1908: angol-amerikai, finn-orosz ellentét
Az 1908-as londoni olimpia volt az első az ötkarikás világjátékok sorában, ahol megnyitó ünnepséget rendeztek. A bevonuló nemzetek zászlókkal tisztelegtek VII. Edward király és a 65 ezres publikum előtt. Nem úgy az amerikai zászlóvivő (képünkön), aki már-már a felségsértés határát súrolva nem eresztette le a csillagos-sávos lobogót a brit uralkodó előtt. Hozzá csatlakozott a tengerentúliak diszkoszvetője, Martin Sheridan, aki büszkén jelentette ki: "nem eresztjük le a zászlót a földi király előtt".
A latens angol?amerikai ellenségeskedés a maratoni futás utolsó másodperceiben ismét a felszínre tört. Történt ugyanis, hogy az olaszok versenyzője, Dorando Pietri olyannyira elfáradt a 40 kilométeres futás végére, hogy orvosoknak kellett átcipelniük a célvonalon, ami szabálytalan volt. A diszkvalifikációról egy órán keresztül ment a huzavona; az olaszt végül kizárták, a nyertes a második helyen befutó amerikai Johnny Hayes lett.
Nem csak ezektől volt azonban hangos az első londoni olimpia: az akkor orosz befolyás alatt álló Finnország például zászló nélkül vonult, Észak-Írország pedig az egész viadalt bojkottálta, amiért Nagy-Britannia nem garantálta számukra a területi függetlenséget.
1936: aki Hitlerrel is szembeszállt
1936. augusztus 3-án nyerte meg a 100 méteres futás aranyérmét az amerikai sztáratléta, Jesse Owens. A színes bőrű sportoló ezt követően még három számban szerzett aranyat: távolugrásban, 4x100 méteres váltóban, illetve a 200 méteres síkfutásban is ő bizonyult a leggyorsabbnak. Az utókor valódi hősként tekintett az amerikai sportolóra, aki a Harmadik Birodalom által szervezett 1936-os berlini olimpián négy alkalommal is felállhatott a dobogó legfelsőbb fokára.
A nyári játékokat Hitler a náci Németország mustrájának szánta, így a sportesemény jelentős propagandaértékkel bírt a diktátor számára. Noha a legtöbb aranyérmet a náci Németország szerezte meg, s ezzel az első helyen végzett az éremtáblázaton, Albert Speer visszaemlékezése szerint Hitlert idegesítette az általa alacsonyabb rendűnek tekintett afroamerikai atléta diadalmenete. Máig vitatott, hogy Hitler kezet fogott-e Owens-szel.
Owens később úgy nyilatkozott, hogy sokkal jobban bosszantotta az, hogy Franklin D. Roosevelt amerikai elnök egyszerűen megfelejtkezett róla. "Az elnök még egy táviratot sem küldött" ? panaszkodott Owens, akit még arra sem méltattak, hogy ? az olimpiai bajnokok előtti tisztelgés jegyében ? meghívják a Fehér Házba. Dwight Eisenhower elnök 19 évvel később a Sport Nagykövete címet adományozta a méltatlanul elfeledett sprinternek.
1956: a "melbourne-i vérfürdő"
Számos politikai konfliktus tette ismertté az 1956-os melbourne-i nyári olimpiát, amely az első ötkarikás játék volt a déli földtekén, s szintén az első, ahol záróünnepséget rendeztek. Kína bojkottálta az olimpiát Tajvan részvétele miatt, de nem vettek részt Egyiptom, Irak és Libanon sportolói sem, amiért Izrael korábban megszállta a Sínai-félszigetet.
Melbourne nekünk, magyaroknak elsősorban az 1956-os forradalom és szabadságharc miatt nyert különös jelentőséget. A szabadságharc vérbefojtásának hírére a magyar csapat leeresztett zászlókkal tiltakozott, miközben egyre több ország azt követelte, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság törölje a játékokat. A szervezet akkori amerikai elnöke, Avery Brundage a játékok folytatása mellett döntött, a szovjet elnyomás elleni tiltakozásul Spanyolország, Svájc és Hollandia bojkottálta a világjátékokat.
Ha Brundage az ötkarikás játékok lefújása mellett döntött volna, minden bizonnyal a vízilabda történetének legizgalmasabb összecsapásával lennénk "kevesebbek". 1956. december 6-án a sporttörténelemben egyedülálló esemény történt a melbourne-i olimpián: két olyan nemzet sportolói mérték össze erejüket, amelyek a világ egy másik pontján éppen harcban álltak egymással. A magyar vízilabda-válogatott az elődöntőben 4:0-ra legyőzte a szovjet csapatot; az indulatokban bővelkedő meccs végén Zádor Ervin súlyosnak látszó sebet kapott, mire a medence vizét vér festette vörösre. A rendkívüli mérkőzés híre és az arról készült fotók bejárták a világsajtót.
1968: ökölbe szorított kezek a rasszizmus ellen
Tíz nappal az 1968-as mexikóvárosi olimpia előtt rendőrök csaptak össze diákokkal, aminek következtében több tucatnyian ? a diáklázadók szerint több százan ? vesztették életüket. 1968 nem csak a diákok világszerte nagy visszhangot kiváltó tiltakozóhulláma miatt volt mérföldkő: ebben az évben ölték meg Martin Luther King amerikai színes bőrű polgárjogi harcost, s írta alá Lydon B. Johnson elnök az egyenlő lakhatási feltételeket biztosító Fair Housing Act-ot.
