András-napi vásár kezdődik Révkomáromban

Egyéb

 

(MTI) A nagy érdeklődéssel várt vásárra az idén a Kossuth téren folyó ásatási és építkezési munkálatok miatt új helyszínen, az egyetemi Konferenciaközpont és a vár közti területen kerül sor ? írja a Hírek.sk szlovákiai magyar hírportál.

 
A portál értesülései szerint a Nádor utcai katolikus templom védőszentjének, Szent Andrásnak is emléket állító rendezvényről idén sem fog hiányozni a bel- és külföldi árusok illetve szórakoztató attrakciók, kultúrműsorok sokasága. Bár a hivatalos megnyitóra csak pénteken két órakor kerül sor, vásárolgatni már reggeltől lehet. Közben érdemes megnézni,  meghallgatni a bel- és külföldi előadóművészeket, kórusokat és a népművészeti csoportok produkcióit is.
 
A városi hivatal tájékoztatása szerint Anton Marek polgármester köszöntője után a helyi Dunaj folklóregyüttes zenés-táncos műsorát lehet majd élvezni. Három órától a gyermekeknek kedveskednek a pécsi Kerek Erdő Zeneműhely András naptól karácsonyig című összeállításával, este hattól pedig a közkedvelt Csóka Eli előadóművész koncertjétől visszhangzik majd a környék.
 
Szombat délelőtt a nagysurányi tamburásoknak jut a főszerep, délután háromtól a Komáromi Dixieland Band dalai forrósíthatják fel a vásári hangulatot, fél öttől a Vidám Fiúk fúvószenekar szolgál talpalávalóval, hat óra körül pedig a komáromi fesztiválokon is törzsvendégnek számító, budapesti Kovács József és zenekara szórakoztatja majd a szemlélődőket.
 
Vasárnap délelőtt a helyi nyugdíjasklub Klapka dalköre veszi át a szereplői stafétabotot, hogy az idősebb kultúrbarátok aktivitását bizonyítsa. Magyar nyelvű katona- és egyéb dalaik után délben a Cakanka dalkör produkciója csendül fel szlovák nyelven, majd az Izsai Férfikórus pacsirtái következnek. Két órától a város hírnevét külföldön is öregbítő Rigó Pál prímás és zenekara gondoskodik majd a jó hangulatról.