne egy rendes koncert, aztán az, hogy szeretnénk nemcsak a szülővárosunkban, Miskolcon játszani, hanem mondjuk Budapesten is, majd jött az, hogy akkor már más országban? És szépen lassan beteljesültek ezek az álmok.
A dalaitokban a balkáni dallamok mellett a magyar és a cigány népzene is erőteljesen jelen van. Az a kezdetektől egyértelmű volt, hogy ez a világzenei vonal a ti világotok?
Mihályfi Máté: Mindannyian nagyon szeretjük a Manu Chao és a Gogol Bordello zenéjét, ezért azt gondoltuk, jó lenne, ha mi ezt a kicsit mulatós, ?táncikálós? muzsikát az autentikusabb magyar népzenével valósítanánk meg. Nagyjából így született meg a stílusunk, illetve a nevünk is: olyan zenekart akartunk csinálni, amely egyedi, bohém módon ötvözi a népzenét más stílusokkal.
Honnan jött a népzene iránti vonzalom?
Sz. L.: Mi a Mátéval a gitárzenei vonalról jöttünk, ennek ellenére otthon mindkettőnket értek világ- és népzenei behatások. A basszusgitárosunk és a hegedűsünk viszont gyerekkoruk óta néptáncoltak; a népzene iránti szeretetük pedig minket is magával rántott.
Akkor az az említett gitárzenei vonal miatt van, hogy a népzene mellett megjelent a punk és a ska?
Sz. L.: Abszolút. Meg azért is, mert kezdettől fogva az volt a célunk, hogy olyan zenét csináljunk, amelyről elmondhatjuk: ha nem is csak mi zenélünk így, ez mégis új, ismeretlen út.
M. M.: Szerettünk volna valami kis egyediséget csempészni a zenénkbe.
Sz. L.: Szóval nem az volt, hogy azt mondtuk: ?na, ha olyan zenét játszik a Gogol Bordello, ami tetszik nekünk, akkor vegyük át a stílust?, hanem inkább meg akartuk találni a saját hangunkat. És ez a folyamat máig tart, mi pedig mindig próbálunk újdonságot, egyediséget ültetni a zenénkbe.
Valóban új, egyedi színt képviseltek a zenei palettán. Olyannyira, hogy alig lehet bekategorizálni a stílusotokat. Ti nagyon találóan speed-folk-freak-punknak nevezitek.
Sz. L.: Muszáj volt kitalálni valamilyen elnevezést. Ez egyébként szerintem elég kellemetlen feladat egy zenész számára, hiszen nem könnyű megmondani, pontosan mi vagy: rock, punk, folk vagy egyéb. Annak az alapja, amilyen zenét játszunk, a gipsy punk, de hiába tág ez a kategória, nem férünk bele. Ezért kellett kitalálnunk valamit, de azt hiszem, a speed-folk-freak-punk sem elég. Ez a négy jelző tökéletesen illik ránk, de sokszor érzem, hogy még elférne pár. De azért nem lehet hatszavas a stílusmeghatározás ? már ez a mostani is épp elég bonyolult, senki sem jegyzi meg. Mondjuk, te megjegyezted, szóval ki tudja? (nevet)
A népzenéhez kapcsolódva: az elmúlt években megfigyelhető az a változás, hogy a fiatalok körében egyre népszerűbb a népzene, de legalábbis egyre kevésbé ciki népzenét hallgatni, játszani vagy mondjuk néptáncra járni. Ez véleményem szerint az olyan zenekaroknak is köszönhető, mint amilyen a tiétek. Ti hogy vélekedtek erről?
M. M.: Ha csak Budapestet vesszük, akkor is megállapíthatjuk, hogy egyre több táncház és népzenei találkozó van, a fiatalok ? a korunkbeliek, de akár a 16?18 évesek is ? pedig szívesen elmennek ezekre. Még akkor is, ha nem tudnak néptáncolni vagy ha amúgy nem is hallgatnak népzenét. Én úgy látom, hogy most sokkal nyitottabbak a fiatalok. Tíz-tizenöt évvel ezelőtt nem ez volt a jellemző. És lehet benne valami, hogy ebben szerepe van azoknak a zenekaroknak, akik, ha nem is kifejezetten népzenét játszanak, mégis felhasználják.
Ahogyan azt ti is teszitek. Van bennetek ezzel kapcsolatosan valamiféle küldetéstudat?
M. M.: Igazság szerint mi egyszerűen csak szeretjük őrizni a magyar hagyományt, és táplálni a saját zenénk által. Azt persze el kell ismerni, hogy eléggé szegről-végről tápláljuk.
Sz. L.: Azért nem a Csík zenekar vagyunk. (nevet)
M. M.: De alapvetően mindannyian vonzódunk a népzenéhez, és jó érzés ezt belevinni a saját dalainkba és átadni a közönségnek.
