Andy Vajna 56-ról forgat filmet

Kultpol

"December 6-án játszódott le a szovjet-magyar meccs, és december 6-án hagytam el Magyarországot" - mondta Andy Vajna, aki 1956-ban, 12 évesen vándorolt ki az Egyesült Államokba, és akinek olyan legendás alkotások fűződnek a nevéhez, mint a Rambo-filmek, Az emlékmás, a Nixon, az Evita és a Terminátor-sorozat.

A producer felidézte, hogy kilenc éve gondolt először arra, milyen jó lenne megörökíteni '56-ot, méghozzá úgy, hogy a magyar fiatalok büszkék lehessenek a múltra; '56-ra, amely talán a magyar történelem legfontosabb része. Az olimpiai vízilabda-elődöntőről szóló film ötlete azután jött, hogy megnézte a Miracle című, az amerikai és a szovjet jéghoki válogatott egykori összecsapásáról szóló filmet, amelyben az esélytelennek vélt amerikaiak győztek. "Nekem fontos, hogy ez a pillanat meg legyen örökítve" - mondta Vajna, aki egyfajta emlékművet szeretne készíteni, amellyel a nemzetközi filmpiacon is meg lehet jelenni.

A magyar vízilabda-válogatott 1956-ban

A producer régi munkatársát, a szintén magyar származású Joe Eszterhast - a Flashdance és az Elemi ösztön íróját - kérte fel a forgatókönyv megírására (ezért viseli a film az IMDb-n jelenleg az Untitled Joe Eszterhas Project címet), a végső szövegváltozat elkészítésében közreműködött Eva Gajdos, Bereményi Géza és Divinyi Réka. A rendező a Londonban és Los Angelesben élő Goda Kriszta, akinek első nagyjátékfilmje, a Csak szex és más semmi a közeljövőben kerül a magyar mozikba. Az előkészületek gőzerővel folynak, a szereplőválogatás elkezdődött, bizonyos, hogy a vízilabda-válogatott tagjai is szerepelni fognak a filmben. A díszbemutatót a forradalom ötvenedik évfordulójára, 2006. október 23-ra tervezik. A Szabadság, szerelem a magyar vízilabda-válogatott egyik ifjú sztárja, Karcsi és egy csinos műegyetemista, Viki szemszögéből mutatja be '56 eseményeit.

1956. december 6-án a sporttörténelemben egyedülálló esemény történt a melbourne-i olimpián: két olyan nemzet sportolói mérték össze erejüket, amelyek a világ egy másik pontján éppen harcban álltak egymással. A magyar vízilabda-válogatott az elődöntőben 4:0-ra legyőzte a szovjet csapatot; az indulatokban bővelkedő meccs végén Zádor Ervin súlyosnak látszó sebet kapott, a medence vizét vér festette vörösre; elszabadult a pokol. A rendkívüli mérkőzés híre és az arról készült fotók bejárták a világsajtót.

(Múlt-kor/MTI)