Ámmer Gergő Szervátiusz-ösztöndíjat kapott

Képző

Csütörtök este Budapesten adták át a Szervátiusz-díjakat és az ösztöndíjat.

Gaál András festőművész, Nagy Miklós Kund művészeti író és Obrusánszky Borbála történész kapta idén a Szervátiusz-díjat.

Ritkán fordul elő, hogy egy művészcsaládon belül két vagy több generáció ugyanabban az alkotás nemben hozzon létre maradandót. Ilyen az erdélyi illetőségű Szervátiusz család – mondta Krucsainé Herter Anikó, az Emberi Erőforrások Minisztériumának helyettes államtitkára a csütörtök esti budapesti díjátadón.

Hozzátette: a folyamatosság meghatározó jellemzője ennek a dinasztiának. Szervátiusz Tibor ennek a szellemiségében hozta létre a Szervátiusz Alapítványt édesapja, Szervátiusz Jenő születésének századik évfordulóján. Ugyanakkor megalapította a Szervátiusz Jenő-díjat, amely a Kárpát-medencei alkotók megbecsülését szolgálja. Szervátiusz Klára, Szervátiusz Tibor özvegye férje halála után, 2018-ban indította útjára a Szervátiusz Tibor-ösztöndíjat, amely minden évben egy tehetséges középiskolásnak vagy tehetséges pályakezdő fiataloknak nyújt támogatást – mondta az államtitkár.

Szervátiusz Klára, a Szervátiusz Alapítvány elnöke hangsúlyozta: immár 17. alkalommal gyűltek össze, hogy azokat a művészeket ünnepeljék, akik a nemzet megmaradásáért tevékenykednek, egyúttal leróják tiszteletünket a két nagy szobrászművész, Szervátiusz Jenő és Szervátiusz Tibor emléke előtt.

Gaál András erdélyi festőművész, grafikus a nemzeti kultúra gyökereit is felmutató, magas színvonalú művészi munkásságáért és az erdélyi művészeti élet megszervezéséért érdemelte ki idén az elismerést.

Nagy Miklós Kund marosvásárhelyi művészeti író az erdélyi magyar művészet szakértő, szeretetteljes bemutatásáért, támogatásáért, valamint magas színvonalú művészettörténeti tevékenységéért vehette át a díjat.

Obrusánszky Borbála történész, orientalista a magyar nép valódi őstörténetének magas színvonalú tudományos bemutatásáért, a nemzet önazonosság-tudatának erősítéséért, valamint Magyarország jó hírének öregbítéséért végzett munkája elismeréseként vette át az elismerést.

Szervátiusz Klára kiemelte, hogy második alkalommal adják át a Szervátiusz Tibor-ösztöndíjat, amelyet idén az alapítvány kuratóriuma Ámmer Gergő szobrászművésznek ítélte oda. A fiatal tehetséget egy éven át havi 200 ezer forinttal támogatja az alapítvány, míg a Szervátiusz Jenő-díj egymillió forint támogatást nyújt a díjazottaknak.