Sz. L.: Az autentikus dolgoknak megvan a maguk szépsége, és ha azt egy zenekar ízlésesen tudja beépíteni a saját stílusába, akkor azt a fiatalok is könnyen befogadják, megszeretik. És akkor az nemcsak jó, de hasznos is.
Visszatérve a zenekaralapítás gyakorlati részéhez: a szüleitek mit szóltak, amikor gimnazistaként bejelentettétek, hogy zenészek akartok lenni?
Sz. L.: Támogatóan álltak ehhez az egészhez. Eléggé rossz szülői hozzáállás lett volna, ha megpróbáltak volna eltiltani minket a zenéléstől.
Egyikőtök azért megszökött egy miskolci koncertre?
Sz. L.: Igen, Kakas, a hegedűsünk. Jó, az ő szülei próbálkoztak eleinte, de igazából neki is csak bizonyítania kellett, az idő pedig minket igazolt. Természetes, hogy a szülők aggódnak, mindannyiunk szülei aggódtak, de idővel elismerték, hogy van miért büszkének lenni.
Ez igaz. Számos koncertet adtok, és ha csak a fellépéseiteket nézem, azt mondhatom, külföldön és itthon egyaránt népszerűek vagytok. Jól tudom, hogy a külföldi fellépések sora úgy kezdődött, hogy megírtátok ötszáz fesztiválnak: szívesen vállalnátok fellépést?
Sz. L.: Igen. Az ötszázból alig írtak vissza páran és csak egyetlen ember volt, aki meg is hívott minket. Ő egy német szervező volt, akinek magyar felmenői voltak ? részben ezért adott esélyt. Aztán azon a fesztiválon felfigyelt ránk egy spanyol zenekar menedzsere, aki meghívott minket Spanyolországba, ahonnan mentünk tovább. Lényegében koncertről koncertre adtak minket. Mi pedig minden alkalommal nagyon odatettük magunkat ? ahogyan most is ?, mert az az igazság, hogy sosem tudhatjuk, hol és mikor adódik egy újabb lehetőség.
M. M.: Szerintem egyébként az is sokat segített abban, hogy külföldre is hívjanak minket, hogy kétszer is csináltunk olyan nagy európai körutat, amikor csak utcazenéltünk. Mindkét alkalommal Spanyolország volt a cél, pontosabban az utolsó állomás, mert ott léptünk fel egy fesztiválon ? ahova öt éve visszajárunk ?, addig viszont körbe zenéltük Európát, így egy csomó ember megismert minket az utcáról. Mostanra pedig eljutottunk oda, hogy szinte sehol sem kell utcazenélnünk. Bárhova is megyünk, ma már klubokban játszhatunk.
És mennyiben más kint fellépni, mint itthon?
M. M.: Itt értik a szöveget.
Sz. L.: Igen, ez a legnagyobb különbség. Néha úgy érzem, milyen kár, hogy akik kint buliznak a zenénkre, nem értik a szöveget. Mert az is fontos része. Ugyanakkor ez nem feltétlenül negatívum, hiszen cserébe azt gondolnak bele a dalainkba, amit csak akarnak. Ha valaki forradalmi zenekarnak lát minket és azt hiszi, hogy végig ilyesmiről éneklünk, hát legyen! Egy másik ember közben gondolhatja azt, hogy minden dalunk a szerelemről szól. Tehát külföldön mindenki azt képzel bele a zenénkbe, amit akar ? és valljuk be, ennek is megvan az előnye. Itthon viszont az a szép, hogy velünk üvöltik a szöveget. Az azért nagyon jó érzés!
Ha már itt tartunk: hogy születnek a dalszövegek? Általában egyedül te írod őket, Levente, vagy mindenki kiveszi a részét a szövegírásból?
Sz. L.: Sok olyan dalszöveg van, melyet egyedül írtam, de előfordul, hogy egy-két hónapig is ülünk egy szövegen. Olyankor mindenki beleteszi a magáét, egy szót, egy mondatot, aztán együtt átnézzük. De olyan is van, hogy egyedül a Kakas írja a dalszöveget, meg olyan is, hogy fogunk egy népdalt és átdolgozzuk.
A 2017-es, Csavargó című lemezeteken található, Ha menni akarok című dalt a Parno Graszttal közösen készítettétek. Olvastam, hogy régóta nagy vágyatok volt, hogy velük zenélhessetek. Miért olyan kedves számotokra a Parno Graszt?
M. M.: Nagyon közel áll hozzánk az a stílus, amit képviselnek. Tapasztalt, technikás cigányzenészek, akiket mindannyian szeretünk, ezért úgy döntöttünk, felkérjük őket, hogy készítsünk egy közös számot. Volt is egy dalunk, amihez valahogy nem tudtunk szöveget írni és akkor megkérdeztük tőlük: mit szólnának hozzá, ha együtt csinálnánk meg a dalt. Ők pedig azonnal beleálltak. Mondták, hogy szívesen megírják a szöveget, vegyük fel, aztán meglátjuk, mi sül ki belőle. És a végeredmény nagyon jó lett.