Az olimpia legnagyobb tettét két amerikai atléta vitte végbe ? a pályán és azon túl is. A 200 méteres síkfutás első és harmadik helyezettje, a színes bőrű Tommie Smith és John Carlos a dobogón állva, ökölbe szorított kesztyűs jobb kezüket (ez a Fekete Hatalom köszöntése) magasra emelve tiltakoztak az Egyesült Államokban tapasztalható rasszizmus ellen. Szolidaritásul az ausztrál színekben versenyző, a dobogó második fokán álló Peter Norman az Emberi Jogok Olimpiai Projektjének emblémáját viselte pólóján.
Miután a NOB az egész amerikai csapat kizárásával fenyegette meg az amerikai olimpiai bizottságot, az felszólította Smitht és Carlost, hogy 48 órán belül hagyják el az olimpiai falut és az országot. A két sportoló éveken át nehezen tudott visszailleszkedni az amerikai társadalomba, munkát sokáig nem kaptak; csak a nyolcvanas években ismerték el bátor tettüket, 2008-ban pedig megkapták az ESPN Arthur Ashe Bátorság-díjat.
1972: terroristák sokkolják a világot
1972. szeptember 5-én a Fekete Szeptember nevű palesztin terrorista csoport izraeli sportolókat ejtett túszul a müncheni olimpián. A túszok életéért cserébe azt követelték, hogy Izrael engedjen szabadon több mint 200 palesztin foglyot. A terrorelhárításban járatlan német hatóságok túszmentő akciót indítottak, amely véres kudarcba fulladt, meghalt mind a 11 izraeli sportoló, öt terrorista és egy német rendőr. Három terroristát élve elfogtak. A Die Welt minapi értesülése szerint a tartományi alkotmányvédelmi hivatal értesülései révén valószínűleg meg lehetett volna akadályozni a támadást.
Brundage NOB-elnök élete legnehezebb döntése előtt állt. A sokat vitatott döntés végül az lett, hogy egynapos kihagyás és gyászszünet után folytatódott az olimpia. Az izraeli sportolók halála után Golda Meir kormányfő a Moszadot küldte a müncheni merénylet elkövetőire. 1972. október 16-án Moszad-ügynökök halálosan megsebesítették a Palesztin Felszabadítási Szervezet olasz sejtjének vezetőjét, Abdel Wael Zwaitert; ez volt a terrortámadás megtorlásul indított akció első célzott likvidálása.
Nem múlt el skandalum nélkül a münchenit követő olimpia sem, amelyet a kanadai Montreal rendezett. Ukrán sportolók például rendre nemtetszésüket fejezték ki a szovjet rendszerrel szemben, egy ízben például ? igaz, az olimpiai falun kívül ? zászlóégetésre is sor került. A legnagyobb port azonban a NOB vitatott döntése kavarta, miután a szervezet engedélyezte, hogy Új-Zéland részt vehet az ötkarikás játékokon. Harminc afrikai ország mondta le a versenyt, mivel az új-zélandi rögbicsapat korábban egy dél-afrikai tornán vett részt; abban az országban, ahol kemény apartheid-rendszer uralkodott, így Dél-Afrika sokáig nem is képviseltethette magát a nyári olimpiai játékokon.
Miután a Szovjetunió 1979-ben lerohanta Afganisztánt, az Egyesült Államok kemény hangú levélben követelte a NOB-tól, hogy halasszák el, töröljék, vagy tegyék más helyszínre az egy év múlva esedékes nyári olimpiát, amelynek rendezési joga a korábbi döntés értelmében Moszkvát illette meg. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság lesöpörte az asztalról Jimmy Carter amerikai elnök kérését, az amerikai olimpiai bizottság azonban bojkottálta a játékokat. Az 1936-os berlini olimpia amerikai sztárja, Jesse Owens levélben könyörgött a döntéshozóknak, hogy változtassák meg döntésüket ? mindhiába, az Egyesült Államok sportolói nem mentek el Moszkvába.
Az amerikai felszólítás értő fülekre talált a nyugati világban: összesen 65 ország bojkottálta a moszkvai olimpiát, ami azt eredményezte, hogy soha ilyen kevés (80) nemzet nem vett részt az olimpiák történetében Melbourne óta.
1984: a szovjetek visszavágnak
A Szovjetunió nemes bosszút állt a négy évvel korábbi amerikai lépésért, miután úgy döntött, hogy sportolói nem vehetnek részt a Los Angeles-i nyári ötkarikás nyátékonon. Moszva példáját összesen 14 szocialista ország ? köztük hazánk ? követte.
A képen látható hölgy is komoly indulatokat kavart 1984-ben. A 3000 méteres síkfutásban ugyanis engedélyezték Zola Budd indulását, ami azért volt pikáns, mivel a sportoló dél-afrikai színekben versenyzett, az afrikai ország versenyzői pedig a rezsim elnyomó rendszere miatt nem vehettek volna részt a játékokon. A mezítláb futó Budd brit állampolgárságért folyamodott, amit gyorsított eljárásban meg is kapott, óriási felzúdulást kiválta Nagy-Britanniában és a világon.
S ha már ott volt, Budd a versenyen is botrányt okozott. Budd és amerikai riválisa, Mary Decker ugyanis féltávnál egymásnak futottak, ami az amerikai atléta számára a verseny végét jelentette. S bár Budd csak a hetedik helyen ért célba, a közönség nem vette kegyeibe, a magasra emelt plakátokon a következő felirat volt olvasható: "Fehér szemét menjél haza".