Most pedig már nemcsak közös dalotok van, hiszen közös koncerteket is adtok.
M. M.: Ez ennek a dalnak a folytatása, amit nagyon várunk! Jó ötlet volt, hogy felkértük őket, de már önmagában az is jó ötletnek tűnt számunkra, hogy megismerkedjünk velük és együtt zenéljünk. Mostanra már több, mint fél éve próbálunk a Parno Graszttal, és a közös próbák alatt rengeteget tanultunk tőlük ? én gitártechnikában, Mátéék éneklésben. Ugyanakkor ők is tanultak tőlünk. Általában úgy zenélnek, hogy elkezdik a számot, majd mindenki Józsit, a tamburást követi, és akkor van vége a dalnak, amikor ő jelez. Na, nálunk ez nem így megy. Nálunk struktúrába van zárva egy dal és azáltal, hogy sokat zenéltünk együtt, elkezdték átlátni és eltanulni tőlünk ezt a rendszert.
A jövőben számíthatunk még közös dalokra?
Sz. L.: A próbák alatt már írtunk két új dalt, melyeket el fogunk játszani a koncerteken. Aztán, hogy ezeket milyen formában adjuk majd közre, hogy lesz-e egy közös projekt vagy kislemez, az még a jövő zenéje. Most a koncertekre koncentrálunk elsősorban. Várjuk, hogy jól odacsaphassunk.
Ti nyertétek meg 2016-ban a Nagy-Szín-Pad!-ot, melynek egyik nyereménye volt például a Ha menni akarok videóklipje. Milyen segítséget adott még nektek ez a verseny?
Sz. L.: Tulajdonképpen ezzel tettük le a pecsétünket. Azóta, hogy megnyertük, a szervezők komolyabban vesznek minket. Kicsit azért vicces, hogy ez kellett hozzá, hiszen a közönségünk már előtte is megvolt? De ennek a versenynek köszönhetően több emberhez eljutott a zenénk. Őszintén szólva, a Nagy-Szín-Pad! előtt a szakma nem nagyon ismert el minket, nem igazán foglalkozott velünk, a verseny és az új lemez hatására viszont kicsit jobban felfigyeltek ránk. Akár azt is mondhatnám, hogy most már elfogadottabbak vagyunk a szakmai berkekben is.
M. M.: Persze, most sem mi vagyunk a szervezők kedvencei, de ettől függetlenül számolnak velünk.
Sz. L.: Nemrég a Fishing on Orfűn, a nagyszínpadon játszhattunk, amiért nagyon hálásak voltunk ? de meg is lepődtünk. Ez volt az első alkalom, hogy a nagyszínpadon léphettünk fel, úgy, hogy még csak nem is nyertünk meg semmit, és mit ne mondjak, jó érzés volt, hogy a szervezők úgy érezték, ott a helyünk. De meg is szolgáltuk ezt a bizalmat, tök jó bulit adtunk; és tele volt az egész domb. Szóval nincs okunk panaszra. A Nagy-Szín-Pad! óta minden koncertünk teltházas volt és azt tapasztaljuk, hogy az emberek szeretnek minket. Úgy odarakják a bulikat, hogy csak na!
És azt kell, hogy mondjam, nagyon barátságos a közönségetek. Tavaly a Szigeten én is kint voltam a koncerteteken és amikor elkezdődött a pogo, engem egy kedves mozdulattal arrébb tettek, nehogy bajom essen.
M. M.: Szerencsére a közönségünk nagy része ilyen.
Sz. L.: Na igen, a pogózás kicsit agresszívebb dolog, és akik nem szoktak hozzá, azok megijedhetnek, hogy ez mi. De hát ilyen egy punk-koncert? (nevet) Közben viszont ez nem arról szól, hogy kárt tegyünk a másikban, hanem arról, hogy kiengedjük a feszkót. De nem agresszíven, hanem boldogan; és mindenki vidáman sodródjon, mint hering a konzervben.
Ha már szóba kerültek a hazai fesztiválok: idén a Művészetek Völgyében is játszotok. Közel áll hozzátok a fesztivál szellemisége?
M. M.: Én ötéves korom óta járok a Művészetek Völgyébe. Először a szüleimmel mentem, aztán a barátaimmal, most pedig már a zenekarral. Idén is fellépünk, itt is a nagyszínpadon, ami nagy öröm.
Szerintem amúgy ez az egyik legjobb hangulatú fesztivál Magyarországon. Nem arról szól, hogy fogyassz, vásárolj! Nem reklámok fogadnak, meg több ezer ember, nagyfellépők és nagyszínpadok, hanem valami más, ami sokkal jobb és több. Úgyhogy nemcsak játszani megyünk le, hanem ott is maradunk pár napot.
Tóth Eszter
